bezár
 

irodalom

2010. 04. 25.
Madarat tolláról, embert kérdéséről – Ámosz Oz sajtótájékoztatója
XVII. Nemzetközi Könyvfesztivál. Millenáris, 2010. április 23.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Madarat tolláról, embert kérdéséről – Ámosz Oz sajtótájékoztatója Ámosz Oz izraeli író, a Könyvfesztivál idei díszvendége április 23-án délelőtt válaszolt az olvasóközönség kérdéseire. A sajtótájékoztatónak meghirdetett esemény valójában író-olvasó találkozóként zajlott, ahol az író beszélt többek között arról, hogyan és miért ír, olvas könyveket, mi a viszonya Izraellel, a palesztinokkal, a politikusokkal, a modern héber nyelvvel. És arról is, miért nem sikerült teljes mértékben szembeszállnia az édesapjával.
Ámosz Oz kedves kicsi ember, és ezt most nem 182 centim magaslatáról jelentem, hanem magát a szerzőt idézve, aki azt meséli, kamaszkorában mindenkinek ellent akart mondani, különösen apja ellenében voltak forradalmi nézetei, egy pillanatban azt is elhatározta, magasabb lesz, mint édesapja – de amint látjuk, ez a dacos elhatározás nem járt sikerrel.

Ámosz Oz Barna Imrével, az Európa Kiadó igazgatójával ül a pulpituson, szemben kellemes számú nézővel, akik sejtésem szerint még nem tudják, nekik kell majd kérdezniük. Persze, ha az ember a két évvel korábbi "európás" Bret Easton Ellis sajtótájékoztatóból készül, ahol a prae.hu küldötte, L. Varga Péter bújt a padsorok között, tudhatja, hogy ilyen esetekben övé, a nézőé a főszerep. Tehát Barna Imre felkonferálja Ámosz Ozt, majd átadja a szót a közönségnek. Egy idős hölgy pattan fel és ragadja magához a mikrofont, gyakorlatilag kérdő mondat nélküli lelkendezéssel szól Oz dokumetumfilmjéről, majd Izrael aranykoráról és az olvasás szeretetéről – bármit is jelentsen ez. A közönség dermedten figyel. Vajon hogyan lesz képes válaszolni a fel nem tett kérdésre a díszvendég.

Ámosz Oz valódi nagysága rögtön megmutatkozik, amint a felszólalást kérdéssé, sőt megválaszolható kérdéssé formálva kerek választ ad az érdeklődőnek.

"Az olvasás magányos tevékenység. Csakis egy karosszékben ülve, lámpafénynél tudom elképzelni. Az ember nem az információkért vagy a tudásért olvas szerintem, hanem az élvezetért. Én is ezért írok, az olvasók gyönyörködtetése a célom. Sok olyan véleményt hallottam már, hogy a történeteimben valaki másnak a legszemélyesebb családi történetei köszönnek vissza. Ha ez így van, az azt jelenti, a legtöbb történetünk közös, bármilyen kultúrához tartozzunk is, az alaptörténetek megegyeznek.

Izrael aranykorának nevezhetném az utóbbi 20-25 évet, a kultúraköziség, a különböző népek és hagyományok találkozása nyomán kialakult rendkívül kreatív légkör miatt. Izrael az emigránsok földje: mindenki jön valahonnan, az emberek egy másik nyelvet vagy kultúrát is hordoznak magukban. Ebből fakad az a sokszínűség és nyitottság, ami véleményem szerint a mai izraeli kultúrát, a filmet, a vizuális művészeteket, a festészetet és az irodalmat is meghatározza.

Magyarország fontos helyszín számomra, egyrészt azért, mert már háromszor is jártam itt korábban, először kisfiúként, másrészt pedig azért, mert gyerekkoromban Jeruzsálemben nagyon sokan beszéltek magyarul, a jellegzetes magyarországi zsidó humor alapvető élményeim közé tartozik. Már az első alkalom is olyan volt számomra, mintha valamiképp hazajöttem volna."


A következő kérdést pár perc kínos hallgatás előzi meg, ebből a kínból születik aztán a kérdés, amit valószínűleg bárhol a világon bármilyen más izraeli írónak feltehetnének. Hogy vélekedik Ámosz Oz Benjamin Netanjahu politikájáról?

"Politikai szempontból senkit nem képviselek, ezt nagyon komolyan mondom, sőt valójában soha semmiben nem képviselek másokat, ha jó napom van, talán magamat sikerül hitelessé tenni. Benjamin Netanjahu nem az én hősöm: a nevével fémjelzett politika egy szörnyű örökséghez, a holokauszthoz mint feldolgozhatatlan, meghaladhatatlan történethez ragaszkodik, ezzel szemben én azt érzem, szükség lenne a megbékélésre és a közös megoldás megtalálására."

Vámos Miklós, Ámosz Oz első magyarországi kiadója, az egykori Ab Ovo igazgatójának mezében is kérdezi: A „sikkes” prózaírók borúlátóak, Ámosz Oz azonban derűlátó, mi ennek az oka?

"Öt háborút éltem meg, kettőben magam is harcoltam, a holokauszt borzalmaira is emlékszem a családi történeteinken keresztül, annak ellenére, hogy lengyelül vagy oroszul beszéltek erről a témáról a szüleim, pont azért, hogy én kimaradjak belőlük. Az optimizmusom oka azt hiszem az, hogy erősen hiszek a nyelv mindenható erejében. A szavak azok, amelyekkel valódi hatást tudunk elérni, lehet, hogy hosszú idő telik el, míg célt érünk velük, de hiszem, hogy a szavaknak erejük van.

Ahogy már mondtam, a családi történeteink összeérnek, létezik közös nyelv, közös történet és ez optimizmusra ad okot."

A következő kérdések megint a döbbenetes „olvasói” szempontokból adnak ízelítőt: mi Ámosz Oz véleménye a falakról, a terrortámadásokról, Izrael jövőjéről? Fordítják-e arabra műveit, vannak-e arab barátai, tartja-e a kapcsolatot arab kollégákkal?

"I am a peacenik, not a pacific. Számomra az agresszió jelenti a legfőbb rosszat, 67-ben, 73-ban én is éreztem ezt az érzést, tudom, hogy mit jelent a csata, az élethalálharc. Személyes véleményem, hogy nem harcolhatunk olyan területeken, amelyek valamilyen szempontból „szent hely”-nek tekinthetők, mert az ilyen harc nemzeti érdektől vezérelt, ebben pedig én nem hiszek, ha kell, inkább börtönbe vonulok, semmint, hogy fegyvert fogjak másokra. Igen, létezik olyan helyzet, amikor jogosan szállunk harcba másokkal ,de ez csak önvédelemből fakadhat, ha a saját életemet, a családomat kellene megvédenem, gondolkodás nélkül fegyvert fognék.

Ugyanezért ítélem el az izraeli-palesztin háborút is, mert nem tarthatok igazságosnak egy csatát, ami a szomszéd kertjében zajlik.

Természetesen nem tudom megmondani, mi lesz Izraelben 50 év múlva, nem szeretek prófétálni, bár, ha jobban meggondolom, ez a szerep igen népszerű az én országomban. Persze reménykedem, hogy addigra lesz palesztin és izraeli követség mindkét országban.

Három könyvemet már lefordították arab nyelvre, az egyik könyvem fordítását annak az egyetemista fiúnak a családja szponzorálta, akit arab származása ellenére éppen arabok lőttek le véletlenül. Egyébként érdekes, hogy egyszerűbb ezt az egész izraeli-palesztin ügyet palesztin kollégákkal megbeszélni, mint némely európaival. De higgyék el, szeretem Izraelt, bármit is mondok róla, hiszen gyakorlatilag a születésétől fogva ott vagyok.

Ámosz Oz írásművészetével kapcsolatban felmerült: hogyan kezeli a generációs különbségeket, hogyan választja ki a karaktereit?

"15 éves koromban eljöttem otthonról, egy kibucba költöztem, mindent apámmal ellenkezően akartam csinálni, még magasabb is akartam lenni, mint ő – hát ez sajnos nem jött össze. Apámmal mindenben szembeszálltam, tulajdonképp a mai napig állandó vitában vagyok vele, velem pedig vitatkoznak a saját gyerekeim, azokkal meg az unokáim. A vita fontos dolog, a másikkal vitatkozó, érvelő, gondolkodó ember megnyitja a világát egy másik embernek: erről szól a kultúra.

A karaktereim kiválasztásával kezdődik minden. Szeretem megfigyelni az embereket, ellesni egy-két mozdulatunkat. Látok egy gesztust: valaki a jobb kezével hátulról megfogja a bal fülét, és ez elindít bennem valamit, ebből elkezd felépülni egy karakter. Hosszú ideig vagyok „várandós” egy-egy könyvemmel, beszélgetek a figurákkal ,beépülnek az életembe, azt hiszem, elég elviselhetetlen vagyok ilyenkor. Szeretek tollal-papírral dolgozni, mindenféle érzéki kontaktusra szükségem van ahhoz, hogy élővé tegyem a leírtakat. Lehet, hogy csalódást kelt, amit mondok, de én nem internetezem, nem szeretek számítógéppel dolgozni, az olvasáshoz szükségem van egy karosszékre és a jellegzetes könyvszagra, amit nyilván önök is ismernek."

A beszélgetés legérdekesebb része kétségkívül Ámosz Oz és a héber nyelv kapcsolatáról szólt: hogyan viszonyul a modern héber nyelvhez, mit jelent ma Izraelben a nyelvi meghatározottság, van-e kitüntetett szerepe a hébernek?

"A modern héber nyelv számomra egyszerűen csoda, szinte felfoghatatlan, hogy él, létezik. 100-110 éve senki nem használta a hébert a mindennapokban, olvasni, imádkozni tudtak héberül az emberek, de ha hazamentek, oroszul, jiddisül, lengyelül, magyarul beszéltek egymás között. A szüleim például oroszul és lengyelül beszéltek, ha azt akarták, hogy ne értsem őket, na, nem a szexről volt szó köztük ilyenkor, hanem a háborúról, a holokausztról, ilyenkor tehát én is kétszer annyira odafigyeltem. Akik Európából jöttek, hozták a saját nyelvüket, de nem tudtak másokkal szót érteni, szükségszerűen kialakítottak egy használható, közös nyelvet. Ma nyolcmillióan beszélik ezt a nyelvet, ami folyamatosan alakul, mi magunk találjuk ki a szavait. Pár éve szükségem volt arra a kifejezésre, hogy „csillagos ég”, de héberül nem volt erre külön szavunk, hát kitaláltam rá egyet. Ma, ha valaki felnéz az égre, az én szavamat mondja rá héberül."
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benedek Anna --


További írások a rovatból

Lázár Bence András: Kávé, tejjel című könyv kötetbemutatója
Láng Orsolya: Személyes okok, Prae Kiadó, 2021
Helga Flatland: Egy modern család című regényének bemutatója
Ötéves lett a Nyolc Ág Művésztábor

Más művészeti ágakról

A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Balatoni Sándor
Seregi Tamás: Jövőbe szédülő lendülettel, Prae Kiadó, 2021
színház

A szóvillantó titán A szóvillantó titán
Interjú Kelecsényi Lászlóval Latinovits Zoltánról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés