bezár
 

art&design

2011. 07. 10.
Debrecenben megnyílt a XXI. Országos Nyári Tárlat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megnyílt Debrecenben a huszonegyedik országos nyári tárlat vasárnap, a Kölcsey Központ kiállítótermeiben 193 művész 246 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 12-ig.
Somogyi Béla, a város kulturális alpolgármestere szerint az országos tárlattal "helybe jön a kultúra", az ország kulturális értékeit mutathatják meg a debrecenieknek.

Utalt arra, hogy Debrecen most a számok bűvöletében él: 650 éve lett város a település, 450 éves az Alföldi Nyomda, az ország egyetlen folyamatosan, ugyanazon a helyen működő nyomdászata, 130 éve született Medgyessy Ferenc szobrászművész, 125 éve Tóth Árpád költő - mindketten a város jeles alakjai -, 50 éves a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, és ezen a nyáron rendezte meg a város a 18. katonazenekari fesztivált, illetve most a 21. országos nyári tárlatot.

Ezek az évfordulók mind alapgondolatokat szolgáltattak az idei kiállításra készülő művekhez - jegyezte meg Cs. Tóth János, a kiállítást rendező Főnix rendezvényszervező igazgatója.

Krízisben élünk, ezért kiemelten fontos minden művészeti esemény - emelte ki Cserép László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közművelődési főosztályának vezetője. A kiállítás népes közönségének azt kívánta, hogy a műalkotások szólítsák meg őket.

Az országos tárlatra zsűri válogatta az alkotásokat, Gerber Pál Munkácsy-díjas festőművész, a testület egyik tagja tagja köszöntőjében a komoly múlttal rendelkező esemény kapcsán felvetette a kérdést: merre tovább?Megítélése szerint a begyűjtés helye miatt csorbul az arányosság, így többnyire debreceni és budapesti, valamint a két nagyváros környékéről érkező alkotók munkái láthatók a tárlaton, viszont nincsenek jelen szegediek, pécsiek, szombathelyiek.

Gerber Pál szerint az országos tárlatnak az lenne a jelentősége, hogy legyenek olyan fórumok, ahol a legkülönbözőbb korú, felfogású, szemléletű, formavilágú alkotók meg tudnak jelenni.

A kiállítás megnyitójának a végén átadták a XXI. Országos Nyári Tárlat díjait: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Fődíját Pistyur Imre szobrászművész kapta. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium díját Szikora Tamás festőművész, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának díját Z. Erdei Anna grafikusművész, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. különdíját Fátyol Zoltán festőművész, A Főnix díját Szalay Pál képzőművész, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díját Lous Stuijfzand szobrászművész kapta.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
Cséfalvay András: Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad

Más művészeti ágakról

Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.
A Shakespeare Fesztivál Gyula margójára


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés