bezár
 

színház

2011. 11. 07.
Véget ért Bukarestben az országos színházi fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának fellépésével ért véget a huszonegyedik alkalommal megrendezett román Országos Színházi Fesztivál - közölték hétfőn a szervezők.

Szkéné színház

A fesztiválra idén is több magyar színház kapott meghívást.

A marosvásárhelyiek szereplése meglepetésnek számított, hiszen a Tompa Miklós Társulat az elmúlt években nem volt rendszeres résztvevője a fesztiválnak. Most azonban a Platonov című előadásuk elnyerte a fesztivál válogatóinak tetszését, így a bukaresti közönség is megtekinthette hétvégén a Harsányi Zsolt által rendezett Csehov-drámát.

A fesztiválon erőteljes magyar jelenlét volt, ami abban is tükröződött, hogy magyar nyelvű produkció nyitotta és zárta a rendezvényt. A már említett fesztiválzáró marosvásárhelyi produkció mellett ugyanis a seregszemle a budapesti Nemzeti Színház Három nővérével indult.

A rendezvény középpontjába Andrei Serban román rendező került: összesen négy általa rendezett előadást hívtak meg.

Közülük az egyik a budapestiek Három nővére, amelyet rendkívüli körülmények között mutattak be. A bukaresti Nemzeti Színház ugyanis jelenleg felújítás alatt áll, és még használható ugyan, de fűtés híján meglehetősen alacsony a hőmérséklet a nagyteremben.

Ilyen körülmények között játszották kétszer is a Nemzeti Színház színészei a Három nővért, ám a román közönség a mostoha viszonyok ellenére tetszéssel fogadta a darabot. A Romania libera című bukaresti napilap A magyar nyelvlecke című cikkében úgy fogalmazott, hogy a közönség egy "emlékezetes előadással melegedhetett".

A magyar színházak közül legtöbbször a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei léptek fel, ők a szintén Serban által színpadra állított Ványa bácsit és Suttogások és sikolyok című darabot hozták el, de a Tompa Gábor rendezte Leonce és Lénát is bemutatták.

A fesztivál meghívottja volt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is, amely Bocsárdi László rendezésében A velencei kalmárt vitte színre. A szintén sepsiszentgyörgyi M Studió Mozgásszínház a Mihai Maniutiu által rendezett Othelló és hőn szeretett Desdemonája című előadással vett részt a fesztiválon.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

V4 szimpózium Shakespeare-ről a CEESRA és a PPKE szervezésében
színház

Beszorított terek: suli-színház-karantén Beszorított terek: suli-színház-karantén
A STEREO AKT: Ex Katedra című előadása
színház

Rend a rendetlenségben Rend a rendetlenségben
Ad absurdum – a TRIP Webszínház-előadásáról
Színház otthonról - Amadeus a National Theatre at Home online közvetítésében

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Felkészültség, bátorság, szabadság Felkészültség, bátorság, szabadság
Interjú Réti Iringóval, aki bábszínész szakon végzett a Színművészetin, most Berlinben él, de játszott már Debrecenben, Grazban, sőt Palermóban is
art&design

Geometrizált humanizmus Geometrizált humanizmus
Interjú Ábel Tamás üvegművésszel sikerről, külföldi kapcsolatépítésről, magyarországi megélhetésről, valamint művészeti ága helyzetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés