bezár
 

zene

2022. 02. 26.
A zene spirituális művészet
Interjú Takács-Nagy Gáborral mesterekről, kamarazenélés és vezénylés különbségeiről, a hazai zenei világról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tekintélyes szólista- és kamarazenész-karriert tudhat maga mögött Takács-Nagy Gábor, a világhírű Takács Kvartett alapítója, aki az utóbbi évtizedekben keresett karmesterként és tanárként tevékenykedik világszerte. Nemcsak a Manchester Camerata és a Verbier Fesztivál Kamarazenekarának zeneigazgatója, hanem vezető külföldi szimfonikus zenekarok élén is gyakran színpadra lép. A Budapesti Fesztiválzenekar első vendégkarmestere, a MÁV Szimfonikusok állandó vendégkarmestere, és gyakran vezényli a Concerto Budapestet, illetve a Liszt Ferenc Kamarazenekart.

PRAE.HU: Mit tekintesz sikernek a zeneművészetben?

Először inkább azt mondom el, mit nem: a tapsot és a pénzt. Számomra az a siker, amikor úgy érzem egy koncert után, hogy a magam tehetségéhez, tudásához mérten mindent megtettem, és képes voltam a zeneszerzőt szolgálni, így nincs okom szégyenkezni. Emellett az is fontos, hogy úgy érezzem, megemeltem a közönséget, átvittem őket egy másik érzelmi világba, a zeneszerző érzelmi világába.

PRAE.HU: Kik voltak a mestereid?

A budapesti Zeneakadémián Kurtág Györgytől, Mihály Andrástól, Rados Ferenctől és Devich Sándortól tanultam kamarazenét, Halász Ferencnél pedig hegedűt. A Takács Kvartettel Székely Zoltánnál tanultuk a hat Bartók-vonósnégyest, és a Magyar Vonósnégyes brácsása, Koromzay Dénes is inspirált minket. Amikor már turnéztunk, az Amadeus Quartet szintén nagy hatást gyakorolt a játékunkra. Hegedűsként vettem órákat Nathan Milsteintől is.

PRAE.HU: Megannyi hatalmas név. Mennyire fontos a zenei pályán való előrejutásban az, hogy egy zenész mesterei meghatározó alakjai legyenek a zenei életnek?

Úgy gondolom, a siker nem ezen múlik. Ők azért számítottak és számítanak nagy névnek, mert zseniális muzsikusok voltak és óriási tudással rendelkeztek; ez tette őket híressé. De a hírnév nem feltétlenül áll egyenes arányban a tudással: bőven akadnak olyan művészek és tanárok, akik nem annyira híresek, mégis sokat lehet tőlük tanulni. Szerintem a zeneművészet terén – de elképzelhető, hogy máshol is – négy fontos faktor határozza meg a későbbi sikert: hogy mennyire vagy szerencsés, hogy milyen munkamorálhoz tartod magad a legszürkébb hétköznapokon is, hogy mekkora tehetséggel vagy megáldva, illetve, hogy kiktől mit tanulsz.

PRAE.HU: Kamarazene és vezénylés terén is sokféle szakmai képzés közül lehet választani. Szerinted melyiknek a legnagyobb a jelentősége a későbbi pálya szempontjából: az iskolának, a mesterkurzusoknak, a magánóráknak, vagy valami egész másnak?

Nem lehet meghatározni, hogy a szakmai képzés melyik ágazata a legfontosabb. Szerintem az a döntő, hogy az ember találkozik-e a tanulmányai és a későbbi pályája során olyan kifinomult szellemiségű emberekkel, akik képesek átadni neki a zene titkait. A zene ugyanis spirituális művészet, és azok a legjobb tanárok, akik rávezetnek a zenéléshez nélkülözhetetlen érzékenységre a spiritualitás iránt. A Takács Kvartettel annak idején mindig igyekeztünk megcélozni azokat a zenészeket, akikről úgy találtuk, hogy tanulhatnánk tőlük, így kerültünk kapcsolatba számos kitűnő muzsikussal. A szerencsének is része volt ebben: az 1970-es évek második felében, amikor a Zeneakadémiára jártam, éppen rengeteg zseni tanított itt – jókor lehettem jó helyen.

PRAE.HU: Miben változott azóta a zenei oktatás?

Azt látom, hogy a zene technikai, fizikai része nagyon előtérbe került, míg ehhez képest a spirituális tartalom kissé háttérbe szorult. Nyilván lehetetlen fekete-fehéren beszélni a zenéről, de nagy vonalakban ez a helyzet. Nem konkrét intézményekre gondolok, amelyek ilyen vagy olyan hegedűiskolát, karmesteriskolát képviselnek; világszerte a legkülönfélébb intézményekhez járok tanítani, és ezt mindenütt jelen lévő tendenciának találom. Ha egy zenész kiváló technikával rendelkezik, és nincs mögötte tartalom, az egy produkció értékének megítélését ma kevésbé zavarja, mint negyven éve. Persze akkor is nagyon jól kellett tudni játszani – a zenélés valahol mégiscsak egy szakma –, de korábban labdába sem rúghattak azok, akiknél nem lehetett érzékelni a rendkívül erős tartalmat és szellemiséget.

PRAE.HU: Milyen utak nyitották meg előtted a külföldi érvényesülés lehetőségét, akár kamarazenészként, akár karmesterként?

Kamarazenében a végső és legfőbb lökést az adta, hogy 1979-ben megnyertük a portsmouth-i vonósnégyesversenyt, ahol Yehudi Menuhin volt a zsűri elnöke. Ez egy csapásra ismertté tett minket nemzetközi szinten, és itthon is szívesebben megengedték, hogy Nyugatra utazzunk – ez a Kádár-korszakban nem volt olyan egyszerű. Karmesterként az lendítette fel a pályámat, hogy 2005-ben Svájcban vezényeltem Varga Tibor zeneakadémiájának zenekarát, és a koncerten véletlenül ott volt a nagy presztízsű Verbier Fesztivál igazgatója is. Ő azonnal felfigyelt rám, és egy évvel később meghívott a fesztiválra, ami azután hozta magával a többi felkérést. Izgalommal várom például, hogy jövőre a Deutsche Grammophonnál, az egyik legnívósabb lemezcégnél megjelenjen az a sorozat, amelyen Beethoven kilenc szimfóniáját vezénylem a Verbier Kamarazenekar élén. Biztos a szerencsét is meg kell szolgálni valahol, de én az egymást követő események láncolatában is a véletlenek jelentőségét látom.

PRAE.HU: Hogyan lettél szólóhegedűsből karmester?

Nem volt zökkenőmentes út... A jobb kezem elromlott, és később sem tudtam teljesen helyrehozni a hegedülésemet. Akkor fordultam komolyabban a vezénylés felé, amikor Varga Tibor 2002-ben felkért, hogy helyettesítsem egy koncerten, mert ő elutazott. Nagyon örültem a lehetőségnek, mert bár tisztában voltam vele, hogy hegedűsként sohasem leszek a régi, azt is tudtam, hogy a dobogóra születtem, és képtelen lennék kizárólag tanárként dolgozni.

PRAE.HU: Vonósnégyesek után most szimfonikus zenekarokat vezetsz. Miben más a kettő?

A legnagyobb különbség, hogy a vonósnégyesben én magam játszom, karmesterként pedig a zenei elképzeléseimet az inspirációs erő, a testbeszéd, a viselkedés csatornáin keresztül más zenészekre kell átvinnem. A muzsikusoknak érezniük kell, hogy amit kérek tőlük, az mélyről jön, és a zenét a saját egóm fölé helyezem. Az is nagy eltérés, hogy kvartettben vagy egyedül a hegedűmön akármennyit tudok gyakorolni, zenekarokkal pedig mindig csak nagyon keveset. Semmire sincs elég idő, sokkal több emberrel sokkal kevesebb idő alatt kell ugyanazt a zenei minőséget és összhangot elérni. Hogy konkrét példát mondjak, Beethoven-szimfóniákra jó esetben kapunk 2x3 óra próbalehetőséget, míg vonósnégyessel – mivel a magunk urai vagyunk – akár 2-3 hónapon keresztül napi 4 órát is próbálhatunk egy Beethoven-vonósnégyest.

PRAE.HU: Ki tudsz emelni három dolgot, ami a hazai zenei világban nagyon másnak látsz, mint külföldön?

Először sajnos egy szomorú tényt kell említenem. Saját magam irányába ezt sohasem érzékeltem, de általánosságban egymás bírálata, az irigység, a negatív hozzáállás itthon sokkal erőteljesebben van jelen, mint bárhol máshol. Ugyanakkor az is igaz, hogy tapasztalataim szerint a hazai közönség mélyebben érzi és értékeli a zenét, és ha a kiemelkedő tehetségek számát összevetjük a népességével, egyértelműen tehetségesebbnek bizonyulunk ezen a területen, mint más nemzetek.

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Takács-Nagy Gábor tapasztalata, miszerint ha egy zenész kiváló technikával rendelkezik, és nincs mögötte tartalom, az egy produkció értékének megítélését ma kevésbé zavarja, mint negyven éve. 
nyomtat

Szerzők

-- Molnár Fanni --

A Zeneakadémia PhD képzésének hallgatója, zenei újságíró


További írások a rovatból

A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kondor Ádám válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Janca Ákos válaszol
Pintér Tibor: Hangok és szavak erdeje könyvbemutató
Lully–Molière: A kénytelen házasság

Más művészeti ágakról

irodalom

Urbán Bálint: Obscuro, FISZ, Budapest, 2020
Interjú az idei Év Gyerekkönyve Díj egyik HUBBY különdíjasával, Pacskovszky Zsolttal
színház

17. Gyulai Shakespeare Fesztivál
Zoltán Gábor: Levegőt venni, Kalligram Kiadó, Budapest, 2022


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés