bezár
 

film

2009. 11. 18.
Belülről lángol
Dang Nhat Minh - Egy vietnami rendező portréja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Belülről lángol Arról a rendezőről van szó, akinek 1984-ben készült, Amikor a tízedik hónap eljön című filmjét az amerikai CNN hírtelevízió minden idők legjobb tizennyolc ázsiai filmje közé válogatta, s akinek ugyanezen filmjét húsz éve nem vetítik vágatlanul a saját országában.
S ugyan a rendező legújabb filmje (Ne égesd el, belülről lángol!/Dung dot/Don't Burn, 2009.) Japánban, Fukuokában közönségdíjat nyert, úgy tűnt, Vietnamban keveseket érdekel. Az október 23-ai bemutatón, melyre a L’Espace-ban, a Francia Kulturális Központ Ha Noi-i kirendeltségén került sor, mégis telt ház volt, s a vetítés után rengeteg ember akarta elmondani véleményét, feltenni kérdését a rendezőnek.

Vietnami rendezőnek lenni

Elöljáróban így tudnám összefoglalni: nem könnyű vietnami rendezőnek lenni. A vietnami filmgyártást ugyanis a kezdetek kezdete óta az állam tartja kézben, ez pedig ideológiai elvárásokat jelent. A független producerek által szponzorált filmeket az állami ideológia ugyan kevésbé nyomja, a profit kényszer viszont annál inkább szorítja. Ebből két hatás összjátékából születnek az amerikai mintára készült, silány közönségfilmek.

A filmkészítés terén három kulcsprobléma van. Nincsenek jó forgatókönyvek. A filmszínészek igazából nem is filmszínészek, ugyanis a mai filmsztárok Vietnamban rendre szépségverseny-győztesek, énekesek vagy neves színházi színészek soraiból kerülnek ki. Végül pedig olyannyira súlyosak a technikai hiányosságok, hogy ennek következményeként a filmek bizonyos utómunkáit kénytelenek Thaiföldön vagy Hong-Kong-ban befejezni.

Ennek ellenére, amikor elkészül egy film, a híre nem jut el a közönséghez, vagy csak véletlenül. Beharangozás és hirdetés nélkül a filmeknek nincs terük a mindennapi életben. Bár manapság már készülnek filmes honlapok, ahová felkerülhetnek filmelőzetesek. Ha eltekintünk az utcán beszerezhető másolt DVD-k garmadájától, melyeknek jelenlegi árfolyama 15 000 dong (átszámolva kb. 160 forint), a filmnézésre leginkább a nagyobb városokban van lehetőség: Ha Noi, Ho Chi Minh City, Hai Phong, Bien Hoa, Dong Nai. Itt a nemzetközi trendnek megfelelő multiplexek, plázák épültek. Kisebb településeken mozit építeni „szükségtelen luxus”, bár filmnézésre azért így is van mód, amolyan szabadtéri megoldással: a földeken felállítanak ideiglenes vetítőket. (A magyar közönség is láthatott ilyet 1968-ban Sára Sándor a Feldobott kő című filmjében.) Végezetül a nemzetközi hírnévnek örvendő viet kieu (külföldön élő vietnami) rendezők filmjeivel (pl.: Fehér selyem öltözet, A zöld papaja illata) csak egyetlen probléma van a vietnami filmgyártás szemszögéből  –, ezek nem vietnami filmek.
Tran Anh Hung: A zöld papaya illata

Dang Nhat Minh pályája

Dang Nhat Minh vietnami rendező életét nem is annyira filmjeinek, mint az általa látogatott országoknak és megtanult nyelveknek a felsorolása jellemzi. Nem vált viet kieu-vá, de filmes munkássága érdemben csak külföldi segítséggel kezdődhetett el, s a mai napig más országok támogatásának köszönhetően folytatódik. Saját bevallása szerint „véletlenül” talált rá a filmkészítésre.

Az első sorolandó ország Japán, ráadásul Dang Nhat Minh egy orvosi kutatócsoport tagjaként kerül oda, s a malária ellenszerének megtalálásán fáradozik. A második az akkor még létező Szovjetunió, ahonnan hazatérve már tolmácsként dolgozik, nem más, mint Aida Abrahamov orosz filmrendező mellett - íme a véletlen. Az első dokumentumfilmjei az állam szigorú és intő kezei alatt születtek (Egy geológus lépte nyomán, 1965, Tengeri csillag, 1974). Ezután kezd franciául tanulni, de Franciaországba csak később mehet, 1985-ben, akkor viszont meghívással, mint az Amikor a tízedik hónap eljön (Bao gio cho den thang muoi/When the Tenth Month Comes) neves rendezője.

Dang Nhat Minh pályáján kisebb mérföldkő Nguyên Trai-ról készített dokumentumfilmje, ami nemcsak hogy sikeres, de művészileg érdekes alkotás. A saját regénye nyomán készített Meg nem értett város is szakmai sikert hoz, 1983-ban Arany Lótusz-díjat kapott a Vietnami Filmfesztiválon. Mégis, az igazán nagy dobás az Amikor a tízedik hónap eljön, e film kétségkívül helyet érdemel az egyetemes filmtörténetben – s ez igazán kevés vietnami filmről mondható el.

A film egy falujába visszatérő nő, Duyên történetét beszéli el. A folyón átkelő asszony kezéből kihull egy levél, zilált haja arca szomorúságát takarja: érzékeny és beszédes képsorok. Duyên férje elesett a háborúban, de ezt az asszony  otthon - apósa és kisfia előtt - titokban tartja. Egyszemélyes gyászába csak a tanítót vonja be, aki leveleket ír a halott férj nevében. A történetet Duyên emlékképei és víziói szakítják meg. A férj halála idővel kitudódik. Érdekes kapcsolat, hogy a film mind alapszituációjában, mind hangulatában felidézi az 1971-ben készült Makk Károly filmet (Szerelem).
Dang Nhat Minh: Amikor a tízedik hónap eljön

Dang Nhat Minh soron következő filmje A lány a folyón (Co gai tren song/Girl on the River, 1987.), ami a Doi Moi („Megújulás”) időszakát mutatja be egy fiatal prostituált életén keresztül, aki az Illatos folyó egyik csónakján árulja testét-lelkét. Ezt a filmet Vietnamban betiltották, más országokban pedig a Doi Moi szimbólumává vált.

Pár év szünet után újabb filmek: A visszatérés (Tro ve/The Return,1994), Elégia a vidéki életről (Thuong nho dong que/Nostalgia for Countryland,1995). Utóbbi falusi életképek sora az ifjúvá serdülő Nham és a falujába visszatérő viet kieu asszony, Nu szemszögéből. Egyikőjük értő és lírai szólama mellé a másik idegen tekintete társul, ami egészen közel áll az országba betörő turista kíváncsiságához, mintha a szerelem felfedezése éppoly fontos és izgalmas élmény lenne – belépés a fájdalmas és örömteli ismeretlenbe -, mint egy idegennek megismerni ezt az országot.

Majd rendezőnk Hanoi 1946 telén címmel politikai témájú filmet rendezett Ho Chi Minh-ről, ami természetesen csak a cenzúra tisztogatásával kerülhetett a vietnami nyilvánosság elé (Ha Noi: Mua dong nam 1946/Hanoi-Winter 1946, 1997.). Ezt követte 2000-ben a Guava évszaka című film (Mua oi/The Season of Guavas), ami talán reflexió az egy évvel korábbi amerikai-vietnami alkotásra (Három évszak).

Két filmterve közül (Múlt éjjel békéről álmodtam, Ne égesd el, belülről lángol!) az egyik nemcsak, hogy elkészült, sikeres alkotás lett.

Ne égesd el, belülről lángol! - A film bemutatója Ha Noi-ban

Nem a film hivatalos bemutatóján voltam jelen, csak egy egyszerű filmvetítésen, ami tulajdonképpen egy francia nyelvű filmklub keretein belül szerveződött. Szokatlan volt számomra, hogy Hanoiban ilyen sok embert látok kulturális eseményen, olyannyira sokat, hogy majdnem kinn is rekedtem. Persze mégiscsak vietnami film, ráadásul a rendező is jelen volt, ez magyarázhatja, hogy az amúgy csak a szűk szakma és pár külföldi által látogatott egyéb vetítésekhez képest honnan ered ez a nagy lelkesedés. Amíg elnéztem a beözönlő fiatalokat, támadt még egy ötletem: ez az esemény nem más, mint nyelvtanulás. Óvatosan bánva az általánosításokkal is elmondható: a vietnami egy praktikus nép, a nyelvtudást pedig igen fontosnak tartják. S hogy mégsem csak erről van szó, az akkor derült ki, amikor a vetítés után a rendező alig győzött válaszolni az elhangzó kérdésáradatra.

1979-ben Quang Tri körzetében az amerikai támadások áldozatává vált egy huszonnyolc éves doktornő, Dang Thuy Tram. Nemcsak - naplója által megörökített - élete, maga a napló története sem éppen hétköznapi. Nguyen Trung Hieu tizedes, a napló megtalálója a következő szavak kíséretében adta át az írást Frederic Whitehurstnek, az amerikai hadsereg egyik tisztjének: „Ne égesd el, belülről lángol.” – innen a cím. Innen a szenvedély is, ami nem múlt el Amerikában sem a katona hazatérte után, s ami utat tört magának huszonöt évvel később, amikor Frederic átadta a kéziratot az államokbeli Lubbock vietnami irattárának, ahonnan később Texasba került, majd CD-re írták, később könyvformában eljutott a világ minden részére (többek között Vietnamba, Dang Thuy Tram családjához), hogy végül 2009-ben filmformát öltsön – ugyanaz a lángoló szenvedély.

A háborús események ellenére a film leginkább érzelmes, megindító képsorokkal büszkélkedhet. A szörnyűségek között virágzó emberi érzések megtestesítője a naplóját vezető fiatal doktornő, kinek szívhez szóló érzései halála után is – a film által mindmáig – hullámokat vernek, nem csak a vietnami, de a japán közönség szívének partjain is (közönségdíj Fukuokában). A filmnek nincs igazán íve, hangulatképek sorakoznak: a néző egyre vissza-visszakalauzolódik, hol a boldog, háború előtti hétköznapokba, hol a háborús események háttértörténéseibe. S ahol szükséges, vagy éppen már pont nem is az, felcsendül az érzelmes aláfestő zene. Sajnos mindezen túl – hogy megindító film – más különleges érdemekkel nem ruházható fel.
Dang Nhat Minh a film bemutatóján
A rendező a vetítés után legeslegelőször örömét fejezte ki, hogy több embert lát itt, mint a hivatalos bemutatón. Szerinte a fiatalok túl sok hollywoodi filmet néznek, ezért egy ilyen lassabb, csendesebb hangvételű film, mint az övé, nem tetszik nekik. Mesélt a Japán díjátadóról, hogy mekkora meglepetés volt számukra a közönségdíj: egyáltalán nem számítottak rá. „Nem is volt rajtam nyakkendő, amikor ki kellett mennem meghajolni” – fűzi hozzá nevetve.

A kérdezők között egy szigorú néző arra volt kíváncsi, hogy mekkora nyomás volt a filmen az állam részéről, lehet-e így egyáltalán filmet rendezni? S bár a kérdés jogos ebben az országban, a rendező önérzetesen hárítja el: „Elég idős vagyok már ahhoz, hogy ne mondhassák meg nekem, mit kell csinálnom.” Ehhez persze külföldi támogatás is kell. Kiderült, hogy a nézők közül sokan olvasták a naplót, s volt egy hölgy, aki szintén orvos volt, s arról mesélt a film után, hogy a vietnami ápolónők nem csak az elsősegélynyújtás miatt voltak fontosak, a katonák számára anyák is voltak, s ez még az amerikai katonákat is megrendítette, s most köszöni, hogy ez a film megemlékezik erről. A fiataloknak ez már nem mond sokat, nem az ő világuk. Bezzeg, amikor a filmben a fővárosukba érkező amerikai próbál kitörni a leszólongató motoros-taxisok hadából, akkor felnevetnek, ez most van, ezt értik.



L'Escape-Centre Culturel Francois de Hanoi
Ambassade de France au Vietnam
24, Tran Tien, Ha Noi
2009. október 23.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Keller Mirella --


További írások a rovatból

Jurik Kristóf: A kuflik és az Akármi
Lee Isaac Chung: Minari – A családom története
Magnus von Horn: SWEAT
Interjú Menyhei Szabolcs visual effects artisttal a sikerhez vezető eltökéltségről, tanulni vágyásról és tudatos karrierépítésről

Más művészeti ágakról

gyerek

Életmentő hatlábú Életmentő hatlábú
Kiss Judit Ágnes A csodabogár című könyvéről
gyerek

Szülinapi Pagonyfeszt
20 éves a Pagony
irodalom

Nem mindig boldog, ha épp süt a Nap, és boldog tud lenni a sötétségben is Nem mindig boldog, ha épp süt a Nap, és boldog tud lenni a sötétségben is
Bemutatták Horváth Márk legújabb könyvét, Az antropocént
színház

Ítélkezés nélkül Ítélkezés nélkül
Az AlkalMáté Trupp Jordán Adél című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés