bezár
 

színház

2013. 01. 23.
Cirkopolis – Modern időkben
Cirque Éloize: Cirkopolis
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Úgy látszik, még mindig trendi a húszas-harmincas éveket tematizálni – belekeverve némi magritte-i szürrealizmust és persze Chaplin Modern idők filmjét –, mert immáron legalább a harmadik ilyen produkcióba futok bele rövid idő alatt. Persze a dolog érthető: fülbemászó zene, sikkes vagy épp csibészes kosztümök, finom erotika, és a jelenünkkel is párhuzamba vonható modernitás: mechanikai csodák, gépuralom, égbe törő metropoliszok. Egyik oldalon a futurizmus diktálta sebesség és fejlődés, másik oldalon a gyárak kiszolgáltatott, robotoló tömegei.

Hálás téma, ám épp ezért a közhelyesség veszélye is fennáll. Ha mindezzel szórakoztatni akarunk, oké – de ha "elgondolkodtatni", "üzenni", akkor ez a vonat, stílusosan szólva, már elrobogott. Kérdés, hogy a Cirque Éloize vajon hogy döntött ebben az esetben.

Merthogy a nyitókép épp az utóbbi lehetőség választásáról árulkodik: hivatalnok ül hatalmas irathalmazok között, és buzgón pecsétel. Ám a papírtornyok nem fogynak, sőt. Aztán egyforma ballonkabátos, kalapos emberkék lepik el a színpadot, magukkal sodorva hivatalnokunkat. A vetített háttéren hol hatalmas üzemcsarnok, hol forgó fogaskerekek és egy város felhőkarcolói. Szerencsére aztán lírai szóló következik, piros ruhás leányzó pörög cyr-keréken. Aztán megint félmeztelen munkáslegények érkeznek, hogy egy röhnradon egyszerre négyen-öten guruljanak ide-oda. Ismét hivatali jelenet, nagy kavarodás, egyszerre vagy tizen zsonglőrködnek buzogányokkal. Ám hiába a bonyolult koreográfia, éppen összetettsége miatt nem érzékelhető a társulat technikai bravúrja.

 


Egyébként a fentiekből is kiderül, hogy az előadásnak nincs konkrét cselekményszála, inkább lazán felfűzött, olykor álomszerű képekből áll, akár a háttérben vetített, időnként animált, festményszerű képek.  (Amelyek eleinte igen nagy csalódást okoztak, és csak jóval később, a darab felénél derült fény a kulissza titkára, miszerint függőleges tengelyük körül forgatható panelekből áll, játéklehetőséget biztosítva a szereplőknek.)

Az előadásban a szólók és/vagy duettek viszik a prímet, technikailag is ezek a legerősebb jelenetek, bár néha hangulatukban, stílusukban elütnek a többitől. Míg például a lila ruhás hölgy "lebegő" számában – férfipartnerei kézről kézre adják, egyszer sem engedve, hogy lábával a talajt érintse – rendkívül érzékeny, finom játék zajlik, mely belesimul a miliőbe, a kínai rúdakrobaták kettőse hiába nyújt fantasztikus teljesítményt virtuóz, nyaktörő ugrásaival, stílusuk, a zene, a kosztüm is túl "mai". Ahogy a harmadik, szőke hölgy "hisztérikus" – de a maga nemében remek – vertikális kötéltáncát is egy kevésbé populáris, kortárs produkcióban tudnám elképzelni.


Ami számomra emlékezetessé teszi az előadást a technikai felkészültség és sokoldalúság mellett, az az a finom humor, melyet főként a főhős, "Ashley", azaz a darab elején látható hivatalnok révén csempésznek be. Tánca egy vállfára akasztott ruhával (A klasszikus bohócentrée!), incselkedése a három irodista hölggyel megmenti az előadást, amikor az már-már túl komollyá válna. Így válhat a darab vége Ashley születésnapi ünneplésével igazi apoteózissá. És így foglalhatja el a Cirque Éloize megtisztelő helyét eme produkciójával a Cirque du Soleil agyonpopularizált látványosságai, és az elvont alternatív újcirkuszok közt húzódó skála felezőpontján.

Szkéné színház




CIRQUE ÉLOIZE – CIRKOPOLIS

Művészeti igazgató, társrendező: Jeannot Painchaud
Koreográfus, társrendező: Dave St-Pierre
Díszlettervező, illusztrátor, videovetítések társtervezője: Robert Massicotte
Akrobata szám tervező, vezető edző, művészeti tréner: Krzysztof Soroczynski
Jelmeztervező: Liz Vandal
Fénytervező: Nicolas Descôteaux
Videovetítések társtervezője: Alexis Laurence
Zeneszerző: Stefan Boucher
Vezető producer: Jonathan St-Onge

Akrobaták: Maude Arseneault, Angelica Bongiovonni, Dominique Bouchard, Mikaël Bruyère-L’Abbé, Ashley Carr, Samuel Charlton, Myriam Deraîche, Lauren Herley, Reuben Hosler, Ugo Laffolay, Yann Leblanc, Frédéric Lemieux-Cormier

2013. január 8.
Művészetek Palotája
, Fesztivál Színház

nyomtat

Szerzők

-- Szonday Szandra --


További írások a rovatból

Widder Kristóf és Tóth Réka Ágnes darabja Szentendrén
színház

Interjú Gáspár Ildikó rendezővel külföldi tapasztalatokról, az érvényesülés különböző lehetőségeiről dramaturgként és rendezőként
Horváth János Antal – Nyáry Krisztián: Száz év Major, avagy az eszméimet nem cserélem a Városmajori Szabadtéri Színpadon
színház

A padlás című musical bemutatója a Veres 1 Színházban

Más művészeti ágakról

Interjú Vizin Viktóriával eltérő kulturális tapasztalatokról, a külföldre költözés fontos állomásairól
Többek között Orvos-Tóth Noémi, Nyáry Krisztián és Kadarkai Endre beszélgetnek az alkotókkal
The Son a velencei filmfesztiválon
Olivia Wilde és a Nincs baj, drágám Velencében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés