bezár
 

film

2011. 06. 16.
Mérlegen az animáció - KAFF Vol. 1.
A jubileumi KAFF margójára (2011. június 15. – 1. nap)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mérlegen az animáció - KAFF Vol. 1. Egy filmfesztivál él, mozog és ünnepel Magyarországon. Jóérzés ezt leírni annak fényében, hogy enyhe agóniában vergődő filmgyártásunknak már oly sokszor keltették halálhírét, pláne mostanában. Az animáció persze más – mondhatnánk -, de ettől még ugyanazon anya, a mozgókép gyermeke. A csöppség pedig köszöni, jól van, a 10. KAFF alkalmával ismét bizonyítja ezt.
Az egészen vasárnapig tartó rendezvény fő helyszínén, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ aulájában már az első nap kora reggeli óráiban is nagy tumultus volt, köszönhetően a gyerekzsűri tagjainak, akik majd’ negyvenen, egyenszínű narancssárga pólójukban rögvest telecsicseregték a fesztiválközpontot.
 
"Munkára" készülnek a fiatalok

A fisztivál kezdetét jelentő hivatalos ünnepségre is viszonylag korán, 10 órakor került sor, amelyet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitott meg. Beszédében a politikus kitért arra, hogy a fesztivállal együtt szintén jubileumot ülő (egyébként 40 esztendős) Kecskemétfilm Stúdió milyen áldozatos munkát képvisel az elmúlt évtizedekben, amely műveket és életműveket próbál létrehozni -megtartani -megidézni.
 
A Csík zenakar húzta a talpalávalót a megnyitón

Utóbbira jó példa, hogy rögvest az ünnepség után sor került a 70 éves Jankovics Marcell köszöntésére, aki előtt legelőször egy retrospektív vetítéssel, majd egy rendhagyó életmű-kiállítással tisztelgett a KAFF, ez a kiállítás csak a kezdetét jelentette annak a számos tárlatnak, amely a fesztiválon bemutatásra kerül.

Jankovics Marcell számos hőse, például János Vitéz is előkerült a kiállításon

A KAFF-on zajló 7. Európai Animációs Játékfilm Fesztiválon a nemzetközi zsűri döntése alapján versenybe került többek között a részben Kecskeméten készült spanyol Chio and Rita, két francia animáció, a Sztorizó Show és az Eleonóra titka, valamint A padláson című cseh bábfilm, melyek közül az első gall filmet rögvest megtekinthették az érdeklődők. A rendkívül bájos egészestés film célközönsége meglehetősen nehezen belőhető, mert a nagyon gyermeki történetet kezd el mesélni, tételesen azt, hogy az élénk fantáziával bíró Laurent, aki kiválóan tud mesélni lurkóinak űrlényes-hercegnős-kommandós-delfines történeteket, gyermekei elküldik a TV mesemondó vetélkedőjébe. Innentől a sztori már inkább felnőttes, ugyanis hősünknek az első helyért meg kell vívnia lelkiismeretlen, csaló és hazug kollégájával, ez a küzdelem pedig már inkább felnőttpoénokkal operál.
 
A Sztorizó Show volt az első európai versenyfilm

A versenyprogramot követően két újabb retrospektív vetítésre került sor, Georges Schwizgebel és Raoul Servais legjobb munkáiból is szemezgethetett a fesztivállátogató, akárcsak a CIDAF 2009-es és 2010-es díjnyertes kínai animációs rövidfilmjei közül, melyek külön sajátossága volt, hogy szinte a levetített alkotások felében főszerepet játszott az alkohol, hol ivóba betérő katonák, hol tréfás szellemek környezetében. Úgy tűnik, a több mint egymilliárd lélekszámú országban kardinális problémává nőhette ki magát az alkoholizmus, hogy káros oldalának bemutatása az animációs filmek közé is bekúszott.

A verekedés a sizipói fogadóban már nevében hordozza, miről is szól

A vetítések mellett hagyományosan számos egyéb rendezvény, zenei és színházi előadás, kiállítás és szakmai kerekasztal zajlik majd Kecskeméten a következő napokban. Ismét megtartják a Szabad Animációs Filmkészítők Találkozóját (SZAFT), amelyre a nem szakmabeli animációs filmkészítők jelentkezhettek megkötés nélkül, bármely animációs technikával készült alkotással. Ezek közül egy kiemelt szerepet kapott az első napon, Cakó Ferenc homokanimációs show-val szórakoztatta a nagyérdeműt, mely után a magyar rövidfilmes versenyprogram levetítésére került sor, közel teltház mellett a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Színháztermében.
 
Fotóinkat a fesztivál Facebook oldaláról szedtük, mely a KAFF hivatalos honlapja mellett frissülő hírekkel csábítja még négy napig az animáció iránt érdeklődőket.
nyomtat

Szerzők

-- Muchichka László --


További írások a rovatból

Kárpáti György Mór: Saját erdő
Császi Ádám: Háromezer számozott darab
Chad Stahelski: John Wick: 4. felvonás
Elizabeth Banks: Kokainmedve

Más művészeti ágakról

Bemutatták Kali Ágnes Megvakult angyalok című verseskötetét
építészet

Szaúd-Arábia gigantikus beruházása
Tanulmány Víkingur Ólafsson videóklipjéről
A Viszek egy szívet című antológiáról, Pagony, 2023


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés