bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Molnár Fanni --

felhasználói adatlapja

Molnár Fanni által feltöltött cikkek:

Liszt biztos nagyon meglepődne, ha tudná
Liszt biztos nagyon meglepődne, ha tudná
David Trippett zenetörténész Liszt Ferenc operatöredékéről
Liszt Ferenc nem az operához fűződő szoros viszonyáról híres, pedig akár lehetne is. Különösen most, hogy több mint másfél évszázados mellőzés után David Trippett szó szerint hallhatóvá tette Sardanapalo című művének kéziratát. A darab világpremierjére 2018-ban került sor, azóta készült a darabból lemezfelvétel is, az Editio Musica Budapest pedig nyomtatásban megjelentette a kottát. A Liszt Ünnep keretében, október 22-én a MÜPA-ban hallgathatjuk meg az opera magyarországi bemutatóját, ennek alkalmából kérdeztük a cambridge-i egyetem zenetörténész-professzorát. 
Hűséggel járni az úton
Hűséggel járni az úton
Interjú Váradi Helgával kapcsolatépítésről, tanulmányokról, művészeti ágak összekapcsolásáról
A Svájcban élő Váradi Helga tevékenységében a zenész, a kutató, a szerző és a menedzser minőségeit egyesíti: nemrég megjelent könyvében például levéltári anyagok, zenei felvételek és modern művészfotók segítségével mutatja be Beethoven és a Halhatatlan Kedves egy lehetséges történetét. Művészeti tevékenysége mellett februártól a Luzerni Színház vezető szervezői tisztét tölti be. Munkájában nemcsak sokrétű hangszeres tanulmányaira, hanem kultúrmenedzseri képzettségére is támaszkodhat, a legfontosabbnak mégis a kapcsolódásokat és kölcsönhatásokat tartja.
A történet átadása falakat tör
A történet átadása falakat tör
Interjú Vizin Viktóriával eltérő kulturális tapasztalatokról, a külföldre költözés fontos állomásairól
Kecskeméten született, Szegeden és Romániában tanult, Chicagóban lakik. Vizin Viktória ünnepelt mezzoszopránként járja a világ nagy operaházait, a hagyományos operarepertoár lírai és drámai szerepei mellett kortárs művekben is elismerés övezi.
A hit a hangok aranyfedezete
A hit a hangok aranyfedezete
Interjú Zombola Péterrel motivációról, alkalmazott zenéről, a kortárs zene médiajelenlétéről
Zombola Péter, a Debreceni Zeneművészeti Egyetem Zeneművészeti Karának, valamint az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Zenei Intézetének docense, magyar és külföldi fesztiválokon és kurzusokon egyaránt otthonosan mozog. Oratóriumtól a reklámzenéig sok műfajban kipróbálta magát, és darabjai sorra gyűjtik be a különféle elismeréseket.
Jelenleg a flow-t és minőségi aktivitást tekintem sikernek
Jelenleg a flow-t és minőségi aktivitást tekintem sikernek
Interjú Szabó Dániellel külföldi érvényesülésről, versenyzésről, a siker lehetséges jelentéseiről
Szabó Dániel a Los Angeles-i University of California és a PTE Zeneművészeti Intézetének professzora, egyúttal a nemzetközi jazz-szcéna elismert és aktív résztvevője. Resources című művét a bécsi Musikvereinben mutatták be, Peter Erskine vendégszólistával; egy másik alkotását 2018-ban az amerikai zeneszerző-szövetség (ASCAP) George Duke Commissioning Prize díjjal ismerte el, amelyet évente csak egyetlen zeneszerzőnek ítélnek oda. Visionary című albuma a nagy presztízsű amerikai JAZZIZ magazin egyik listavezetője lett; Chick Corea menedzsmentje és a MÜPA őt kérte fel a Corea által komponált „Jazz Piano Concerto” zárótételének előadására, John Patitucci és Dave Weckl társaságában.
A művészet mint a legőszintébb kifejezési forma
A művészet mint a legőszintébb kifejezési forma
Interjú Illés Mártonnal zenei energiákról, a kortárs zene helyzetéről, tanulmányokról
Illés Márton a kortárs zeneszerzés egyik legkiemelkedőbb képviselője, elismertségét jól jelzi, hogy eddig egyetlen magyarként kapta meg az Ernst von Siemens alapítvány nemzetközi zeneszerzői díját. Műveit nemcsak Európában játsszák gyakran, de Amerikába és Ázsiába is eljutottak. Pillanatnyilag a Berlini Filharmonikusok felkérésére komponál.
Az előadás minősége nem a hangszereken múlik
Az előadás minősége nem a hangszereken múlik
Interjú Spányi Miklóssal a régizenei mozgalomról, külföldi tanulmányokról, zenei interpretációról
Spányi Miklós az első hivatásos magyar régizenészek egyike. Mind sokoldalú billentyűs művészként, mind a Concerto Armonico vezetőjeként rendkívüli ismertségre tett szert külföldön éppúgy, mint hazánkban. A budapesti Zeneakadémia mellett jelenleg Mannheimban és Amszterdamban tanít.
A művésznek a szabadság és a biztonság a legfontosabb
A művésznek a szabadság és a biztonság a legfontosabb
Háttérinterjú Balogh Máté Andrással, a kortársPRos Kft. és az Art is Business Egyesület alapítójával a kulturális és a forprofit szféra egymásra találásáról, igényekről és lehetőségekről
A kortársPRos Kft. a művészet kommunikációját, míg az Art is Business Egyesület a vállalati és kulturális szféra összekapcsolását tűzte ki céljául. A nehézségekbe és eredményekbe a két szervezet alapító igazgatója, Balogh Máté András engedett betekintést.
A klasszikus zene mindig meg fogja találni az utat a közönséghez
A klasszikus zene mindig meg fogja találni az utat a közönséghez
Háttérinterjú Zsoldos Dáviddal kulturális médiáról, zenei marketingről, testületekről, a magyar zenei élet nemzetközi megítéléséről
Zsoldos Dávid jelenleg a Papageno alapító igazgatója, de szintén az ő nevéhez fűződik a Fidelio, a Klasszik Rádió és a Müpa Magazin megalapítása; a PORT.hu, a Libri Média, majd a CEMP-X ügyvezetőjeként is dolgozott. A Müpa és az Operaház tanácsadója, 2018 óta az Európai Zenei Tanács elnökségi tagja, 2019-től a Jeunesses Musicales International alelnöke, 2021 óta pedig a Magyar Zenei Tanács elnöke.
A zene spirituális művészet
A zene spirituális művészet
Interjú Takács-Nagy Gáborral mesterekről, kamarazenélés és vezénylés különbségeiről, a hazai zenei világról
Tekintélyes szólista- és kamarazenész-karriert tudhat maga mögött Takács-Nagy Gábor, a világhírű Takács Kvartett alapítója, aki az utóbbi évtizedekben keresett karmesterként és tanárként tevékenykedik világszerte. Nemcsak a Manchester Camerata és a Verbier Fesztivál Kamarazenekarának zeneigazgatója, hanem vezető külföldi szimfonikus zenekarok élén is gyakran színpadra lép. A Budapesti Fesztiválzenekar első vendégkarmestere, a MÁV Szimfonikusok állandó vendégkarmestere, és gyakran vezényli a Concerto Budapestet, illetve a Liszt Ferenc Kamarazenekart.
Egyik feladat hozta magával a másikat
Egyik feladat hozta magával a másikat
Háttérinterjú Gőz Lászlóval lemezkiadásról, a magyar zene nemzetközi terjesztéséről, marketingről
Jazz- és klasszikus zenészként kezdte, tanárként folytatta, majd 40 évnyi tapasztalattal felfegyverkezve megalapította a Budapest Music Centert, amely rövid időn belül Budapest egyik legjelentősebb kulturális intézményévé nőtte ki magát. Gőz László azóta is tartja magát eredeti célkitűzéséhez: a BMC a jelenkor magyar zenei értékeinek együttes és összehangolt felmutatásáért küzd.
Az új zenében a siker olyan, mint egy üstökös
Az új zenében a siker olyan, mint egy üstökös
Interjú Eötvös Péterrel hatásról, a siker jelentéséről, zeneszerző és karmester viszonyáról
Eötvös Péter zeneszerzőként, karmesterként és tanárként egyaránt a nemzetközi zenei élet legbefolyásosabb személyiségei közé tartozik. Operáit, hangszeres műveit gyakran és sikerrel játsszák világszerte, és a leghíresebb zenekarok is boldogok, ha vendégkarmesterként az élükre áll. Nagy gondot fordít arra, hogy tapasztalatait átadja a fiatalabb generációknak: nemcsak mesterkurzusokat tart, hanem saját intézetet is alapított.
Feltartóztathatatlan késztetés hajt
Feltartóztathatatlan késztetés hajt
Interjú Varga Judittal a siker lehetséges jelentéseiről, a zenei egyetemek szerepéről és a női zeneszerzők helyzetéről
Március óta Varga Judit a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst tanszékvezetője, ahol 2013 óta oktat, és még mindig a tanári kar legfiatalabb tagja. Egy hónappal kinevezése előtt az egyik legrangosabb zeneműkiadó, az Universal Edition kötött vele szerződést. Elismertségét nemcsak számos díj mutatja, hanem az is, hogy kizárólag felkérésre komponál. Lételeme a sokszínűség: kortárszenei művei mellett filmekhez, színházi és multimédiás produkciókhoz is ír zenét.
A közönséget nem szabad kizárni
A közönséget nem szabad kizárni
Háttérinterjú Szálka Zsuzsannával kortárs zenéről, ismeretterjesztésről, művész és közönség kapcsolatáról
Nevéről legtöbbünknek talán az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál ugrik be elsőnek, de szabadúszó kulturális menedzserként Szálka Zsuzsanna számos hazai és határokon átívelő klasszikuszenei projektben vállal aktív szerepet. A CEU mellett meghívott előadóként más egyetemeken is oktatja a kultúramenedzsment fortélyait.
A versenyek katalizátorként működnek
A versenyek katalizátorként működnek
Interjú Káli Gáborral versenyekről, karrierépítésről, zenei együttműködésekről
Káli Gábor szinte egy csapásra a klasszikus zenei élvonalba került, amikor megnyerte a Hongkongi Nemzetközi Karmesterversenyt, majd a Nestlé and Salzburg Young Conductors Awardot. Berlini tanulmányai után a Német Zenei Tanács karmesterfórumának ösztöndíjasa lett; világszerte vezényel operákat és koncerteket egyaránt.
Producer a zenekar élén
Producer a zenekar élén
Háttérinterjú Horváth Zsolttal az igazgatói feladatokról, a zenekarok belső életéről és közösségépítésről
A trombitaművész-marketingközgazdász Horváth Zsolt 2003-ban lett a Pannon Filharmonikusok (akkor még Pécsi Szimfonikus Zenekar) igazgatója. Szervezeti újításainak köszönhetően a zenekar nem csupán többszörösére növelte közönségét, de a magyar és a nemzetközi zenei színtér aktív és elismert szereplőjévé is vált.
A tapasztalat hitelessé tesz
A tapasztalat hitelessé tesz
Interjú Győri Noémivel tanulásról, kapcsolatépítésről, kihívásokról
Győri Noémi fuvolaművész a világ leghíresebb hangversenytermeinek rendszeres vendége, folyamatosan úton van, felvételeket készít és kutatómunkát végez; emellett két gyermek édesanyja.
Addig jó, amíg van hova tekintenünk felfelé
Addig jó, amíg van hova tekintenünk felfelé
Interjú Madaras Gergellyel a siker feltételeiről, a karmesteri hivatásról és célokról
Madaras Gergely hat évig vezette az Orchestre Dijon Bourgogne zenekart és a Savaria Szimfonikusokat, jelenleg pedig az Orchestre Philharmonique Royal de Liège zeneigazgatója. Emellett folyamatosan turnézik világszerte: repertoárja Bachtól a magyar kortárs zenéig minden korszak és sokféle nemzetiség zenéjét felöleli, de nem kevésbé színes vagy hosszú azoknak a zenekaroknak a listája sem, akikkel együttműködött.
A klasszikus zenei ipar motorjai
A klasszikus zenei ipar motorjai
Háttérinterjú Csonka Andrással, a Zeneakadémia programigazgatójával versenyekről, művészeti ügynökségekről, a koncerttermek működéséről
Csonka András másfél évtizede behatóan ismeri és aktívan alakítja a magyar és nemzetközi hangversenyéletet. 2006 és 2012 között a MÜPA vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, azóta pedig a Zeneakadémia programigazgatói tisztét tölti be.
A sokrétűség fontos és inspiráló
A sokrétűség fontos és inspiráló
Interjú Nánási Henrikkel a főzeneigazgatói székig vezető útról, a karmester szerepéről, pályája kettősségeiről
A Metropolitantől a londoni Covent Gardenen, a párizsi és barcelonai operaházakon át a német városokig mindenhol szívesen látják. 2012 és 2017 között a berlini Komische Oper főzeneigazgatói posztját töltötte be, azóta is intenzíven turnézik.
Minden művész személyes brand
Minden művész személyes brand
Háttérinterjú Böröcz Balázzsal, a Pilvax Studio alapító-vezetőjével arculattervezésről, művészetmenedzsmentről, vizuális kommunikációról
Böröcz Balázs és vállalata a vizuális design eszközeivel segít klasszikus zenei szólistákat, együtteseket és fesztiválokat Európa-szerte abban, hogy tevékenységüket és értékeiket minél hatékonyabban és korszerűbben kommunikálhassák a közönség felé. A három kulcsszó: önazonosság, koherencia és igényesség.
Természetesség és tudatos üzenet
Természetesség és tudatos üzenet
Interjú Rohmann Dittával oktatásról, médiáról, motivációról
Bár a nevét sokan Bachhal és a kortárs zenével kapcsolják össze, Rohmann Ditta csellóművész minden korszak zenei stílusában talál olyat, amivel szívesen foglalkozik, sőt nem is kizárólag klasszikus zenét játszik. Együttműködik táncosokkal, emellett improvizál, énekel és színészként is fellépett már. Külföldön szerzett tapasztalatait a Zeneakadémia tanáraként is kamatoztatja.
Maradjon utánam valami
Maradjon utánam valami
Interjú Virágh András Gáborral díjakról, pályája alakulásáról, az aktív zenélés szerepéről a komponálásban
Virágh András Gábor a Szent István Bazilika vezető orgonistája, itthon és külföldön egyaránt elismert zeneszerző, a Studio5 kortárszenei csoport tagja, a Zeneakadémia tanársegédje. Kiskora óta zene veszi körül, és bár egyik tevékenységéről sem tudna lemondani, mégiscsak a komponáláshoz kötődik legmélyebben.
Judit, jössz-e még utánam?
Judit, jössz-e még utánam?
Kékszakállú-thriller a Bayerische Staatsoperből
Suhan az autó. A nő leereszti az üveget, amit a sofőr nyújtott hátra neki. Szemei előtt összemosódnak a nagyváros éjszakai fényei, feje az ablak felé billen; lassan lezárul a szeme, hogy aztán sokáig ki se nyíljon többé. Halk, lágy, mégis hátborzongatóan sikló futamok fel s alá fuvolán, klarinéton és hárfán: Bartók Concertójának harmadik tétele szól.
A legtökéletesebb tükör
A legtökéletesebb tükör
Molnár Levente operaénekesi pályájáról, szerepekről, (nem csak) magyarországi operajátszásról
Molnár Levente világhírű magyar bariton, énekelt például a New York-i Metropolitanben és Münchenben. Decemberben a Bohémélet, januárban a Figaro házassága előadásain hallhatta a közönség az Erkel Színházban. Júniusban az István, a király, augusztusban pedig a Bánk bán új produkciójában tér majd vissza Budapestre.
Chopin és Franck, tangó és hattyú
Chopin és Franck, tangó és hattyú
Gautier Capuçon és Yuja Wang a Zeneakadémián
Gautier Capuçon és Yuja Wang új közös CD-jét nem is hallgattam meg; gondoltam, majd élőben. És elhatároztam, ha kritikát találok írni a koncertről, egyetlen betű sem fog Yuja Wang ruhájáról szólni. Amikor kijöttem a teremből, akkor viszont már tudtam, hogy meg fogom szegni a magamnak tett ígéretet. Ez a rossz hírem (már akinek rajtam kívül az), a jó pedig, hogy ‒ mint az sejthető ‒ fenomenális koncertnek adott otthont a Zeneakadémia Nagyterme.
Fisz-moll szonátának ne nézd a nemét
Fisz-moll szonátának ne nézd a nemét
(Utóhang egy kerekasztal-beszélgetéshez)
Női vagy férfi zene? Ez itt a kérdés! Az Átlátszó Hang fesztivál (még tart január 20-ig!) keretében január 8-án és 9-én Budapesten rendezték meg a MusicaFemina nemzetközi szimpóziumot. Az első nap estéjére dupla kerekasztal-beszélgetést szerveztek a Három Hollóban. Akadt min gondolkodni utána.
Az egyik Messiás
Az egyik Messiás
Händel oratóriuma az Erkel Színházban, először az Opera műsorán
„Na, és milyen volt az előadás?” – „Érdekes.” Klasszikus válasz, ha az ember sem jót, sem rosszat nem akar mondani, netán nem is egészen tudja a tapasztalatait összerakni magában, ezért általában kerülöm. Ha most valaki feltette volna a kérdést, mégis ráfanyalodom. Kezdem messzebbről…
Passion (à la) Jaroussky
Passion (à la) Jaroussky
Philippe Jaroussky 20
Majdnem négyórás mamut best of albummal állt elő a Warner Classics cég Philippe Jaroussky művészi karrierjének 20. évfordulójára. A Passion Jaroussky cím egyszerre utal az énekes szerepformálására, illetve arra a szenvedélyre, amit – a kísérőfüzet szerint – Jaroussky 20 színpadon töltött év után is változatlanul érez a zene iránt, és szeretne megosztani a közönséggel.
Az éjszaka hangjai?
Az éjszaka hangjai?
A Zeneakadémián
A hangokért volt leginkább érdemes meghallgatni az idei kamara.hu fesztivál második koncertjét. Nem elsősorban az emberi hangra, nem is hangszerekére gondolok (bár azok sem voltak éppen feledhetőek). Sőt, a Szerb Antal Utas és holdvilágából merített tematika ide vagy oda, még csak nem is az éjszaka hangjait értem ezalatt. A szenvedélyek hangjaiért volt leginkább érdemes meghallgatni az idei kamara.hu fesztivál második koncertjét.
Kalandvágyó istenség Vivaldi birodalmában
Kalandvágyó istenség Vivaldi birodalmában
Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
Kilenc, élénk beszélgetésbe merült fiatal. Mind mosolyognak, ha ugyan nem nyíltan nevetnek, természetesen. Ez a kép fogad, ha ellátogatunk az Ensemble Jupiter weboldalára. Az együttest 2018-ban alapította Thomas Dunford, olyan művészekből, akik vagy szólistaként, vagy más kamaraformációk tagjaként már hangszerük elismert mestereivé váltak. Az Alpha cég 2019. október 25-én dobta piacra bemutatkozó albumukat. Szűkszavú a cím: Vivaldi.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés