bezár
 

irodalom

2013. 03. 26.
Tiltakozás a József Attila-díj harmadszori elcsalása ellen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"A József Attila-díj kapcsán a minisztérium idén is semmibe vette az általa felállított szakmai kuratórium javaslatait és önkényesen megváltoztatta a díjazottak névsorát" - szerepel az MTI-hez kedden eljuttatott dokumentumban, amelyet a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör Irodalmi Egyesület, a Magyar Műfordítók Egyesülete, valamint a Szépírók Társasága írt alá.

prae.hu

Mint ismeretes, a kultuszminisztérium már harmadszor írja át önkényesen a díjazottak listáját 2011 óta, figyelmen kívül hagyva minden szakmai, jogi és erkölcsi érvet, szokásjogot és a demokratikus jelölőszabályokat.
   
A négy szervezet leszögezte: mindaddig nem kívánnak részt venni a jelölési és döntési folyamatban, amíg valóban meg nem történik a művészeti középdíjak szakmai rehabilitációja az érintettek bevonásával.

 A nyílt levél megfogalmazói felidézték, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 2013. január 1-jétől új rendszert vezetett be a művészeti középdíjak tekintélyének visszaállítása érdekében. A tárca több évtizedes szakmai múlttal rendelkező, a kortárs irodalom egészét lefedő írószervezeteket kért fel arra, hogy tegyenek javaslatokat a szakmai bizottságok tagjaira, és jelöljenek alkotókat a művészeti díjakra.
   
"Az új rendszert a legtöbb szervezet elfogadta, ugyanakkor többen fenntartásukat fejezték ki, mert úgy látták, a miniszter a szokásjoggal ellentétben, a jogszabályok adta lehetőséggel visszaélve idén is önkényesen felülbírálhatja a szakmai bizottság demokratikus módon meghozott döntéseit. Félelmeik sajnos annak ellenére beigazolódtak, hogy a minisztérium a nyilvános szakmai tájékoztatón ígéretet tett arra, hogy maradéktalanul tiszteletben tartja a kuratóriumok döntését" - hangsúlyozták az aláírók.
   
Szerintük a József Attila-díj esetében folytatódott az a három éve tartó rossz gyakorlat, ami ellen már tavaly és tavalyelőtt is nyílt levélben tiltakozott az összes irodalmi szervezet.
   
"A kontroll nélküli politikai beavatkozás sérti a művészet integritását, mert az esztétikai helyett politikai szempontokat érvényesít. Ez a gyakorlat újra és újra méltatlan helyzetbe hozza a mindenkori díjazottakat, megalázza mind a bizottságot, mind a javaslatot tevő szakmai szervezeteket, és elrongyolja a József Attila-díj tekintélyét." - fogalmaz a nyílt levél.
   
A dokumentum kitér arra, hogy az irodalmi szervezetek a művészeti középdíjak tekintélyének és szakmaiságának megőrzése érdekében mindig is nyitottak voltak a korrekt párbeszédre, azonban a továbbiakban nem látják értelmét az együttműködésnek.
   
"Mindaddig nem kívánunk részt venni a jelölési és döntési folyamatban, amíg valóban meg nem történik a művészeti középdíjak szakmai rehabilitációja az érintettek bevonásával. A kuratóriumi tagokat pedig tisztelettel arra kérjük, hogy fontolják meg, a történtek után továbbra is részt kívánnak-e venni a jelölési folyamatban" - áll végül a Balog Zoltánnak írt nyílt levélben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Blended Intensive Programme Pozsonyban
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét
irodalom

Az örmény idő nyomában

Más művészeti ágakról

Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
Az Árnyak kertje című antológiáról
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés