bezár
 

irodalom

2014. 06. 21.
Nagyon szeretem a szépen megöregedő néniket
Interjú Szabó Imola Juliannával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagyon szeretem a szépen megöregedő néniket "Szárnyakkal születtem. Úgy könnyebb ablakot pucolni" – írja Varratok című debütáló verspróza kötetében Szabó Imola Julianna, aki már 6-7 éves korában különböző rémtörténeteket és rímes versikéket írt, majd később a színház és a tánc világa nyűgözte le. A Táncművészeti Főiskolán egy igazán különleges képzésben vett részt: diplomás táncelméleti szakíró lett. Sok kanyar után első gyermeke születése, és az anyaság élménye vezette vissza az irodalomhoz. A fiatal költő-írónővel családi sorsszálakról, szépen megöregedő nénikről, összművészeti gondolkodásról, vers és próza határterületeiről, ruhaként hordható irodalomról és természetesen az alkotói lét kérdéseiről beszélgettünk.
PRAE.HU: Az első művészeti ág, amihez közel kerültél nem az irodalom, hanem a tánc volt. Hogyan jutottál el a tánctól az irodalomig?

A tánc anyukámtól jött, aki pantomim-táncművész. Először néptáncra vittek a szüleim, majd balettre. Ezzel párhuzamosan, már 6-7 évesen különböző rémtörténetekkel és rímes versikékkel fárasztottam a szüleimet, akik elkezdték lejegyezni ezeket: így született a Sáska-tánc című kötet. Tizenévesen a színház irányába kanyarodtam: a Vörösmarty Gimnázium dráma tagozatára jártam, mert akkoriban színésznő és rendező szerettem volna lenni.
Szabó Imola_01
Aztán elfogyott a színház iránti lelkesedés, és ismét visszatértem a tánchoz. Többek között Grecsó Zoltán Willany Leó Improvizációs Táncszínházában táncoltam, és aztán felvettek a Táncművészeti Főiskola azóta megszűnt táncelméleti szakíró szakára. Ez lényegében egy szabad bölcsész képzés sok táncesztétikai és tánctörténeti kurzussal kiegészítve. Itt főként a kontakttánc lett a kutatási területem. A tánc mára hobbivá vált: néha még részt veszek egy-egy táncvideó, vagy más mozdulatművészeti projekt elkészítésében.

PRAE.HU: A kislányod születése után kezdtél újból írni. Ez véletlen egybeesés vagy az anyaság hozta elő az írói vénát?

Egyrészt az hozta vissza, hogy a kislányomnak mondott mesék berántottak egy szürreális világba: visszavezettek a saját gyermeki énemhez. Ebből született a Szélkislány firkantásai című, egyelőre kiadatlan felnőtt-mesekönyvem. Másrészt a GYES az írás szempontjából egy kegyelmi állapot, mert korábban különféle kényszerpályákat futva rengeteg cifra munkát végeztem: voltam takarítónő, gyári munkás és HR-tanácsadó. Először a gyerek mellett éreztem azt, hogy nem kell végre rengeteg energiát ölnöm a létfenntartásba. Hihetetlen alkotó energiákat szabadított fel bennem, hogy végre azt éreztem: értelmes dolgot csinálok azzal, hogy a gyerekemmel vagyok. Ettől nagyon sok minden jött föl napközben, amit éjszaka leírtam.

PRAE.HU: Ilyenkor mi minden került a felszínre?

A kislányom születésekor kezdtem el gondolkozni a szüleimmel való kapcsolatomon. 14 éves voltam, amikor apukám meghalt. Ezt az örök hiányt ugyan oldja az idő, de amikor az embernek gyerekei lesznek, újból felerősödik. A kisfiamon például látom az édesapám vonásait. Ilyenkor az emberben van egy nagy adag öröm, hogy valami átöröklődött belőle, de szomorú is, mert tudja, hogy nagypapaként már nem örülhet az unokájának. A Szélkislány firkantásaiban éppen ezért egy olyan kislány történetei szerepelnek, akinek meghalt az apukája, és ezt megpróbálja a maga egyszerre naiv, humoros és fájdalmas szemszögéből naplószerűen feldolgozni. Azt vettem észre, hogy a gyerekeket nagyon érdekli a halál, a felnőttekkel ellentétben számukra nem tabu téma, mert nem a fájdalom, hanem a kíváncsiság felől közelítik meg.
Szabó Imola_02

PRAE.HU: A gyászmunka abszolút tetten érhető a Varratok című, frissen megjelent prózavers kötetedben. Feltételezem, nem véletlenül ajánlottad a szüleid mellett Borbély Szilárdnak a könyvet. Egyrészt az ő emléke, és a szülei haláról szóló Halotti pompa című kötete is megjelenik a szövegeidben.

Borbély Szilárd műveit olvasva azt éreztem, hogy sok ponton kapcsolódunk egymáshoz, például a gyászban, vagy az Istennel való küzdelemben. Hihetetlenül megfogott az írás- és a gondolkodásmódja. Egy alkotói párbeszéd reményében írtam neki, amire nagyon kedvesen és őszintén válaszolt. A Varratok kapcsán el is kezdődött egy párbeszéd közöttünk. Aztán sajnos ő pont úgy, ahogy apukám, maga döntött arról, hogy mikor hagyja el ezt a furcsa földi létet. Ezért úgy éreztem, hogy nekik kell ajánlanom a kötetet.

PRAE.HU: Az ember elveszíti a szüleit, miközben szülőként pedig megtalálja magát. Ez az egyszerre fájdalmas és szép, új élményként jelenik meg a kötetedben.

Belül ezt valóban kettősségként élem meg. Nézi az ember a gyerekeit, látja bennük az őszinte, naiv boldogságot, az önfeledtséget, és rájön, hogy ő felnőttként már semminek sem tud ennyire örülni, soha nem lesz ennyire szabad. A Varratokban ezen túl szerettem volna felépíteni egy felnövés történetet, ami arról szól, hogy megértsem, hogy felnőttként, szülőként ki vagyok én.

PRAE.HU: Korábban azt nyilatkoztad, hogy a szülés, az anyává válás élménye megváltoztatta a halállal való viszonyodat. Ezt pontosan hogy értetted?

A szülés pillanata bizonyos értelemben halálközeli élmény is. Mindkétszer azt éltem meg, hogy egy nagyon erős, transzcendens erő működteti a testemet: egy teljesen irracionális világba kerültem. Nyilván ezt a fájdalom okozta. A holdciklus című szövegem pont ebből az élményből született, és abból, hogy megértettem az asszony szó jelentését. Van valami körforgásszerű a szülésben: az újszülött egy kicsit öregemberszerű, aki majd elmegy, ha mi is elmentünk. Ijesztő és felemelő arra gondolni, hogy egyszerre szülünk halált és életet.

PRAE.HU: A címben szereplő varratok, a varrás motívuma számomra a nőknek azt a csodálatos képességét jelenti, hogy még a legnehezebb körülmények közt is képesek összetartani a családot, és minden fájdalmat túlélnek.

A családom női felmenői mind egyedül maradtak. A dédnagyanyám például a húszas években egyedül nevelt föl két gyereket, akiket abból tartott el, hogy vasalónőként dolgozott egy grófi családnál. A szüleim hároméves koromban elváltak, nagy szegénységben éltünk, de édesanyám képes volt egy olyan világot varázsolni körém, ami elfeledtette a nehézségeket. Amikor találkoztam a férjemmel, azt éreztem, hogy meg tudom törni ezt a sorsot, és végre meg tudok szilárdítani egy olyan családmodellt, amiben mindenkinek megvan a maga szerepe.
Szabó Imola_03
Hihetetlenül sok erő és energia kell ahhoz, hogy megőrizd a klasszikus, női princípiumokat, a finomságot, az elfogadást, miközben próbálod egyben tartani a családot, és az önmegvalósítással is szeretnél foglalkozni. Az egyensúly nálam abból áll, hogy megpróbálok minél többet adni magamból a gyerekeimnek, de eközben nem szeretnék teljesen feloldódni az anyaszerepben, mert ha teljesen feloldódom, később számon fogom kérni rajtuk azt a valakit, akit elfoljtottam magamban.

PRAE.HU: A kötetben számos női karakter szerepel. Főként idősebb nők, akikkel a könyv második felében találkozunk. Hogyan kerültek a nénik a kötetedbe?

Nagyon érdekel mind a belső, mind a külső öregedés. Föltettem magamnak a kérdést, hogy egy adott idő után mi történik az emberrel lelkileg és testileg. Nagyon szeretem a szépen megöregedő néniket. A mai 20-as, 30-as nők problémáit jól ismerem, mert én is nyakig benne vagyok. Ennél sokkal jobban mozgat, hogy ki, miért és hogyan tud békével elmenni. Emellett nagyon izgattak az anya-lánya kapcsolatok is: milyen mintákat, kapcsolatmodelleket viszünk tovább magunkkal.

PRAE.HU: Számomra ezeknek a figuráknak a jelenléte tette igazán prózaivá a prózaverseidet. Honnan jött a prózavers műfaja, és hogyan tudtad úgy működtetni, hogy ne billenj át túlságosan az egyik vagy a másik irányba?

Ezek a szövegek nagyon erősen belülről jöttek: amikor elkezdtem írni őket, erős szorítást éreztem a mellkasomban. Magam is rácsodálkoztam, hogy nem versek, nem prózák, hanem valami köztes műfaj született. Nagyjából másfél-két évig kellett csiszolgatnom ezt a formavilágot, hogy biztonsággal uralni tudjam. De amikor eljutottam idáig, a nyelv már saját magát működtette. Szeretem elhagyni a komfortzónámat: ezek a szövegek folyamatos kihívást jelentettek, mert egy vékony pallón kellett egyensúlyoznom, hogy a lírába hajló próza majdnem próza legyen, de teljesen mégsem váljon azzá. Az is nagy feladat volt, hogy ezt a struktúrát, ezt a nyelvet hitelesen tudjam működtetni. Lehet, hogy két év múlva verseket fogok írni, lehet, hogy hat év múlva prózát. Magam sem tudom. Most ez jön mélyről belőlem.
Szabó Imola_04

PRAE.HU: A kötetből kiolvasható egy életút-ív. Hogyan jött létre ez a kötetstruktúra?

Valóban az volt a cél, hogy a kötetben eljussak a születéstől a halálig, az utolsó fejezet már az öregek otthonában játszódik, a kötet lezárása sem véletlenül a vasárnap. A Varratok eleinte egy sokkal bővebb anyag volt. Komoly húzások mentek benne végbe, majd sok új szöveg került bele. Mindvégig egy komplett struktúra volt a fejemben, mert úgy éreztem, hogy ezek a szövegek csak egységben tudnak igazán működni. Így jöttek létre a fejezetek, amiknek stílszerűen öltés lett a nevük. Sokat kutattam különböző öltésnevek után, amiknek egy része végül fikció lett a kötetben, például tündéröltés nincs, de párnaöltés valóban létezik.

PRAE.HU: A Varratok szerves részét képezik Palman Zsuzsi grafikái.

Zsuzsi világával lett számomra egész. A kötetben szereplő képeknek mondhatni funkciójuk is van, ezek belső borítók, fejezet-címek. Kicsit azért, hogy senki se olvassa egy levegőre a kötetet. Nem tudom elképzelni, hogy valaki leül, és egyszerre végigolvassa. Eközben vékony kötetet sem szerettem volna: azt akartam, hogy tárgyszerű teste legyen.
Szabó Imola_05

PRAE.HU: A Varratok az illusztrációkon túl végül egy számos társművészetet bevonó összművészeti projekt lett. Ennek mi a története?

A kötet minden értelemben egy saját gyerek, mert én tördeltem, és design-oltam. Elég sok időt töltöttem azzal, hogy kitaláljam, milyen legyen a papír, a színvilág, a borító. A férjemmel készítettünk hozzá egy videót: ebben is elég sok munka volt, mert egy új technikával, az ún. kinetik tipography-val kísérleteztünk. Bajzák Annával, a Hordható Irodalom projekt megálmodójával közös gondolkodás révén jutottunk el odáig, hogy horgolt könyvjelzők, kitűzők és táskák készültek a kötethez. Ezek mind egyedi darabok, mert Anna saját kezűleg készíti ezeket. Ezekre QR-kódokat tettünk, amiket a telefonoddal beolvasva kapsz egy verset a kötetből, vagy megnézheted a kötethez készült trailert. Ez egyszerre jó játék, irodalomnépszerűsítés, de komoly mondanivaló is van mögötte, mert ha viseled ezeket a kiegészítőket, maga a könyv, a versek egy testté, egy sokkal nagyobb egésszé válnak. Ezek az apróságok talán hozzátesznek valamit az olvasásélményhez.

Fotó: Bach Máté
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Hercsel Adél --


További írások a rovatból

irodalom

Záróakkord Záróakkord
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 7. nap
irodalom

Ha lehet, akkor éljen és mozogjon Ha lehet, akkor éljen és mozogjon
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 1. nap
irodalom

huszonegyedik #10 huszonegyedik #10
A sokfejű sárkány. Kommentárok a poszhumanizmushoz

Más művészeti ágakról

Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
Todd Phillips: Joker


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés