bezár
 

színház

2013. 10. 02.
Képzelt riport tegnap után
Popfesztivál 40 a Vígszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az igazgatóváltás körüli feszült hangulatban mutatta be a Vígszínház a Popfesztivál 40-t Eszenyi Enikő rendezésében, Tahi Tóth Lászlóval, Almási Évával. Kérdés, mit adhat nekünk most egy régi előadás újrafeldolgozása.

A színpadra állítást az idei jubileum szolgáltatta apropóul, hiszen pontosan 40 éve mutatták be Pós Sándor rendezésében a Déry Tibor kisregényéből készült musicalt. Bár Adamis Anna szövege és Presser Gábor zenéje önmagában is átörökítette a Popfesztivál zenei anyagát (ha mást nem, ki ne ismerné a ma már klasszikusnak számító LGT-albumot?), az 1969-es az altamonti fesztivál eseményeit alapul vevő történet önmagában nem tud olyan erős hatást kiváltani, mint a hetvenes évek elején. Ez a gondolat vezethetett az előadás új feldolgozásához, vagyis a rövidített Popfesztivál-kivonathoz, amelyhez a rendező adott néhány régi felvételt a hajdani előadás előkészületeiről, vendégelőadásáról és meglepően hosszas bejátszást az akkori nézőtéri felügyelőről.

Vagyis Eszenyi az eltelt negyven év tényére fektette nagyobb részt a hangsúlyt és kisebb részt az emlékezés tárgyára. Így az ő rendezésében bemutatott Popfesztivál-megemlékezésben helyet kapott még Tahi Tóth László és Almási Éva anekdotázása is.

Szkéné színház


Az egykori szereplők alkalmanként be is kapcsolódtak az előadásba pár perc erejéig. Fáradtan, de fáradtságukban is rutinosan, kisujjból rázták ki a régi szerepeiket, amivel az új nemzedéknek még, úgy tűnik, küzdeni kell. Főleg Almási Éva lányának, aki a megörökölt Eszter szerepében a női mellékszereplőkre irányította inkább a figyelmet. Bata Éva (Marianne), Péter Kata (Beverley) kellemesen, erősen, egyszerűen és természetesen játszottak, mellettük gyakran tűnt Balázsovits Edit hangja erőltetnek, szerepformálása jellegtelennek, mégis a Józsefet alakító Telekes Péter oldalán érződött igazán az előadásmódok közti különbség.


A rendezői szándék másik oldala volt mai fiatalok szemén keresztül megeleveníteni az egyes jeleneteket, vagyis értelmezni-értékelni a Popfesztivált. Az adaptáció azonban voltaképp lényegi változtatások nélkül, csak a külsődleges módosításokkal adta valamiféle újragondolás jelét.
 

 

A minimál díszlet különlegességnek egyedül a mozgatható rácsos állvány számított, amire másztak, ugráltak föl-le a szereplők – vagy csak mozdulatlanul süppedtek a semleges háttérdíszletbe. Mindez ötletesnek ötletes volt, ridegnek meg rideg. Tudniillik ez már nem a szalmabálás színes-szíves hippi korszak, hanem negyven évvel későbbi, a hideg és sötét vas–fém világ.

Nem teljesen végiggondolt elképzelésről árulkodik a híres-hírhedt 1969-es fesztivál közönségének megelevenítése, melegítőben, hipszter stílusban. Leginkább sötét bőr- és farmeranyagokkal dolgozott a jelmez- és díszlettervező, Füzér Anni, ahogy a világítás technikus is jobbára hideg színekkel variált a darab kezdetétől fogva, amikor is a koncertre induló fiatalok tömegesen szabadultak meg ruháiktól.

Értjük, az öltönyös-nyakkendős irodisták kivetkőztek magukból, levetkőzték a gátlásaikat. Ideges, merev, szaggatott fokozottan természetellenes mozdulatokkal kellett nekik menni, lökdösődni, dörgölőzni, összejönni. Horváth Csaba koreográfiája, a későbbiekben sem változott jelentősen, ahogy Eszenyi Enikő technika-központú koncepciója sem. A színpad legszélére irányított szereplők gyakran oldalt fordultak egy kamera felé, hogy a nézők láthassák az arcukat. A kivetítőn.

Az előadás azt sugallja, hogy nem elég kiszakadva a jelenből, megjeleníteni a lezárt múltat, hanem korszerűsítve kell úgy a nézők elé tárni azt, hogy mindenki magára, a mai világra ismerjen benne. A kérdés csak az, hogy sikerült-e kimozdítani az előadást a megszokottból, és mind a fiatal, mind az idősebb nézők számára maradandó élményt nyújtani általa. Nemcsak úgy, hogy az ember elringassa magát ennek hatására, hanem hogy továbbgondolhasson, mondhasson valamit arról, hogy milyen az élet, és miért ilyen.

Hiszen ha mindehhez csupán néhány közepesen látványos technikai fogás, és egy kétezres évekbeli öltöző szükséges, akkor talán léteznek olyan darabok, amelyek meg tudnak szólalni minden kiigazítás nélkül is.


Popfesztivál 40

Zene: Presser Gábor
Dalszöveg: Adamis Anna

Eszter: Almási Éva, Balázsovits Edit
József: Tahi Tóth László, Telekes Péter
Marianne: Bata Éva
Tanú, Joshua: Mészáros Máté
Beverley: Péter Kata
Pokol Angyala: Molnár Áron
Manuel: Lajos András
Bill: Józan László
Fiú: Géczi Zoltán
Juana: Gonda Kata e. h.
Lány:Kopek Janka e. h.

Továbbá: Fábián Szabolcs E.H., Fehér László E.H., Gyöngy Zsuzsi E.H., Horkay Barnabás E.H., Jéger Zsombor E.H., Kókai Tünde E.H., Kovács Tamás, Nagy Sarolta, Mózes András E.H., Pallag Márton E.H., Prohászka Fanni E.H., Varga Krisztina E.H., Widder Kristóf E.H., Zsíros Linda E.H.

Zenekar: Árik Péter, Kiss Barna, Nagy Szabolcs, Rácz Dániel
A Rendező Munkatársa: D. Mucsi Zoltán, Elek Ányos, Pintér Beáta, Rujsz Edit
Szcenika: Krisztiáni István
Világítás: Csontos Balázs
Operatőr: Deák Kristóf e. h.
Vágó: Huszti Gábor, Kovács Zoltán
Videografika: Madarász (Madár) János
Videorendező: Paczolay Béla
Díszlet-Jelmez: Füzér Anni
Dramaturg: Kovács Krisztina
Koreográfus: Horváth Csaba
Zenei Vezető: Furák Péter

Rendező: Eszenyi Enikő

Bemutató: 2013. szeptember 8.
Vígszínház

nyomtat

Szerzők

-- Tóth Tünde --


További írások a rovatból

Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
A tatabányai Jászai Mari Színház Hóhérok előadása a Városmajorban
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon

Más művészeti ágakról

A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
Prae Kiadói nap Pécsett
Dan Schoenbrun: Ragyogj TV, ragyogj!
A 2024-es Aranyvackor pályázat díjátadójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés