bezár
 

art&design

2012. 09. 18.
Autók mint önarcképek
Herman Levente: Autóportrék
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Autók mint önarcképek A Várfok Galéria ad otthont Herman Levente negyedik egyéni kiállításának, ahol autókról készített nagyméretű olajképeit tekinthetjük meg. A tárlatot Zakariás István festőművész nyitotta meg 2012. szeptember 13-án.
Herman Levente művészete egyre nagyobb ismertségnek örvend, hiszen az idei évben is már számos komoly meghívásnak tett eleget Magyarországon és külföldön egyaránt. Tavasszal Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben állított ki, itt majdnem száz 2006 és 2012 között született alkotását tekinthettük meg, közel 1000 négyzetméteren. Igen komoly eredménynek számít az is, hogy egy Kentuckyban található kortárs művészettel foglalkozó galéria három képét is megvásárolta. A Várfok Galériás kiállítást követően késő ősszel Milánóban, az Edward Cuttler Galleryben kerül bemutatásra néhány alkotása, így Herman az olasz közönségnek is megmutathatja magát.

Herman Levente életművét nehéz korszakokra bontani, mivel mindig más és más gondolat foglalkoztatja, amit más és más témával, sorozattal igyekszik megközelíteni. Ez történik Autóportrék című sorozatával is, melynek képei nem kapcsolódnak szorosan előző munkáihoz, így kénytelenek vagyunk egy teljesen új értelmezési szempontot keresni, ha meg akarjuk érteni műveit. Jelenleg a sorozat címe jelentheti a kiindulási pontot: az Autóportrék cím némi nyelvi áthallással és a szójáték adta kísértés által az önarcképek műfaját idézi. De mennyiben tekinthetjük ezeket az autókat önarcképeknek?



Zakariás István pontosan definiálja az önarckép fogalmát: egyfajta önábrázolásról van szó, ami bizonyos eszköz segítségével történik, így a rögzített benyomások közvetett élmények. Egy önarcképnél elvárásunk a művésszel való fiziognómiai hasonlóság, az emberi reprezentáció. Ezeken a portrékon azonban autókat látunk. Mégis igazat adunk Zakariás Istvánnak, mikor a festményekről úgy beszél, mint a művész személyiségének kivetüléseiről. A tablószerűen megörökített, profilból, félprofilból vagy szemből ábrázolt járművek antropomorfizáltak, bár nem egy személyt örökítenek meg, hanem sokkal inkább egy világnézetet. A művész saját szubjektumának artikulációi ezek a képek. Rajtuk egy kód jellemrajza kap helyet annak teljes világnézeti összetevőjével.



Éppen ezért az autók mint tárgyak csak másodlagos összetevői a festményeknek. Minden alkotáson felismerhető ugyan a jármű maga, ezek mégis inkább csak roncsok: hol kerekük, ajtajuk, motoruk hiányzik, hol csak egy vázként jelennek meg, és van olyan alkotás is, ahol a lepellel letakart autó már csak a jármű manifesztumának hiányát jeleníti meg. Itt a közlekedési eszközök nem az amerikai reklámvilág tárgyfétiseiként jelentkeznek, mint Andy Warholnál, és nem is e hagyomány megkérdőjelezéseiként érthetőek, sokkal inkább az időnek kitett mulandóság érzését hivatottak közvetíteni. Herman Levente autói csak elszenvedik az erodáló környezeti hatásokat, az idő pusztító erejét.

Ezen a ponton Zakariás István visszakanyarodik az önarckép problémájához. Ezeken a festményeken az a művész jelenik meg, aki ki van téve az idő viszontagságainak, az alkotó, aki éppen arra keresi a választ, hogy hogyan létezik ő az idő közepette. Tehát ezek az autók nem pusztán portrék, hanem önarcképek, melyek tükörként funkcionálnak a festő lelke számára, aki a továbblépés, újrakezdés szellemében az út, a mozgás, a haladás gondolatára az autó motívumára asszociált.

A járművek többnyire ugyan meg vannak fosztva alapvető funkciójuktól, a haladás képességétől, mégis látszólag úton vannak. És éppen ettől lesznek olyan individuumok, amiket az előre mozgás, az úton levés modern időtapasztalata jellemez.

És itt sajnos Zakariás István átalakul magasztos pappá, aki a bergsoni időszemléletet is ráakasztja a képekre és ezzel igyekszik megmagyarázni, hogy mennyire összeférhetetlenek az alkotó képzelt eszményei és a valóság elemei. Itt pusztán annyi történik, hogy a művész reflektál jelenkori társadalmunk pazarló fogyasztási szokásaira – mondja –, ezáltal a roncsok humánus bánásmódban részesülve újból bekerülnek a mindennapokba, újból a világ részeivé válnak. Ily módon kapcsolódik ez a tárlat Herman Levente előző sorozatához, a Second Handhez, ahol a főszerepet a levetett, kiselejtezett ruhák kapták, amelyek visszanyerve jelentőségüket, újra életre kelnek.



Sajnos még Zakariás István értelmezése sem tudja velem feledtetni a gondolatot, mely a kiállítás elejétől fogva ott motoszkált a fejemben: Herman Levente kiválóan űzi a festés mesterségét, de valami mégis hiányzik a képeiből. Itt vannak előttem ezek a nagyméretű, monokróm színvilághoz közeli, de legalábbis kevés színt felvonultató olajképek, ahol az autók mögött egy kiüresedett, melankolikus táj húzódik meg, de mégsem látom bennük azt, amit egy kortárs alkotástól elvárnék. Nem gondolkodtatnak el, hiszen szájbarágósan közvetítik az elidegenedettség érzését, és ezáltal túl egyértelművé válnak. Herman Levente ecsetkezelése lenyűgöző, és megragadó, ahogyan az olaj lehetőségeivel játszik, de ennél tovább nem jutok a képekkel. Mintha egy művészhallgató munkáit látnám, aki kitanulta a mesterségét, megtanulta, hogyan kell használni a művészi eszközöket, de még keresi önmagát, keresi a saját stílusát. A negatív kritika ellenére a kiállítás mégis megtekintésre érdemes, mert valóban nagyszerű az, ahogyan Herman az ecsetével és az olajjal bánik. Ha hiányzik is a mély tartalom, azért technikailag ezek a képek nagyon rendben vannak.

Herman Levente
Autóportrék című kiállítása 2012. október 13-ig tekinthető meg a budapesti Várfok Galériában.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

art&design

Ember legyen a talpán, aki az űrbe akar utazni Ember legyen a talpán, aki az űrbe akar utazni
Beszélgetés Hargitai András audiovizuális művésszel az Extrasolar című performansz kapcsán
art&design

Lavírozás a látható és a láthatatlan között Lavírozás a látható és a láthatatlan között
Pannonhalma: A Láthatatlan spektrumok című kiállítás Az ábra, a fikció és a spekuláció kísérőprogramjáról
art&design

A QAnontól a Snapchat diszmorfiáig A QAnontól a Snapchat diszmorfiáig
Az #IFeelSeen című kiállítás elméleti kereteiről

Más művészeti ágakról

irodalom

Az élőlény mozog és lélegzik Az élőlény mozog és lélegzik
Tóth Kinga és Ladik Katalin beszélgetése és hangköltészeti előadása a Ms. Columbo Live! sorozat keretében
Tiszeker Dániel: Nagykarácsony
irodalom

Tanítanak-e a könyvek? Tanítanak-e a könyvek?
Kerekasztal-beszélgetés a tankönyvpiacról
színház

Lírai szerepjátékok Lírai szerepjátékok
A Temesvári Stúdió Apró kozmikus félreértés című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés