bezár
 

art&design

2013. 04. 19.
Eltáncolt teremtés a bécsi Világmúzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Eltáncolt teremtés a bécsi Világmúzeumban Eltáncolt teremtés. Ázsia a világok között címmel nyitotta meg első tárlatát a felújított és átnevezett bécsi Néprajzi Múzeum, mely most már Világmúzeum néven várja látogatóit. Koponyákat ábrázoló díszes táncmaszkok, kosztümök és színes koreai legyezők mesélnek vallás és tánc kapcsolatáról.
Ötszáz ázsiai műtárgyon keresztül mutatja be a japán, thai, balinéz, indiai és burmai kultúra a mozgás művészetéhez való különleges kapcsolatát a nemrég átnevezett és kisebb ráncfelvarráson átesett bécsi Néprajzi Múzeum (Völkerkundemuseum) nyitókiállítása.

Az Eltáncolt teremtés. Ázsia a világok között című tárlat két részre osztva mutatja be a múlt és a jelen vallásos táncainak világát. A hindu isteneket mint Shivát, Vishnut és Brahmát sokszor ábrázolták mozgásba lendült karokkal és lábakkal, hiszen a tánc köti össze az embereket az istenségekkel. A tánc által rendeződik a káosz és a tánc biztosítja az örök körforgást teremtés és rombolás között. A kiállított tárgyak között szerepelnek például Krishna- és Shiva-szobrok valamint számos maszk és kosztüm Thaiföldről, Burmából és Baliról.

A régmúlt ereklyéi mellett mai ázsiai művészek is helyet kaptak a kiállításon. A Baliról, Jáváról, Japánból, Koreából, Indiából és Thaiföldről származó táncosok, koreográfusok és alkotók társ-kurátorként is segítették a kiállítás repertoárjának összeállítását. Így Bulan Trisna Djelantik balinéz koreográfus termében burmai, indiai és balinéz tárgyakat láthatnak a látogatók, de később megismerkedhetnek a japán No színház jellegzetességeivel is. Didik Nini Thowok indonéz táncos és Matsune Michikazu japán performansz-művész révén pedig betekintést nyerhetnek egy táncos gardróbjába.

A 2013. szeptember 30-ig tartó kiállítást számos táncos rendezvény, workshop, előadás és speciális vezetés színesíti. Egy júliusi performansz-sorozattal pedig a nemzetközi ImPulsTanz-fesztiválhoz is kapcsolódik majd.

További információk: http://www.weltmuseumwien.at


Képek copyrightja:

Lead: Krisna márvány (c) KHM, MVK, ÖTM
Szöveg: koreai legyezo (c) KHM, MVK, ÖTM

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Másfajta magyar vagyok, mióta elmentem Másfajta magyar vagyok, mióta elmentem
Interjú Ősz Gábor képzőművésszel a holland kortárs képzőművészeti életről, a műgyűjtőkről és a holland-magyar intézményi különbségekről
art&design

Művészeti oktatás és továbbtanulási kisokos Művészeti oktatás és továbbtanulási kisokos
Válaszok arra, hogy miért, hogyan, illetve hova tovább?

Más művészeti ágakról

Judd Apatow: Staten Island királya
Színház a karanténból – Kincses sziget a londoni National Theatre-ből
gyerek

Különleges videós produkció készült a rendszerváltásról
A Faktor Terminál produkciója a Tilos az Á Könyvek kötete alapján
Louis-Julien Petit: A láthatatlanok


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés