bezár
 

irodalom

2009. 08. 14.
Hollywood magyarul Budapest. Sziget második nap
Sziget fesztivál, 2009. augusztus 13. 2. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hollywood magyarul Budapest. Sziget második nap Az idei Sziget számomra a színekről szól. Tegnap megemlékeztem színes ruházatokról és stage passekről, színes vödörben szolgált Mojitókról, ma pedig a „kulturális sokszínűségről” ejtenék pár keresetlen szót továbbra is fullextrás, művészi ihletettségű fotók alatt. Tessék.

Budapest színes
Még ha a Sziget minden kampány ellenére nem is annyira a kultúráról, mint inkább a marketingról és a szabadságolt vendégek alkoholos együttmulattatásáról szól, itt van rögtön egy „kulturális kis színes”. Elsőként ugyanis a fentebbi látvány fogadja az embert, amikor a Szigetre téved. A hatalmas fehér betűk természetesen a HOLLYWOOD feliratra hajaznak, színes fényekben BUDAPEST este fürdik. Turisztikai látványosság a bejáratnál: lehet vele (benne, rajta, mellette) fotózkodni, pózolni, átölelni, ráülni. A város szinekdochéja; ironizál, persze, kaliforniai párján, és talán még azon is, hogy az Európa különböző pontjairól érkező külföldi közönség felismeri-e, a világ mely pontján, melyik városban tartózkodik éppen.

esztétikai tapasztalat az irodalmi sátorban
Ezen a képen (többek közt) egy olyan fiatalembert láthatunk (német az úriember, hallottam pálinkát kérni), aki ha álmából riasztanák az irodalmi sátorban, talán nem azonnal tudná megmondani, Budapesten van-e, vagy egy óriási kulturális rehabilitációs központban.

Kis Zöld Emberke
Hiszen, sétálgatva a szépen lassan egyre penetránsabb szagokban fürdő Szigeten, számos klinikai esettel szembesülhetünk. Jó értelemben, persze. A Zöld Emberke egyszerre hiszi magát mókamester idegen lénynek, valamint A zöld szörnyeteg főhősének (emlékszik valaki erre a művészeti produktumra?). A mi szörnyünk érdekes zöld rollerjén száguldozik föl s le; ha módja van, bekukkant a lányok szoknyája alá, hadonászik és barackot nyom némelyek fejére – voltaképp zavaró figurának is mondhatnánk. A csütörtöki napon az Octopus Összművészeti Helyszínen egy divatbemutatót igyekezett szabotálni.

Baobab
Ha pedig zöldnél tartunk, a fent említett helyszínen állították föl a Baobab interaktív installációt (lásd a képet). „A Medence Csoport tervezésében készült 5,5 méter magas baobab (vagyis majomkenyérfa) fainstalláció egy közép-kelet-európai utazó kiállítás fő attrakciója – írja az ajánló. – A Baobab project fő célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás hatásaira és az összefogás fontosságára, mert hiszünk abban, hogy számít a szavunk, és befolyásolhatjuk a nemzetközi döntéshozatalt és közös jövőnket. A baobabfa ott fog állni a világ döntéshozói előtt Koppenhágában (…)” Amikor tehát az „összefogás jegyében” kezünket az installáció oldalán található résekre tapasztjuk, a fa ágai ünnepélyesen megemelkednek.

spanyol egypercesek
Emelkedett hangulatban kezdődött az irodalmi sátor programja, az Eltáncolt spanyol egypercesek. A flamenco táncosok és zenészek kortárs spanyol egyperceseket dolgoztak föl táncban és szóban. A közönség egyik tagja, a világoskék pólóban háttal ülő fiatalember frizurája - meglévő hajszálai a SZIGET szót mintázzák - különös „mémként” illeszkedik a fesztivál arculatába.

népi
Hogy vajon valami nemzeti-hazai-folk színt akartak-e vinni a rendezők a vidéki lakodalmas felvonulással a Sziget délutáni verőfényébe, vagy csupán egy „idetévedt” társulatról volt szó, rejtély. Mindenesetre a népi menet keresztül-kasul bejárta a Szigetet, tulajdonképpen némiképp ijesztő is volt, mert bárhová mentem, ők hirtelen ott termettek. Vidám éneklésüket ugyan elnyomta a multikulti dance és a nemzethatárokon átívelő vigadalom – érdekességképp megemlítem, hogy úgy látom, egyre több magyar zenekar épít be folk elemet zenéjébe; ezen a napon a Subscribe egyik számának népdallal vegyített metálkodása hintett port a szemünkbe –, azonban láthatóan mindez nem zavarta a hatalmas társaságot. (Mm, rengeteg ingyenjegy lebeg lelki szemeim előtt. A technikai bázis felkészültségét mutatja egyébként, hogy a fényképes passt készítő bódé mellett ülő „technikai személyzet” – vagyis, az őr –, amikor a bázist meglátogattuk, őszinte érdeklődéssel fordult felém, megvan-e a jegyem a fesztiválra.)

merengő
Egyebekben, valóban nem mindenki felkészült, aki őrködik vagy éppen árul. A fenti képen egy hatalmas fröccs jellegű konstrukció szemez velünk, 2/3-as arányban. A bor decije 120 forint, az ásványvízé – mert szóda természetesen nincsen – 52. Az említett fröccsöt délután, azonos pultnál, sikerült beszerezni 390-ért, majd kicsit később már 450-ért. Másutt a 3/2-es arányúhoz lehetett hozzájutni 465-ért, illetőleg 490-ért. Na erre varrjatok gombot. Én nem vitatkozom, bosszankodni meg se időm, se kedvem.



Ouimby
Ez itten pedig az esti Quimby-koncert, lila gőzbe mártva. (Nahát, ennyire nem találtam semmilyen más programalternatívát csütörtök estére.) Az ezt megelőző napon ugyanezen a színpadon a Kispál nótázott, meglehetősen unottan, haknira véve, a Quimby azonban hallhatóan igyekezett egyedíteni a produkciót, ami az előadást és a lelkesedést illeti. Hallhatóan élvezetesebb is volt a muzsika, a közönség pedig roppant hálás. Az együtténeklés élménye sok-sok fiatal számára a szövegekkel való azonosulás lehetőségére adott módot, és ha így volt, jó volt ez így.

Éjjel a Was heisst denken? című könyvvel ringattam álomba magam. Hehe. 

prae.hu


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

Blended Intensive Programme Pozsonyban
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről

Más művészeti ágakról

Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés
Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés