bezár
 

gyerek

2010. 03. 01.
Tündér havába lépett a Mese útja program
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Mese útja országos olvasóvá nevelési program Tündér havának elindítása mellett múzeumpedagógiai foglalkozások, könyvkiállítás, mesemondó műsor és tárlatvezetés is várta a gyerekeket, pedagógusokat és könyvtárostanárokat a Tündérek a Tündérpalotában című szakmai rendezvényen az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban (OFI-OPKM) hétfőn Budapesten.

HIRDETÉS

banner
Az OPKM, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának Magyar Egyesülete (IBBY) és a Könyvtárostanárok Egyesületének (KTE) közös, olvasóvá nevelést célzó rendezvényén Fazekasné Sin Gyöngyi könyvtárostanár és Bosnyák Viktória író Tündérboszorkány címmel bemutató foglalkozást tartott alsó tagozatos tanulókkal. Az író gyermekregénye szerint a tündérboszorkányok olyan könyvtárostanárok, akiknek az iskolájában nem olvasnak a gyerekek.

A tündérboszorkányokat úgy lehet ismét tündérré változtatni, ha a gyerekek újra sokat olvasnak, és gyakran járnak a könyvtárba. A foglalkozáson a könyvtárostanár egyebek mellett arról kérdezte a diákokat, hol élnek a tündérek, hogy néznek ki és hol lehet velük találkozni. Szó esett arról is, hogy milyen könyvek találhatók az olvasóteremben, milyen kötetekben lehet utánanézni a többi között a tündéreknek, de az egyik feladat megoldása érdekében az interneten is kutakodtak a tanulók. A foglalkozást rajzolás, szótárhasználat és interjúkészítés is színesítette. A foglalkozáson részt vevő diákok közül többen úgy nyilatkoztak, hogy nagyon tetszett nekik a "rendhagyó óra" és szívesen jönnének máskor is.

Pincétől a padlásig címmel Bakó Anna szakmai vezetésével tekinthették meg az érdeklődők az OPKM műemléki Tündérpalota fantázianevű épületét, de az Orbis Pictus - Szemléltetés az iskolában című állandó tárlat is nyitva állt a közönség előtt. A résztvevők emellett megnézhették az OPKM és a KTE 2001-2002-ben nagy sikert aratott gyermekkönyv-történeti kiállítását és a Tündérek könyvei című tárlatot, a gyerekeket mese, papírmárványozás és feladatlapos játékok is szórakoztatták.

Az olvasóvá nevelő program projektjeihez önkéntes alapon csatlakoznak a gyermekek olvasásáért felelősséget érző szervezetek, intézmények. A 2009. áprilisban indult és 2010 áprilisáig tartó program célja, hogy szakmai támogatást nyújtson mindazoknak, akik a gyermekkel foglalkozva olvasási nehézségeket, az olvasási kedv romlását tapasztalták. Minden hónap egy mesehőst jár körbe, középpontban volt már egyebek mellett a Ván­do­r, a Boszorkány, a Sárkány, az Óriás és a Varázsló is.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés