bezár
 

irodalom

2010. 12. 06.
Digitális Protokoll-marathon
Térey János Protokoll című könyvének felolvasóestje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Digitális Protokoll-marathon December harmadikával az irodalmi felolvasások holdra szállása is megtörtént: megvalósult Magyarország első élő, digitálisan streamelt irodalmi felolvasása. A kitüntetett könyv, a jelentőségteljes lépés Apollo-11-e Térey János új, a Magvető kiadó gondozásában megjelent verses formájú regénye, a Protokoll volt, melyet a Klauzál 13 Könyvesbolt és Kortárs Galériában, a Negyed6Negyed7 fesztivál keretein belül színészek olvastak fel.
Kis lépés a kiadóknak, hatalmas ugrás az olvasónak

Valóban ugrásértékű előrelépésről beszélünk, így itt mindenképpen jelezni kell: a Negyed6Negyed7 fesztivál követése és kommunikációjának különösen jelentős része az interneten, nem máshol, mint a Facebook-on zajlott. Így történhetett az, hogy a zsidónegyed kulturális értékeit megőrizni kívánó, a kulturális elszegényedés veszélyeire figyelmet felhívó missziós fesztivál ezen eseményét nemcsak a hatodik, illetve hetedik kerület határán élő, egy ilyen jelentőségű fesztiválhoz képest mégiscsak szerény számú érdeklődő követhette, hanem az országban lényegében bárki. Az élő felolvasás receptje a következőképp hangzik: egy valóban marathoni, majd’ fél napos felolvasáshoz végy 10 színészt (TÁP színház, HoppArt, illetve KOMA), egy ezres, aktív rajongói oldalt, sűrű frissítésekkel, végül megfelelő technikai garnitúrát kamerákkal, közvetítő honlappal és erős számítógéppel. Az eredmény magáért beszél: a fesztivál statisztikája szerint hírenként akár 1200-1500 egyedi látogató érte a rajongói oldalt, a közvetítést átlagosan egyszerre legalább 100 ember nézte, ami a 11 órás műsor egészére vetítve több száz érdeklődőt jelent. Jogos volt tehát az internetes közvetítés, hiszen fizikailag ezzel szemben nagyjából (a szervezőkkel együtt) 30-40 kíváncsiskodó vett részt a programon.
Protokoll közönség
A metanyelv metanyelve

Mit várjon az ember egy ilyen embertelen hosszú átvokalizált szövegártól? Nos, az én elvi alapom a felolvasások értékelésénél voltaképp az, hogy a felolvasó metanyelvi, azaz értelmező eszköztárát veszem górcső alá. Egy jó előadó képes a szöveg hangján szólni, hallhatóvá teszi a szöveg formai sajátságait, hangjátékával kiemeli a szövegben bujkáló értelmező utasításokat (az ideges beszéd ideges lesz, a goromba karakter goromba, a negatív festés és az irónia, pláne ha az olyan bonyolult nyelvi eszköztárral van megírva, mint itt, élesen kijön, és tükröt mutat a komoly részeknek, etc.), vagyis láttatja (hallatja?) a szöveget. Nagyon fontos, hogy ha kell, a formának megfelelően kiemeli a szünetet, vagy éppen a hangjáték izgatottságával, előre mutatásával dinamizálja a szöveget, megmutatja a folytonosságot, ha éppen az kell. Ez utóbbi a Protokoll esetében különösen fontos, hiszen a szöveg lényegében egy hosszú, kvázi szentimentális momentum-füzér, vagyis – sokszor kimondottan parodikus – pillanatképek ügyes összecsúsztatása és ütemes léptetése. Ugyan ebben az írásban a Protokoll kritikája nem kerül sorra, a program kritikájához fontos, hogy a szöveg néhány paraméterét ismerjük.

Forma – bontva?

A felolvasás legnagyobb nehézségét a jambikus, rímes forma jelentette. Ez elsősorban nem a leíró részeknél, hanem a párbeszédeknél volt furcsa – ahogyan Térey János a felolvasás utáni beszélgetésben megjegyzi, „nyilvánvaló, hogy így a valóságban senki sem beszél”. Mégis, voltak olyan kiváló felolvasók, így a programot nyitó Szilágyi Kata vagy az azt záró Huzella Juli, akik képesek voltak egészen hitelesen eljátszani, hogy a Protokoll világában ez a furcsa, összecsúszó, „haikus” beszéd annyira természetes, hogy az a hülye, aki nem érzi annak. Aztán pedig voltak olyan, kevésbé kiváló felolvasók, akiknek Protokoll-interpretációja sutára, sőt, sokszor unalmasra sikerült, mert nem tudták feloldani az írás formája és a beszéd közti ellentétet. Bizony volt olyan, aki képes volt 70’-es évek híradó hangon felolvasni a rá eső részt. Ez nem csak a szöveg folyó természetét öli meg, de a monotonitás révén nem figyelemre, hanem inkább alvásra ösztökél. A Protokoll márpedig dinamikus szöveg: itt nem élvezetes az Önképző Szakkör örökzöld stílusa.

Egyébként ha már sok felolvasós bemutatóról beszélünk: nem feltétlen gondolom előnyösnek, ha adott művet több, láthatóan különböző habitusú színművész olvas fel. Az ortodox befogadók, akik a narratíva A pontján kapcsolódnak be, majd meg se állnak a három-négy felolvasóval azután következő B-ig, az első pillanatban hozzászoknak valamilyen típusú értelmezéshez, egy interpretáció-stílushoz, így zavaró, sőt, sok esetben az élményt is összekuszáló egy váltás. Ez persze jól állna egy olyan műnél, ahol többféle narratíva élesen versenyez egymással – ez nem ilyen volt. Ettől függetlenül megértem és elfogadom a váltás kényszerét, hiszen nem várható el senkitől, hogy fél napig üljön és olvasson egyhelyben és adja elő ugyanolyan intenzív figyelemmel a szöveget. Nehezen lett volna  található alternatíva.


Baki, nem baki?

Muszáj néhány szót ejteni a hibázásról. Szerintem a bakizás szerves része az előadásnak, nem baj, ha van. Akkor problémás, ha már szinte észre se vesszük, hogy ott van. Az ugyanis azt jelzi, hogy a felolvasás már nem érdekel minket eléggé ahhoz, hogy rendesen odafigyeljünk. Ezt mutatja például az, ha nem esik le, hogy a színész rosszul intonálta a mondatot. Ez itt is előfordult. Az előző részeknél tárgyalt okok miatt ilyen tekintetben is hullámzó volt a Protokoll vokálélménye.

Sokkal fontosabb, hogy a felolvasó rátaláljon a szövegre, mert akkor bármilyen hiba jól áll. Nem ciki visszaolvasni egy hibásan interpretált sort – azzal csak a befogadót segítjük, hiszen az nem látja maga előtt a szöveget. A kilógó hiba hasznos.

Játék = Élmény

A jó felolvasók szintén fontos erénye a szöveggel való játék kontrasztossága volt. A Protokoll nem csak dinamikus, hanem szerintem rendkívül kontrasztos szöveg is. Van benne komoly, az uniformizáló diplomácia világ szürkeségét idéző írás, de több nagyon jó humorú, vicces kiszólás is, amit a jó előadó meg kell, hogy mutasson. Mosolyog, nevet, pajkos, izgul, ha a szöveg olyan, illetve komor, drámai, ha azt az utasítást kapta. Követi a szöveg tempóját, az elhallgatást, a szószátyárságot, a szűkszavúságot jelöli. A rossz felolvasás – erre itt is volt példa – csak szavak egymásutánja, nem a könyv jelrendszerének, kódjának vokalizálása, alkalmi megfejtése.
felolvasás
Ahogyan már minden poszt előtagú paradigmának, a kortárs művek felolvasásának is kulcsszava kell, hogy legyen az interreakció. Szép számmal voltak, főleg egyébként női színészek, akik testükkel is brillíroztak. Játszottak az arcukkal, kinéztek a könyvből, összekacsintottak a nézővel, ami szerintem a lehető leghitelesebb párhuzamot mutatja a szerzővel, aki teljesen ugyanezt csinálja a könyvben. A fél napos felolvasás legnagyobb hibája amúgy ez volt, nem a sokféle színész, vagy az el nem talált felolvasás-hang: bizony voltak olyanok, akik órákra teljesen ugyanabba a pózba révedtek, tekintetüket a könyvbe temették és a külvilágról láthatóan nem szándékoztak tudomást venni. Szerintem a Protokoll  sem ilyen mű, így számomra érthetetlen, miért voltak ehhez hasonló részei az estnek. Ha a padló reccsen, nyílik az ajtó vagy gerjed a mikrofon, a jó felolvasó – ahogyan a könyv – kicsit visszanéz a művon kívüli valóságba.

Szerencsére a kontrasztos, impresszionisztikus, energikus és beszédes, tehát élménydús részek voltak túlsúlyban. Egy ilyen szöveg miért legyen lírai (elfúló, elhaló, ekhós) a kusza és komikus részeknél? Azért jó, hogy az ilyen felolvasások voltak kisebbségben.
Térey
A zárás

Marathoni értelmezgetés és befogadás után Térey János zárta az estet. Az írót Dunajcsik Mátyás kérdezte olyan érdekességekről, mint forma és tartalom kapcsolata, mit tesz a „regény versekben” műfaji jelző és egyéb érdekességek, amik úgy vélem, a felolvasásról írt kritikába olyan mélyen beleitták magukat, hogy felesleges, sőt talán zavaró is lenne ezeket megismételni. Miért is tenném, elvégre a metanyelv metanyelvét értelmeztem, így szerénytelenség lenne tettetnem, hogy a könyv, a felolvasás és az azokról való beszéd hármasa kicsit se csúszna össze mindezek után. A Protokoll kikacsintós, piszkálódós tükörtartó részei is ilyenek, így tudom: nem lettem hűtlen a témához.
nyomtat

Szerzők

-- Sárosi Ádám --


További írások a rovatból

irodalom

Legyen egy biztonsági trambulinja az irodalomnak Legyen egy biztonsági trambulinja az irodalomnak
Fehér Enikő volt a Kötetlenül sorozat 12. vendége májusban
irodalom

Kinézni az ablakon és a közös éghez tartozni Kinézni az ablakon és a közös éghez tartozni
Lezárult a SZIFONline Vándorló Írólaborának első évada

Más művészeti ágakról

gyerek

Pagonyfeszt a Dürer kertben Pagonyfeszt a Dürer kertben
Családi program május 22-én
gyerek

Meséljük együtt az ünnepeket! Meséljük együtt az ünnepeket!
Bajzáth Mária: Kerek élet fája, Lampion Könyvek, 2022
színház

A tehetetlenség érzése nehezen enged tapsolni A tehetetlenség érzése nehezen enged tapsolni
Rekviem egy álomért a Budaörsi Latinovits Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés