bezár
 

gyerek

2011. 07. 14.
Mesék az örökbefogadásról
Könyvajánló örökbe fogadó családoknak és gyerekkönyv-kiadóknak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mesék az örökbefogadásról Magyarországon is egyre inkább elfogadottá válik az a nézet, hogy az örökbefogadott kisgyermeknek minél előbb meg kell tudnia, hogy ő nem ugyanúgy került a családba, mint a többiek. Saját helyzetének megértéséhez a mesék jelentik a legjobb utat, az örökbefogadásról szóló mesekönyvek pedig a szülőnek is komoly segítséget jelentenek. Az angol, francia, német nyelvterületen megjelent speciális gyerekkönyvek megismerése támpontokat, ötleteket nyújthat ahhoz, hogy miként beszélhetjük meg kisgyerekeinkkel az örökbefogadás sajátos élethelyzetét.
Kisgyerekeknek üzeneteket átadni, velük nehéz élethelyzeteket megismertetni leginkább mesék segítségével lehet. Nagyobb külföldi könyvesboltokban számos olyan mesekönyvet találhatunk, amely az óvodás- és iskoláskorú gyermekeknek segít feldolgozni a számukra magyarázatra szoruló nehézségeket. Találkozhatunk mozgássérült, gyengén látó, fogyatékkal élő kisgyerekeknek (és kisgyerekekről) szóló mesekönyvekkel, vagy olyanokkal, amelyek halálesetet, szülők különválását dolgozzák fel. Ezek a könyvek nagy könnyebbséget jelentenek a szülőknek is, akik, megóvni próbálván gyerekeiket a lelki terhektől, nem könnyen szánják rá magukat a nehéz kérdések megbeszélésére.

Statisztikai adatok szerint az utóbbi néhány év átlagát tekintve körülbelül nyolcszáz sikeres örökbefogadás van évente Magyarországon (lásd a régi Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján közzétett statisztikákat). Van tehát több ezer magyar örökbe fogadó szülő, aki a számára kötelezően előírt tanfolyamokon a legfontosabb feladatok között megtanulta, hogy már kiskorban el kell magyaráznia, el kell mesélnie gyermekének örökbefogadása történetét. Tudja, hogy azzal tesz legjobbat a gyerekének, ha a kicsi már korán természetes állapotként fogadja el, hogy őt nem a biológiai szülei nevelik fel. A tanfolyamról kikerülő leendő anyukák és apukák azonban azzal szembesülnek, hogy a mai magyar könyvpiacon összesen két ilyen jellegű mesekönyv lelhető fel.


Marie-Claude Monchaux eredetileg 1977-ben készült francia mesekönyvét Nekem két születésnapom van címmel adta ki először 1990-ben a Móra Kiadó. A Sehány éves kislány alkotójának ez a kevésbé ismert könyvecskéje roppant tudatos, megfontolt koncepció alapján elkészített munka. A szülőknek (és pedagógusoknak) szóló tájékoztató füzetből kiderül, hogy a mesekönyv minden egyes részletét az örökbe fogadott gyermek kiegyensúlyozott lelki fejlődésének, az ép önértékelés kialakulásának szempontja határozta meg. A szerző például hangsúlyozza a főszereplő kisfiú, Andris (a franciában Aurélien) szüleinek gyermek iránti vágyát, várakozását Andris megérkezésére, kiemeli odaadó szeretetüket, gondoskodásukat. A biológiai anyát és terhességét szépnek, idillinek ábrázolja, de a nőt halványan, éles kontúrok nélkül rajzolja meg, arcát nem látni. Ezzel kívánja a könyv érzékeltetni, hogy a gyermek születése örömteli esemény, a gyermek szülőanyja fontos személy, még ha nem is ismerjük. Az igazi anyaképet az örökbe fogadó anyukával társítja Monchaux. És bár a rajzok kedvesek és szerethetők, élvezetükhöz kell némi “retró-érzékenység” a felnőtt olvasók részéről, hiszen stílusuk idealista és negédes, egy letűnt kor ízlésvilágát tükrözi.

Az örökbe fogadó szülők nagy igényét jelzi a tematikus mesekönyvek iránt, hogy a Móra Kiadó 2010-ben negyedszerre is újranyomta Monchaux könyvét. A könyvkiadók óvatosságát pedig az jelzi, hogy más, e témához tartozó könyv megjelentetését nem kockáztatták meg, dacára annak, hogy ha nem is tömeges, de nagyszámú, és főleg elkötelezett vásárlói réteg igényelné az efféle könyveket. Az “örökbefogadási tematika” a magyar könyvpiacon ezzel a könyvecskével “el van intézve”. (A kézirat leadása után megjelent a Móra könyvkiadónál Töreky Katalin mesekönyve, a Szívünkből születtél. Erre a könyvre később külön cikkben fogunk visszatérni.)

Mesekönyvek hiányában az örökbe fogadó szülő próbálja feltalálni magát. Elmeséli a varsói állatkertből érkezett medvebocs meséjét, akit befogadott a budapesti állatkert medvecsaládja és lám, most milyen boldogok. Elmennek a gyerekekkel állatmenhelyre és onnan “fogadnak örökbe” kölyökkutyát, ahelyett, hogy vásárolnának egyet. Aztán átgondolja a szülő, hogy milyen kész történetekkel dolgozhat. Szerencsére elég sok örökbe fogadott hős van a világirodalomban Mózestől Supermanig. Ha ebből a szempontból válogatjuk az eleve meglévő meséinket, mindenki könnyen talál saját kedvencei között is “örökbefogadós” történetet. Néhány példát említve csak, Dargay Attila Szaffi, Fekete István Vuk, Marék Veronika Kippkopp gyerekei stb., éppenséggel használhatóak efféle közvetett pedagógiai céllal is, de azért nem az igaziak. A Vukban és a Szaffiban meghalnak a vérszerinti szülők, ami nem épp ugyanaz a helyzet, mint ami a mai örökbefogadási gyakorlatra jellemző. A Szaffi például arra mindenképp jó, hogy a gyermek kevésbé érzi magát csodabogárnak, megismerve olyan történeteket, amelyek legalább egy-két vonásban hasonlóak a sajátjához és többé-kevésbé képesek szimbolizálni a saját helyzetét. Van olyan anyuka is, akit a mesekönyvek hiánya arra késztet, hogy saját költségén adjon ki mesekönyveket. Ungvári Bélyácz Betti Égből pottyant boldogság (rajzolta: Pál Rita) című meséjében egy rigófióka pottyan a gyermekre vágyó gerlepár fészkébe egy felsőbb ágról, a Tündérkerti mesében pedig egy embergyerek és egy tündérpár találnak egymásra.

Szaffi

A legjobb megoldás, ami a szülő számára marad, hogy beszerez külföldi, örökbefogadással foglalkozó mesekönyveket. Általánosabb szinten, a magyar gyerekkönyv-piacot tekintve, pedig az lehetne a megoldás irányába tett első lépés, ha egy kiadó vállalná, hogy átvesz, lefordíttat néhányat ezekből a könyvekből egy könyvsorozat keretében. (Figyelembe véve az interneten is nagyszámban fellelhető szakmai és szülői visszajelzéseket, és kikérve az itthoni örökbefogadással foglalkozó szakemberek véleményét.) Az alábbiakban ebből a szempontból tekintünk át néhány külföldön megjelent mesekönyvet.

Az örökbefogadással foglalkozó mesekönyvek nem egy kaptafára készültek. Különböző lelkialkatú és ízlésű szülőket céloznak meg, és az örökbefogadásról is más-más képet közvetítenek. Az ajánlóba beválogatott könyvek között vannak érzelemgazdag, szívhez szóló történetek és vannak játékos-mókás állatmesék is. Az előbbiek közé tartozik a nagy nemzetközi karriert befutott Anyaszívek hídja (Mothers’ bridge of love; Mamans d’amour), amely egy kínai kislány örökbefogadásának példáján keresztül pozitívumként fogalmazza meg azt a szokatlan helyzetet, hogy valakinek két anyukája és kettős kulturális identitása van. Ez a történet segít a gyerek, illetve a kiskamasz számára értékesnek látni saját sorsát és ellensúlyozni valamelyest a fájdalmat, amely abból fakad, hogy őróla egyszer már lemondtak, őt egyszer már elhagyták.

A vidám és tanulságos állatmesék közé tartozik az elárvult kisbékákat nevelő egérmama története, melynek tanulsága az, hogy a gyerek az gyerek, akkor is, ha kisegér, és akkor is ha kisbéka (Brigitte Weninger: A gyerek, az gyerek). Ide tartozik Keiko Kasza számos fordításban megjelent mesekönyve, a Csokó anyukát keres (A Mother for Choco), amelyben az egyedül éldegélő aprócska madár fejébe veszi, hogy neki is kell anyuka, és elindul keresni magának egyet. És itt említhető Gudzsi Gudzsi, a kis krokodil esete is, aki libamama egyik tojásából kelt ki, és akinek minden külső különbség ellenére a libacsalád lett az igazi családja. (Csi-Juan Csen: Guji-Guji). A Vörös Vili két anyukája (Jean-Vital de Monléon és Rebecca Dautremer Les deux mamans de Petirou) című mesekönyv szintén nagyon kedves ötlet alapján teszi érthetővé és elfogadhatóvá az örökbefogadást a kicsik számára. A mese világában vannak olyan kengurumamák, akiknek sok kiskenguruja van, de sajnos már nincs több hely a zsebükben, és vannak olyan kengurumamák is, akik szomorúak, mert nagyon szeretnének ugyan kengurugyereket, mégis üres a zsebük. A megoldás kézenfekvő.

A Vörös Vili két anyukája

A mesekönyvek az örökbefogadást is különbözőképpen értelmezik: Az Anyaszívek hídja majdhogynem egyenrangúnak mutatja a vérszerinti anyukát az örökbe fogadóval, hiszen a valóságosan létező, a biztonságot és az otthon melegét nyújtó anyuka mellett egy meseszerű, képzeletbeli anyuka képét is nyújtja a kisgyereknek. Jamie Lee Curtis amerikai színésznő mesekönyve (Tell me again about the night I was born! Meséld el megint születésem éjszakáját!) ezzel szemben nem mond többet a vér szerinti anyukáról, mint amennyi általában a valóságban is tudható róla: “túl fiatal volt hozzá, hogy gondoskodni tudjon rólad.” Ez a két könyv jól tükröz két, az adoptált gyermekek neveléséhez kapcsolódó ellentétes felfogást. Az egyik szerint a gyermek megfelelő önértékeléséhez elengedhetetlen, hogy pozitív képe legyen a szülőanyjáról is, emellett pedig miért ne lehetne ő is büszke a származására. A másik felfogás szerint nem szabad azt a hamis illúziót kelteni a gyermekben, hogy szebb és jobb lenne az élete, ha nem adták volna örökbe. Ez megnehezítheti számára sorsának, helyzetének elfogadását.

Geneviève Casterman Amíg Timounra vártam (En attendant Timoun) című mesekönyvében, szokatlan megoldással ötven oldalon keresztül nem történik semmi más, csak az, hogy egy krokodil-anyuka várja, hogy megérkezzen a kisgyereke. Ötven oldalon keresztül ül a móló szélén, nézi az óceánt, közben bizakodik, reménykedik, elkeseredik, kétségbe esik, megint bizakodik és vár. Veri a zápor, a beteríti a hó, tűz rá a nap, mire végül üzenetet kap, és hosszú-hosszú idő után végre elindulhat egy csónakkal, hogy elhozza a kisfiát. Ez a történet nem arról szól, hogy lám, mennyire nehéz az örökbe fogadó szülőknek, akiknek nem kilenc hónapot, hanem éveket kell várniuk a gyermekük megérkezésére, hanem arról, hogy a szülő a mese nyelvén megmutassa, milyen szilárd és megingathatatlan ragaszkodása a gyermekhez, hogy mennyi próbát kiállt már ez a kötődés, már akkor, amikor “ő még meg sem volt”. Kérdés persze, hogy mennyire képes lekötni ez a hosszú és cselekménytelen, csak belső történéseket, lelkiállapot-változásokat megjelenítő mesekönyv a gyerekek figyelmét.

Amíg Timounra vártam

Minden kisgyerek természetesen kíváncsi arra, hogy mi volt az ő megérkezése előtt, amikor még csak “magocska volt a mami pocakjában”. Az örökbe fogadott gyereknek is tudnunk kell mondani valami megnyugtatót, ami eloszlatja kételyeit. Gyanakvása abból ered, hogy őt a többiekkel ellentétben el kellett hozni valahonnan. Erről a szorongásról és a szülői szeretet teherbírásának próbára tételéről szól Domitille de Pressensé mesekönyve, a Pastelt örökbe fogadták (Pastel a été adopté). Ezúttal nem krokodilokról, hanem kedves sárkányokról van szó, akik között Pastel, a medvebocs cseperedik. A probléma az, hogy Pastelt gúnyolják az óvodában, mert nem zöld és nincsenek szép, hosszú karmai. Kis hősünk hamarosan torzszülöttnek érzi magát. Először próbál ő is nevetni saját furcsaságán, aztán úgy dönt, inkább leplezni kell mackó-vonásait, igyekszik borzasztó sárkányos lenni, egy idő után pedig – mit tesz a kisgyerek – agresszív és elviselhetetlen lesz a gyerekközösségben, és otthon is válogatott csínytevésekkel hívja föl magára a figyelmet. Végül minden jóra fordul, mert Pastel megbizonyosodhat róla, hogy akármit is csinál, akkor is ő a legfontosabb szülei számára, sőt még akkor sem fogják őt “visszaadni” a szülei, ha például ezer darabos puzzle-kirakót nyírbál anyukája kedvenc ruhájából.

Pastelt örökbe fogadták

Az örökbe fogadott gyermek félelmeinek feldolgozásához nyújt segítséget Véronique Massenot mesekönyve, a Nagy hullám (La Grande Vague) is. Az áttekintett mesekönyvek közül a rajzok és a kiállítás tekintetében ez a legigényesebb munka. Nem véletlen, hiszen minden idők legnagyobb japán fametszője, Hokusai képeit (A Fuji harminchat látképe című sorozat darabjait, köztük a híres Nagy hullámot) használta fel, rajzolta újra leegyszerűsítve és a meséhez igazítva az illusztrátor, Bruno Pilorget. A halászokat csaknem elveszejtő nagy hullám isteni csodaként egy csecsemőt tesz az idős, gyermektelen halász csónakjába. Nagy az öröm otthon, hiszen az öreg és a felesége egész életükben kisgyereket szerettek volna, és most végre meghallgatásra leltek fohászaik.

Ahogy a kisfiú, Naoki cseperedik, egyre többet kezd gondolkozni élete nagy kérdésein. “Miért nem vagyok én is olyan, mint a többi gyerek?”, “Én miért nem az anyukám hasából születtem?”, “Kit nevezhetek én valójában anyámnak és apámnak?” Miközben Naoki ezen tépelődik, a tengerbe esik, és egy ezüstösen csillogó, hatalmas hal a hátára veszi. A hal leviszi Naokit a tenger mélyére és közben még hatalmasabb lénnyé, vörös sárkánnyá alakul át. A fiú egyre jobban fél, egyre távolabb kerül otthonról, egyre jobban hiányoznak neki a szülei. Amikor erre rájön, a sárkány megszűnik félelmetesnek lenni, gyengéden kiteszi őt a partra, Naoki pedig hazaszalad. Így tanította meg a tenger Naokit arra, hogy hogyan győzze le félelmeit, így mutatta meg a sárkány, kik az ő igazi szülei.

Nagy hullám

A Jojoba (Jujube), Anne Wilsdorf mesekönyve szintén nagyon ötletesen oldja meg a félelem legyőzésének szimbolizálását. A mesekönyv főhőse Farafina, egy tíz év körüli kislány, aki az őserdőben egy elhagyott csecsemőt talál. A csecsemőt épp fel akarja falni egy óriáskígyó, de a bátor kis Farafina egy furkósbottal addig püföli a kígyót, amíg az el nem pusztul, és ezzel megmenti a kicsit. A kígyó, amíg él és fenyegetést jelent, olyan hatalmasnak van ábrázolva, hogy kitátott szájába nem csak a kisbaba, hanem Farafina is beleférne, furkósbotjával és kutyájával együtt. A legyőzött kígyó teteme a későbbi rajzokon is rendszerint feltűnik háttérelemként, de összetöpörödve, sokkal kisebbnek megrajzolva. Mementó lett belőle, ami emlékeztet az elveszés, az egyedül-maradás, a kiszolgáltatottság veszélyeire, ugyanakkor a legyőzött félelem jelképe.

A Jojoba egyébként az ötletesség tekintetében nyerhetné meg a tárgyalt mesekönyvek versenyét. Rengeteg kedves apró részlete miatt böngészőként is használható. Szellemes az is, hogy a szerző-rajzoló megfordítja az “interetnikus örökbefogadás” szokásos irányát, itt ugyanis egy afrikai nagycsalád fogadja be az erdőben talált fehérbőrű kislányt (őt nevezik el a mese során Jojobának). Abban is egyedi ez a mesekönyv, hogy az idősebb testvért teszi meg főszereplőnek. Ő találja a kistestvért, ő menti meg és viszi haza, sőt, ő veszi rá az egyébként tíz gyereket nevelő anyukáját, hogy fogadják be tizenegyedikként ezt a legkisebbet is a családba. Ha van már gyerek a családban, akkor természetesen őt is fel kell készíteni az örökbe fogadott kistestvér érkezésére. Anne Wilsdorf mesekönyve a gyámolító, védelmező, bátor és ügyes nagytestvér szerepmintáját kínálja fel, aki büszke az általa megtalált kistestvérre, mint legféltettebb kincsére.


Jojoba

A nyugat-európai országokban túlnyomóan interetnikus örökbefogadások zajlanak, és számos könyv speciálisan a más etnikumú (afrikai, ázsiai) gyerekeket nevelő családoknak készült. Ez a magyar örökbe fogadó szülőt esetleg visszatarthatná az ilyen könyvek választásától. Mi ugyanakkor úgy látjuk, ha a kisgyerekek egy gőzmozdonnyal (lásd: Thomas és barátai) vagy egy bizarr szivaccsal is (Spongya Bob) tudnak azonosulni minden fenntartás nélkül, akkor nem fog gondot okozni egy afrikai kislánnyal vagy egy japán kisfiúval való közösség felismerése számukra. Másrészt, ma a roma gyerekek örökbefogadását sokan egyfajta “egy országon belüli” interetnikus, interkulturális örökbefogadásnak tekintik, azaz ezekben az esetekben gyermek és a szülők szemmel látható különbségeiből adódó problémák a magyarországi örökbefogadások körében is jelentkezhetnek.

Ha megjelennének és elterjednének ezek a fordításkötetek, akkor talán a magyar meseírók és illusztrátorok is kedvet kapnának ilyen jellegű mesekönyvek megalkotásához.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Bárdos Zsuzsanna --

-- Szolláth Dávid --


Más művészeti ágakról

irodalom

Hiszek az ihletben Hiszek az ihletben
Interjú Térey Jánossal
színház

Testvérek között Testvérek között
Tisztasági festés - a Stereo Akt előadása a Trafóban
About Me – a hetedik lemez


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés