bezár
 

irodalom

2020. 03. 02.
Szegeden A poszthumanizmus változatairól
Grand Café, március 3., 19 óra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szegeden A poszthumanizmus változatairól A poszthumanizmus változatai című nagysikerű filozófiai munkát dr. Hódosy Annamária és Molnár András mutatja be a szerzőkkel: Horváth Márkkal, Lovász Ádámmal és Nemes Z. Márióval. A Magyarországon hiánypótló kötet 2019-ben jelent meg az Ünnepi Könyvhétre.

Az emberről szóló legkülönbözőbb tudományos diskurzusok - a természettudományoktól az antropológián át a filozófiáig és más bölcseleti diszciplínákig - régóta arra törekednek, hogy megragadják azt a lényegiséget, amely fajunkat eltéveszthetetlenül egyedivé teszi bolygónkon, és kiemeli az állatvilágból. Az intelligens ember, a Homo sapiens vagy az animal rationale ebben a kikülönülésben vált a Föld kizárólagos, olykor isteni eredetűként tételezett uralkodójává.
De mi történik, ha a mindenható Embert kimozdítjuk eladdig stabilnak hitt ontológiai helyzetéből, és úgy vizsgáljuk meg, mint a környezetében lévő többi létezőtől, a flóra és fauna burjánzó lényeinek sokaságától, sőt a szervetlen vagy gépi entitásoktól egyáltalában nem elütő organizmust? A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni című monografikus kötet szerzői arra kérdeznek rá, hogyan változik meg az Ember státusza a modernitás humanista gondolatkolosszusának kritikájával.

Filozófiai, antropológiai és esztétikai faggatózás révén, mindenekelőtt Agamben, Bataille, Deleuze, Derrida, Foucault, Heidegger és Nietzsche nyomvonalán dekonstruálják az ember hagyományos, esszencialista elgondolásait és tudományos, művészi képződményeit, hogy az animal studies, a kibernetika vagy az ökokritika egyes eredményeit számba véve eljussanak az embertelen, valamint az ember utáni állapotok olykor rémisztő, hús- és zsigerorientált, esetenként posztapokaliptikus, vagy egyszerűen csak entrópiába forduló vízióihoz.

Időpont: 2020. 03. 03., 19 óra

Helyszín: Grand Café Szeged (Deák Ferenc u. 18., Szeged, 6720)

A bemutató Facebook-eseményén jelezni lehet a részvételt

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Két esemény margójára Két esemény margójára
A Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
irodalom

A művészeti autonómia létkérdése A művészeti autonómia létkérdése
A Késelés Villával irodalmi beszélgetéssorozat online estje
irodalom

Berendezkedni az örökké tartó bizonytalanságra Berendezkedni az örökké tartó bizonytalanságra
Kertész Erzsi Az átutazó című könyvének bemutatója
irodalom

Egy rejtély, ami átalakította a világot Egy rejtély, ami átalakította a világot
H. Nagy Péter Karanténkultúra és járványilág című esszékötetének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Nem félünk a kortárstól Nem félünk a kortárstól
Kapu - kortársakról tanároknak és szülőknek
Háttérinterjú Böröcz Balázzsal, a Pilvax Studio alapító-vezetőjével arculattervezésről, művészetmenedzsmentről, vizuális kommunikációról
színház

Az életem semmi más, csak csoda Az életem semmi más, csak csoda
Opera otthonról – Moody: Push a La Monnaie előadásában
színház

Nőtípusok cirkuszi nyelven Nőtípusok cirkuszi nyelven
A Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc-Nővarázs című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés