bezár
 

zene

2020. 10. 25.
Lakatos Mónika átvette a Womex életműdíját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lakatos Mónika átvette a Womex életműdíját Lakatos Mónika szombaton este a Müpában gálaműsor keretében vette át a világzenei expo életműdíját, a Womex Artist Awardot. Az énekesnő, aki második magyar és első cigány előadóként érdemelte ki a rangos elismerést, koncertet adott az est folyamán.

A Womexnek 2015 után másodszor volt házigazdája a magyar főváros, de programjainak többsége a járványhelyzet és a határzár miatt csak virtuálisan valósult meg. Az elmúlt napokban azonban élő koncertek is voltak a Müpában a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként megvalósuló Budapest Ritmo feat. Womex keretében. Emellett a konferencia-beszélgetések egy részét is a Müpából közvetítette a szervező Hangvető.

Az életműdíjat korábban csak egy magyar előadó, a Muzsikás együttes kapta meg 2008-ban. A zenekar a szombati gálán is színpadra lépett és miközben a kalotaszegi hajnalit játszották, csatlakozott hozzájuk Lakatos Mónika. A közös produkciót követően köszöntötte az új életműdíjast Hamar Dániel, a Muzsikás vezetője, majd Lakatos Mónika a Romengo és a Cigány Hangok közreműködésével adott koncertet.

A Müpa színpadán Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója olvasta fel a Womex Lakatos Mónikának szóló méltatását. Mint kiemelte, az énekesnő csodálatos hangja mellett művészetében hitelesen közvetíti az érzelmeket, sokrétűen jeleníti meg a cigány hagyományokat. „Az életműdíj egyszerre szól a művészi nagyságnak és a személyes emberi kiválóságnak, a példamutatásnak.”

A Womex-program keretében a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adott koncertet csütörtökön Lajkó Félix és zenekara, pénteken pedig a Parno Graszt is.

Fotó: Hangveto Facebook oldala

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Fehér Enikő és Radisz Afrodité a Kis Présházban, 2020. 10. 28.
Háttérinterjú Böröcz Balázzsal, a Pilvax Studio alapító-vezetőjével arculattervezésről, művészetmenedzsmentről, vizuális kommunikációról
Ma is az egyik legnagyobb csellista: Jacqueline du Pré
Interjú Oláh Vilmos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, koncertmesterrel sikerről és korunk zenei piacának követelményeiről

Más művészeti ágakról

irodalom

Miért beszélünk még mindig erről?, avagy nők az irodalmi térben Miért beszélünk még mindig erről?, avagy nők az irodalmi térben
(Élmény)beszámoló a tizenhatodik Szépírók Fesztiváljáról
irodalom

Élőnek tűnő, döglött rombuszhal Élőnek tűnő, döglött rombuszhal
Linda Boström Knausgard, Isten hozott Amerikában, Jaffa Kiadó, 2020.
Az HBO Otthon című karanténsorozatának finn kiadásáról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Minden egy Excel-táblázattal indult Minden egy Excel-táblázattal indult
Interjú Puklus Péter fotográfussal képzőművészetről, nemzetközi kapcsolatépítésről, a szabad alkotás lehetőségeiről és jövőbeli tervekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés