bezár
 

art&design

2020. 10. 10.
Tiltottól a szakrálisig címen nyílik meg Paizs László kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tiltottól a szakrálisig címen nyílik meg Paizs László kiállítása Textilből, bőrből és fémből készített munkák, ikonikussá vált plexi-glass alkotások, fénytörések játékára épülő plasztikák, monumentális táblaképek és líraiság. Barokkosan kavargó, látszólag egymástól független műcsoportok rajzolják meg Paizs László több mint négy évtizeden átívelő alkotói útját. A szellemi konfrontációkat fontolgatások nélkül vállaló művész pályáját – 2020. október 26-ig ingyenesen megtekinthető – átfogó kiállítás mutatja be a Virág Judit Galériában.

„Egy olyan ember áll előttünk, aki egész életét a művészetnek szentelte, s meg kellett szenvednie minden egyes lépésért, hogy ezt tehesse" – emelte ki James Cavello, a Westwood Gallery társtulajdonosa Paizs László 2002-es New York-i kiállítása kapcsán. Az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakáról 1959-ben professzionális mesterségbeli felkészültséggel kilépett Paizs László több mint négy évtized alkotásaiból szerveződő munkássága nem konzekvensen egymásra épülő, kompakt egység. Műfaji kísérletezésre fogékony érdeklődését a hatvanas évek elején, a többségében megrendelésre festett posztimpresszionista művek sora nem elégítette ki. Nagy hatással volt munkásságára az 1964-es Velencei Biennálé központi csarnoka és azok kiállítói, a kortárs képzőművészet aktuális tendeciáira mai napig nagy hatást gyakorló Lucio Fontana, Antoni Tapies, Pierre Soulages, Rafael Soto, Henry Moore, vagy épp Francis Bacon munkái. A Biennálé felszabadító élménye, a dadaizmus és a pop-art anyagszerűséget és művészi tárgyhasználatot középpontba állító felfogása inspirálta azokat a textilből, bőrből és fémből készített „varrottas” munkákat, melyeket Paizs 1967-ben a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület éves tárlatára küldött be. Műveinek megdöbbentő újszerűségét azonban nem fogadta lelkesedés: a zsűri a kiállítás megnyitása előtt leszedette munkáit a falról. Az elutasítást követően, hosszas technológiai kísérletezés eredményeként születtek meg a művész mára ikonikussá vált plexi-glass munkái. Paizs a színtelen plexi-tömbökbe kezdetben anyagokat, majd hétköznapi használati eszközöket foglalt bele.

A pop-art-objektként is értelmezhető alkotások után a művészt a plexiüveg és a poliészter, mint szobrászati alapanyag lehetőségeinek legteljesebb kihasználása foglalkoztatta, így születtek átlátszó, a belső fénytörések játékára épülő plasztikái. A nyolcvanas években Paizs, több kortársához hasonlóan, újra felfedezte a monumentális táblakép műfaját, és műveiben megjelent az emberi alak ábrázolása. A préselt lemezre applikált poliészter mesterséges roncsolása, és az alkalmazott technikák sokszínűségének következtében létrejött gazdagság egyértelmű eltávolodást mutat a geometriai elvekre épülő komponálási módszertől.

A kilencvenes években az emberi alak jelentősége tovább erősödött Paizs munkáiban. Lírai hangvételűvé váló képein az arany-ezüst színhasználat archaikus metaforái különleges egységet teremtenek az egész munkásságát meghatározó technikai újításokkal. Paizs László a magyar művészet azon kevés alkotóinak egyike, aki ugyanolyan otthonosan mozog a síkban, mint külső, belső térben vagy kis és nagy méretben. Az egymástól független műveket néhány jellemző azonban mégis karakteresen egységesíti: az új kifejezési lehetőségeket kutató szellemiség, a kísérletező, szuggesztív mű-hatásvilágokat kibontó attitűd, a monumentalitás-igény, és az inkább könnyed provokatív, mintsem meditatív szemlélet. Művészetszervező tevékenysége során 1999-ben megválasztják az újjáalakult Szinyei Merse Pál társaság elnökévé, 2000-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.

Paizs László teljes alkotói pályáját bemutató Tiltottól a Szakrálisig című kiállítás 2020. október 26-ig ingyenesen megtekinthető a Virág Judit Galériában. A kiállítás kurátora Sáránszki Péter.

További információk a kiállítás Facebook eseményénél találhatók.

 

A kiállítás október 526. között látogatható a Virág Judit Galériában.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Permanens válságkezelés Permanens válságkezelés
Interjú Valkó Margittal, a Kisterem Galéria tulajdonosával és vezetőjével legutóbbi kiállításukról
art&design

Technológia és könyvek összefonódása Technológia és könyvek összefonódása
Mézes Tünde „On the first page” című egyéni kiállításáról
art&design

Töredékes testek Töredékes testek
A MORPH csoport kiállítása: Máté Zsófi megnyitó beszéde
art&design

Létjel-aktualizáció Létjel-aktualizáció
A magyar performansz története 1966–2018 (2): 1968, Bauer Sándor (1969), Galántai György és a Balatonboglári Kápolnaműterem (1970–73), Hajas Tibor (1974–79)

Más művészeti ágakról

irodalom

A Molyon az a legrosszabb, ha már nem írnak rólad A Molyon az a legrosszabb, ha már nem írnak rólad
Toroczkay András estje a Kis Présházban, 2020. október 28.
Nathan Grossman I Am Greta című filmje a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Elindult a Külföldön Sikeres Magyar Művészek projekt weboldala Elindult a Külföldön Sikeres Magyar Művészek projekt weboldala
www.ksmm.hu
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Az igazi siker sokszor láthatatlan Az igazi siker sokszor láthatatlan
Interjú Kiss Tibor Noéval sikerről, a skatulyák előnyéről és hátrányáról, valamint a párbeszédről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés