bezár
 

irodalom

2009. 01. 15.
Hackertámadás, letiltás, feljelentés
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett hackertámadás miatt a PRAE.HU Kft. Üzembe helyezése óta a PRAE.HU portál szerverét e hét hétfőig még nem támadták meg. A tényállás vázolásához hozzátartozik, hogy a portál indulása óta nem volt senkivel vitánk sem, hétfőn viszont a tv2 egy privátblog (HungarianHelyszínelő blogja) letiltását kérte a portáltól írásban. Főszerkesztői állásfoglalás, opencomment!
2009. január 12-én és 13-án támadás érte a szervert: 12-én reggel eltérítés, majd este az itt megszerzett jelszóval illetéktelen belépési kísérlet – a belépési kísérlet sikertelen volt, mert a reggeli eltérítést észlelve megváltoztattuk a hozzáféréshez szükséges jelszót. 12-én este és 13-án reggel kommentekből a PRAE.HU portálon háromszor átirányították az egyik blogunkat (HungarianHelyszinelő blogja) egy másik, általunk reklámozni nem kívánt honlapra – így tulajdonképp ez volt az egyetlen sikeres beavatkozás, amit illetéktelenek hajtottak végre.

A rendőrségtől az eset kivizsgálását kértük, hogy annak ismeretében megtehessük a szükséges jogi lépéseket.

Tájékoztattuk a rendőrséget arról, hogy a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. szerverét 2006. októberi üzembe helyezése óta semmiféle támadás nem érte. Tájékoztattuk arról is, hogy korábban soha nem volt semmiféle vitánk senkivel, ezért megemlítettük, hogy a tv2 munkatársai e-mailben épp ezalatt az idő alatt kifogásolták egy blog tartalmát, mégpedig azét, amit illetéktelenek 12-én és 13-án átirányítottak egy általunk reklámozni nem kívánt honlapra. Tájékoztattuk a rendőrséget továbbá arról is, hogy 2009. január 13-án délután a blogot eltávolítottuk a PRAE.HU portálról.

A reggeli eltérítés szakembereink feltételezése szerint egy bizonyos típusú ’Man In The Middle Attack’ volt, az itt megszerzett jelszóval történt belépési kísérletet szerverünk naplózta, így a rendőrséget értesíteni tudtuk arról, pontosan honnan érkezett a támadás. A PRAE.HU blogmotorjában megszüntettük azt a lehetőséget, hogy a kommentekből átirányíthassák a honlapot más tartalmakra.

A további fejleményekről a PRAE.HU portálon értesítjük olvasóinkat.

PRAE.HU Kft.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Főszerkesztői állásfoglalás

Izgalmas hetet zárhat a PRAE.HU. Fennállása óta először éltek kifogással a közölt tartalommal szemben, és egy profinak tűnő hackertámadással is meg kellett küzdenünk. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, bizalmas információk nem kerültek illetéktelen kézbe, de az egybeesések elgondolkoztattak minket, hiszen a középpontban mindkét esetben a HungarianHelyszínelő blogja állt. Az ártatlanság vélelmével élve nyilvánvalóan véletlen egybeesésről lehet csak szó, ezért ismeretlen tettes ellen tettünk rendőrségi feljelentést. Mostantól a rendőrség felelőssége, hogy kinyomozza-e, kitől származik az informatikai támadás, van-e összefüggés az esetek között.

Hangsúlyozom, a PRAE.HU nem azért távolította el a blog tartalmát, mert alapos magyarázatot és bizonyítékot kapott a tv2-től a tartalom helytelenségéről. Tekintettel arra, hogy a tv2 székházában nem volt olvasható a kifogásolt blog, pontos szövegrészt sem ismertettek velünk. (Így még az is kérdéses, honnan tudták, mi van ott.) A kérdéses blogot azért távolítottuk el, mert kisméretű vállalkozásként anyagilag nem tudjuk megengedni a pereskedést egy multinacionális vállalattal, a tv2 kereskedelmi televíziót működtető céggel szemben. Ebben az esetben hasonlóan jártunk el, mint a nálunknál sokkal nagyobb internetes médium, az Index, mely a comment.com című médiablogjában, mint egy postból kiderül, a HungarianHelyszínelő blogjára mutató ugróhivatkozást a tv2 kérésére távolította el egy korábbi esetben, s olyan óvatossá vált, hogy egy újabb hírben még a PRAE.HU portált sem meri belinkelni. (Egyik szerkesztőjük, Szily László blogjában már kicsit más a helyzet.)

Hangsúlyozom: a PRAE.HU független művészeti portál, szerkesztett tartalma művészeti tárgyú, ennek létrehozására korlátozott anyagi lehetőségei vannak. Nem szerettük volna veszélyeztetni eddig is csekély lehetőségeinket, és a tartalomszolgáltatás helyett költséges ügyvédi díjakra költeni rendelkezésre álló pénzünket.

Elgondolkodtunk azon is, mi történik, ha perre hívnak annak ellenére, hogy eltávolítottuk a blogot, hiszen erre is megvan a lehetőség. Ebben az esetben felmerül a kérdés: az első írásos felszólításra eltávolítottuk a kérdéses privátblogot, s a tv2-nek csak igaza lehet? Remélem, nem ez a helyzet.

Úgy gondolom, az eset már most is az internetes nyilvánosság, a szólásszabadság kérdéskörébe tartozik. Az interneten megjelenő heves reakciók (blogklónok) legalábbis arra utalnak, hogy a netes társadalom nehezen viseli a blogtartalom korlátozását. Ezzel kapcsolatban nyitok egy opencomment.prae.hu blogot – itt bárki elmondhatja a véleményét az esetről és az internetes szólásszabadságról, illetve korlátairól.

Balogh Endre
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

irodalom

A figyelem térképe A figyelem térképe
Láng Orsolya Pályamatricák című kötetéről
irodalom

Nyomdában a Prae krimiszáma Nyomdában a Prae krimiszáma
13 kortárs kriminovellát kínál a lap az olvasóknak
irodalom

Valami bűzlik Erdélyben, hátha másoknak is tetszeni fog Valami bűzlik Erdélyben, hátha másoknak is tetszeni fog
André Ferenc – Horváth Benji (szerk.): Címtelen föld. Fiatal erdélyi metamodern líra, Erdélyi Hiradó Kiadó – FISZ, 2020
irodalom

Élőnek tűnő, döglött rombuszhal Élőnek tűnő, döglött rombuszhal
Linda Boström Knausgard, Isten hozott Amerikában, Jaffa Kiadó, 2020.

Más művészeti ágakról

színház

Nem hűtlen ő, csak próbál kiigazodni Nem hűtlen ő, csak próbál kiigazodni
A Csapodárok című darabról
A Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjéről
építészet

Kincset érő kerámia Kincset érő kerámia
A Zsolnayak építészeti öröksége Budapesten


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés