bezár
 

art&design

2013. 08. 14.
Jézus-kilátót avatnak Székelyföldön
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csaknem huszonhárom méter magas Jézus Szíve-kilátót avatnak fel szombaton a székelyföldi Gordon-tetőn.
Európa negyedik vagy ötödik legnagyobb ilyen alkotását Farkaslaka község közelében állították fel, a kilátó megépítését a civilek kezdeményezték három évvel ezelőtt - írta szerdán a Hargita Népe című újság és a Szekelyhon.ro hírportál. 
   
A tárt karú Jézus feje, keze és palástja mintegy 21 méter magas fémvázra került, amit kiegészít egy másfél méteres talapzat. A kilátó csúcsa a fejrészen kapott helyet, a felfelé vezető lépcsőket a belső, üreges részben helyezték el.
   
Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere szerint a kilátó a környékbeliek javára szolgálhat. Az elöljáró szerint a szobor körüli térrendezés az elmúlt napokban fejeződött be, de a kilátót máris látogatják a turisták.
   
A kilátó megépítésének ötlete 2003-ban, a bogárfalvi templom felavatásakor született meg Magyari Árpád, a Protemp Alapítvány elnökének, valamint Hajdó István akkori gyergyószentmiklósi főesperes-plébános kezdeményezésére. Az alapítvány képviselői remélik, hogy akárcsak Csíksomlyó, a Gordon-tető is zarándokhely lesz majd.
   
A sokak által pléh-Krisztusnak gúnyolt kilátó megépítése sok vitát váltott ki, ugyanis egyesek szerint ízléstelen és tájidegen az alkotás, míg mások szerint a hely szelleméhez méltó mű kiegészíti a tájat, és várhatóan turisták ezreit vonzza majd.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben
art&design

Gondolkodásunk módszereiről Gondolkodásunk módszereiről
Beszélgetés Falcsik Marival, Walter Isaacson: Leonardo Da Vinci – a zseni közelről című könyvének fordítójával

Más művészeti ágakról

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor
Bánkitó, fesztiválemlék


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés