bezár
 

art&design

2013. 08. 15.
Újra Szeri Szabadegyetemet rendeznek Ópusztaszeren
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újra Szeri Szabadegyetemet rendeznek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a szombaton kezdődő rendezvénysorozat programjának középpontjában az egészség, az egészséges nemzettudat áll.
Ópusztaszernél nehezen találni jobb helyett, ahol a fiatalok az iskolai keretektől függetlenül, szórakozva ismerkedhetnek meg a magyarság hagyományaival és történelmével – mondta az MTI-nek Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője.
   
Ezért szervezték meg néhány éve először a Szeri Szabadegyetemet, amely tematikája változatlan, közismert és neves előadókkal, izgalmas, tematikus előadásokkal, rendhagyó történelemórákkal várják a magyar történelem, a hagyományok és a biokultúra iránt érdeklődőket.
   
Szombaton elsősorban gyermekeknek szóló múzeumpedagógiai foglalkozásokat szerveznek. A gyerekek népmesei elemekkel teleszőtt foglalkozáson ismerkedhetnek a Dél-alföld népi kultúrájával, kiderül, mivel foglalkozott a pákász, a rideg pásztor, a tutajos és a rétes. Az érdeklődők elsajátíthatják a rovásírás alapjait, de egy kézzelfogható, illatos kiállításon fény derül a szerzeteskertek fűszernövényeinek titkaira is.
   
A felnőttek eközben a skanzenben megismerhetik a zöldségtermesztés fortélyait, kitanulhatják a hagyományos gyümölcsfeldolgozás - aszalás, lekvárfőzés - módszereivel és az is kiderül miként oldható meg otthon a komposztálás.
   
A szabadegyetem vasárnapi előadásai elsősorban az egészséges táplálkozásról szólnak, ehhez kapcsolódóan a malom oldalánál, a piactéren termékbemutatók és kóstolók is várják az érdeklődőket. A legkisebbeknek népi gyermekjátszót szerveznek, az idősebbek pedig megtudhatják, miként készült nagyanyáink kenyere a liszttől egészen a sütésig.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
art&design

Publikus '90-es évek Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban

Más művészeti ágakról

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Magyar siker a legjelentősebb kreatív portfólióban Magyar siker a legjelentősebb kreatív portfólióban
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés