bezár
 

art&design

2012. 12. 17.
Orvostörténeti állandó kiállítás Hévízen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az európai hírű hévízi gyógyászat egyik megalapozójának, a súlyfürdő feltalálójának, Moll Károlynak a nevét viseli az az állandó orvostörténeti kiállítás, amely hétfőn nyílt meg Hévízen.
Az idén hatvan éves Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház területén nem előzmények nélkül nyílt meg a gyógyászati tárlat, 2000-től a múlt évig ugyanis a helyi Festetics György Művelődési Központ Muzeális Gyűjteményében egy emlékszoba mutatta be a város neves gyógyítóit és az itt kialakult módszereket. A kiállítás erre alapozva, de kibővülve, digitális tartalmakkal kiegészítve új helyen, a fürdőkórház B épületében, a Rákóczi-házban látható mostantól.
   
Az állandó tárlat látogatói megismerkedhetnek a tófürdőhöz kapcsolódó gyógyászati tevékenység 1700-as évek végére tehető kezdeteivel, a ma is használatos kezeléseket kidolgozó, meghonosító orvosok pályafutásával, de az itt páciensként megfordult művészekről is információkat kaphatnak.
   
Egy "rendelőben" az elmúlt évszázadok orvosi műszereit, laboratóriumi eszközeit, a névadó Moll Károlyhoz kötődő tárgyi emlékeket láthatnak, de Hévíz irodalmi, művészeti életéről is képet kaphatnak az érdeklődők. Megtudhatják azt is, hogy Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc vagy Sárdy János és Honthy Hanna mellett milyen neves személyiségek kúráltatták magukat a fürdőhelyen.
   
A megnyitón - amelyen a Moll család tagjai is megjelentek - Papp Gábor polgármester felidézte, hogy Moll Károly olyan emblematikus személy a város történetében, aki nagyon sok embernek adta vissza a fájdalommentes élet lehetőségét, elsősorban az 1953-ban általa feltalált víz alatti súlyfürdőnek mint terápiás eljárásnak köszönhetően.

Kvarda Attila, a gyógyfürdőkórház igazgatója arról beszélt, hogy a kiállítás névadója igazi, "klasszikus" orvos volt, mert belgyógyász, reumatológus és balneológus is volt egy személyben.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Egy száz százalékosan magyar kiállítás Egy száz százalékosan magyar kiállítás
A Magyar Nemzeti Galéria Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében című kiállításáról
art&design

A nagy „csiga” útvesztőjében A nagy „csiga” útvesztőjében
Szubjektív kiállítási körkép a New York-i Guggenheim Múzeumban
art&design

Az ő bajuk – nekem mi közöm hozzá? Az ő bajuk – nekem mi közöm hozzá?
Ezek a legszebb éveink? – Pályakezdő perspektívák

Más művészeti ágakról

A HUBBY a B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében
Harmony Korine: Túltolva
Tudósítás a 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés