bezár
 

film

2010. 03. 11.
A mágikus realista
Interjú Hajdu Szabolccsal – 1. rész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A mágikus realista Hajdu Szabolcs Szemle fődíjas Bibliothéque Pascal című filmje március 18-án kerül a hazai mozikba. A fesztiválközönséget már levette a lábáról, most a mozinézőkön a sor, hogy igazolja: nem mindennapi alkotásról van szó. A rendező épp Berlinből érkezett haza, amikor elbeszélgettünk vele hazai és külföldi sikerről, családról, forgatási nehézségekről és a mesék fontosságáról.
PRAE.HU: Most értél haza Berlinből, gondolom sok impulzus ért. Tudsz már értékelni, vagy még túl friss az élmény?

Nagyon alapszinten tudok. Összesen hatszor vetítették a filmet közönség előtt, ezen kívül voltak még sajtóvetítések. A nyilvános vetítések közül kettőn ültem bent, mindkettő teltházas volt, a másodikon még a lépcsőn is ültek, el kellett küldeni vagy 50 embert, mindkét vetítés végén nagy taps fogadta a filmet. A Delphi Filmpalotában kábé 800 ember volt jelen, a hagyományos beszélgetés a film után hajnali fél kettőig tartott, az emberek nagy része bent maradt. A sajtó visszhang - legalábbis ami eljutott hozzám, főleg az angol nyelvű cikkek - nagy része pozitív volt.

PRAE.HU: Internetre feltöltött videókon jól látható, hogy Berlinben jobban fogadták a filmet, mint a Szemlén. Ennek mi az oka? Nekik jobban átjött az üzenet?

A Szemlén is nagyon jól fogadták. Inkább azt mondanám, máshogy reagáltak a filmre, ami teljesen törvényszerű. Itthon nagyjából tudja a közönség - legalábbis a Szemle közönsége, ami javarészt szakmabeliekből tevődik össze - hogy mire számíthat tőlem. Még akkor is, ha valamelyest váratlan dolog következik, történetesen, hogy a Fehér tenyér és az Off Hollywood után egy ilyen típusú filmmel jövök elő. A Bibliotheque Pascalt a legtöbben rögtön összekapcsolták a Macerás ügyekkel és a Tamarával, ami azt jelenti, hogy számukra egyáltalán nem volt előzmények nélküli. Berlinben a közönség nagy része valószínűleg nem ismerte a filmjeimet, úgy érezték, hogy a Bibliotheque Pascal a semmiből bukkan elő. Sokan mondták például, hogy ilyen filmet még sosem láttak, és igazából az érte őket váratlanul, hogy egy ilyen típusú film megfogja őket, vagyis az újdonságnak örültek. Érdekes az is, hogy jobban érzékelték a film humorát. Én a magyar premieren nem ültem bent, csak néhányszor mentem be, de néma csend kísérte végig a filmet, míg Berlinben az első perctől kezdve vették a humorát.

PRAE.HU: Sőt a külföldi kritikák egyenes Kusturicát húzták elő hasonlatnak.

Igen, hát ez a legalapvetőbb balkáni evidencia, és ha nem szociológiai vagy naturalista módon van megközelítve egy ilyen téma, akkor rögtön Kusturica ugrik be az embernek. De csak mert hasonlóak a tárgyi relikviák, a környezet. Kusturicát emlegetni egy balkáni filmmel kapcsolatban a leglaposabb közhely, és csak arra jó, hogy megnyugtassa a sznobokat. Mi ennél a filmnél a legkevésbé Kusturicát vettük filmes előképnek. Sőt, egyáltalán nem akartunk semmit sem beengedni más filmekből, csak az alapanyagból próbáltunk kiindulni.
2
PRAE.HU: Ez érdekes, mert a filmben több utalás értékű jelenet is van. Ilyen a csodavárás, ami tipikus Fellini-motívum, vagy a film befejezése, ami a Nagyítás fináléját idézi. Ezek tudatos filmes utalások, vagy csak előbújtak a tudatalattidból az írás során?

Próbáltunk kizárni minden filmes előképet, ha vannak ilyen hasonlóságok, akkor ezek tudat alatt jöttek be. Sokszor megemlítik például, hogy a filmjeim Terry Gilliam munkáit idézik, pedig nekem ez a rendező teljesen kimaradt a filmes művelődésemből, nagyon kevés filmjét ismerem, és azok sem gyakoroltak rám különösebb hatást. Egy korban élünk, azonos kultúrával táplálkozunk, hasonló benyomások érnek, amelyek elvezetnek bizonyos felismerésekig. Nem értem, miért olyan nehéz elképzelni, ha valami eszébe jut valakinek itt, akkor miért ne juthatna eszébe máshol, máskor, másnak ugyanaz?

PRAE.HU: Egyébként milyen rendezők állnak közel hozzád?

Ettől a felfogástól nagyon különböző rendezők. Nekem a Cassavetes-féle mozi a number one, amióta mozi a mozi, ő gyakorolja rám a legnagyobb hatást. Nagyon szeretem Fellini vagy Chaplin filmjeit is, ámulatba ejtenek a nagy emberi teljesítmények, mint Orson Welles munkái. Lenyűgöz Coppola Apokalipszis most-ja, vagy Kubrick, de az utóbbiak főleg az esztétika szintjén. A művészi és emberi kockázatvállalás szempontjából – amit a legfontosabbnak tartok egy film motivációinak sorában - leginkább Cassavetes áll hozzám közel.

PRAE.HU: A filmjeid nagyon személyesek, még akkor is magadról beszélsz, amikor látszólag nem rólad szól a film. Nálad a filmkészítés önterápia, vagy csak a kreativitásod kiélése?

Minden emberben megvan az az ösztön, hogy ha lát vagy tapasztal valamit, ami hatással van rá, azt egyből el akarja mondani valakinek, nem érzi teljesnek az élményt, ha nem osztja meg valakivel. Ugyanez az ösztön működik bennem is, és a filmet mint médiumot arra használom, hogy az élményeimet, felfedezéseimet megosszam másokkal, ha kell, erre három évet is áldozok. Alapvetően miről szól a Youtube? Az emberek még akkor is megosztják az élményeiket, ha az égvilágon semmi érdekük nem fűzi őket hozzá.
3
PRAE.HU: Viszont azt is mindig elmondod, hogy a filmkészítés utolsó fázisa szinte fizikai fájdalmat okoz neked. Mégis mi visz bele azonnal egy új projekt összehozásába?

Sajnos ez a nagy baj. Igazából jó lenne megtalálni azt a médiumot, amin keresztül fájdalommentesebben lehet kommunikálni. A film legnagyobb hibája ugyanis, hogy sokba kerül, sok ideig kell az embernek magában tartani a dolgokat, hosszú ideig készül, aztán pedig egy csapásra dől el minden – nem lehet rajta javítani. Sokáig tartogatod magadban, aztán szívinfarktusként megy neked és dönt le a lábadról a közönség által, egyik pillanatról a másikra. A színház például picit fájdalommentesebb: rövidebb ideig tart a darab elkészítése, nem feltétlenül te írod az anyagot, az előadás teljesen interaktív az élő játék miatt, és ha vége van a premiernek, akkor megvan a lehetőséged a hibákat kijavítani. Az írást is fájdalommentesebbnek tartom, mert nem sodorsz bele barátokat és munkatársakat egy esetleges totális kudarcba. Annál rosszabb nincs, amikor lehajtott fejjel kell elkullogni a nézőtérről, a munkatársak is eltűnnek mellőled, és tudod azt, hogy ezt a filmet, amiért két-három évig lelkesen dolgoztál, jeltelen sírba fogják betenni. Ami pedig a sikert illeti, én még nem értem meg azt a méretű sikert, ami kompenzálná a belefektetett energiát, azt a kínlódást, amivel például ez a film is létrejött.

PRAE.HU: A Bibliothéque Pascalt nagyrészt a feleséged, Török-Illyés Orsolya börtönélménye ihlette. Mégis mi volt az, ami konkrétan eldöntötte, hogy ezzel az ötlettel akarsz foglalkozni a sok közül?

Mindig van négy vagy öt forgatókönyv, ami várakozik, és kiszámíthatatlan, hogy melyik kezd el váratlanul életre kelni. Ezeket a történeteket elkezdem mesélgetni embereknek, szinte ösztönösen tesztelgetem, és figyelem azt, hogy melyik az a téma, ami leginkább hatással van rájuk. Azért kezdtem el ezzel a filmmel foglalkozni, mert egyszer csak elkezdett életjeleket adni, a többi történet közül ez akart a leginkább életre kelni. Később, amikor a forgatókönyvet már megírtam, sokszor teljes elutasításba ütközött, és ez újabb motiváció volt. Be akartam bizonyítani a mások és magam számára, hogy érvényes a forma és a tartalom, amit ez az anyag hordoz. Mesét szerettem volna csinálni, nem pedig naturalista filmet, ahogy az sokak számára a történetből következett volna. De miért kellene nekem ezt a históriát naturalista-realista módon elmesélnem? Mert az ilyen típusú történeteket így szokták? Miért kellene nekem megcsinálni a tizediket a sorban? Én egy ilyen történetet csak elképzelni tudok, és elmeséltetni valakivel, az ő képzeletvilágában megjeleníteni. Egyébként kétszer vállalkoztam arra, hogy valamit naturalista módon meséljek el. Az egyik az Off Hollywood volt, bár az is kicsit stilizált, illetve a Fehér tenyér. Mind a két történetet végigjártam a valós életben is, azok az események nagyjából velem történtek meg. Tökéletesen ismertem a közeget, az unásig ismertem, a háttértudásnak ezzel a biztonságával mertem vállalni a naturalizmust.

PRAE.HU: Igen, a Fehér tenyér a te Négyszáz csapásod, de vajon mi a Biblithéque Pascal?


A Pascal inkább hitvallás és legalább annyira személyes, mint a Fehér tenyér, ha nem személyesebb, mert a jelen idejű Hajdu Szabolcs világképét sűríti, a főhős pedig nagyon közel áll az én karakteremhez, függetlenül attól, hogy egy női prostituáltról van szó.

Folyt. köv.





Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Hlavaty Tamás --


További írások a rovatból

George Miller: Háromezer év vágyakozás
Luca Guadagnino kannibálrománca Velencében
Rohonyi Gábor: Szia, életem!

Más művészeti ágakról

Mán-Várhegyi Réka: Vázlat valami máshoz, Magvető Kiadó, Budapest, 2022.
gyerek

Rajzpályázat általános iskolásoknak
art&design

Kis Présház, 2022. szeptember 18., 20 óra
Böszörményi Márton Infected Monstrum című regényének bemutatója az Írók Boltjában (Napkút kiadó, 2022)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés