bezár
 

art&design

2013. 08. 08.
Az első tengeralatti múzeum
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tengeralatti régészeti múzeum nyílt az észak-adriai Mali Losinj szigeten, a Cikat-öbölben, ahol a víz alatti régészet tárgyait láthatja az érdeklődő 4 métertől 12 méterig terjedő mélységben.

prae.hu

A helyi és a rijekai búvárklub ötlete nyomán valósult meg a víz alatti tárlat, amelynek sztárja Apoxüomenosz, az időszámítás előtti atléta bronzszobra. A leletet egy belga turista fedezte fel 1996-ban Losinj sziget közelében a tengerfenéken, két szikla között, a homokban.
    
A 192 centiméter magas fiatal sportoló szobrát 1999-ben emelték ki az Adriai-tengerből. Hét évig restaurálták, azután először Firenzében, a Palazzo Mediciben állították ki, ahol két hónap alatt 80 ezren voltak rá kíváncsiak.
   
A 300 négyzetméter nagyságú területen a víz alatt 11 eredeti tárgy másolatát állították ki, az atléta életnagyságú szobra 12 méter mélyen van, emellett ugyancsak múzeumi replikák, köztük amforák, velencei ágyúmaradványok, öreg vasmacskák és más érdekességek láthatók a kiállításon - írta a Jutarnji List című zágrábi napilap.
   
A víz alatti tárlat a búvárklub számításai szerint 35 perc alatt végignézhető. A megnyitón búvárok filmet készítettek róla, és ezt vetítik a Losinji Múzeumban, ahol kiállításon láthatók a víz alatti régészetről készült legismertebb fotográfiák.
   
A horvát turisztikai minisztérium reméli, hogy ezzel a különleges víz alatti tárlattal megélénkül a búvárturizmus.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató

Más művészeti ágakról

színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
Szinvai Dániel: álmomban az eső
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés