bezár
 

színház

2019. 09. 27.
Szabó Magda Ókút című regényét állítják színpadra Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó Magda Ókút című regényét állítják színpadra Debrecenben Szabó Magda Ókút című regényének színpadra állításával emlékezik az íróra születésnapján a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház - mondta a múzeum igazgatóhelyettese pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.

Keczán Mariann közölte: az 1917. október ötödikén Debrecenben született Szabó Magda Ókút című regénye a szakma által kevéssé feltárt művek közé tartozik. A legújabb konferenciakötetekben is csak "óvatosan nyúlnak" az író munkájához, amelyben az emlékek és a képzelet összeszövődik, ezért nem könnyű "visszahámozni" a regény valóságalapját. Az Ókút az egyik legolvasmányosabb Szabó Magda-regény, amely az életmű fókuszpontjára világít rá. Megeleveníti a város és a család múltját, ugyanakkor az önéletrajzi regényeknek, a Für Elise-nek és a Régimódi történetnek a "csírájaként" is olvasható - mondta Keczán Mariann. Hozzátette: talán Szabó Magda volt az egyetlen olyan író Debrecenben, aki ennyire erősen őrizte a város múltját, és annyi épülethez, utcához fűzött reflexiót, mint ő.

Szkéné színház

Az Ókút című regényt Mészáros Ibolya, a debreceni Csokonai Színház művésze állítja színpadra. A színésznő a sajtótájékoztatón elmondta: Szabó Magda munkájával először a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatos diákjaként találkozott. A Nagytemplomról szóló részletet beszédvizsgán kellett előadnia. "Hihetetlen munka volt létrehozni az egyórás, egyszemélyes előadást. Nehéz volt eldönteni, hogy mit hagyjak ki a regényben szereplő nagyszerű történetek közül" - mesélte Mészáros Ibolya.

A darabot az író születésnapján, október 5-én 17 órától mutatják be a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának dísztermében.

Kép: ekultura.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Interjú Balog Dóra színésznővel tanulásról, Svájcról, útkeresésről és kulturális különbségekről
színház

Találkozás a szabadsággal Találkozás a szabadsággal
A szökés a Vígszínházban – egy téma továbbélésének lehetőségei
színház

Én akarok lenni a legjobb gyerek a világon! Én akarok lenni a legjobb gyerek a világon!
Egy méhkaptár traumatikus hétköznapjainak krónikája – A méhek istene a Kolibri Pincében
Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad

Más művészeti ágakról

Interjú Vajda Gergely/Gregory Vajda előadó-művészetről és zeneszerzésről, a kritikai diskurzusról, Amerikáról
Szvoren Edina: Nincs, és ne is legyen (Magvető, 2019.)
A Budapest Bábszínház online előadása
art&design

Egy utópia újrafelfedezése Egy utópia újrafelfedezése
Mattis Teutsch – Avantgárd és konstruktív realizmus című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés