bezár
 

színház

2020. 12. 29.
Elhunyt Éless Béla színész, rendező
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Éless Béla színész, rendező Nyolcvan éves korában elhunyt Éless Béla, az Éless-Szín alapítója, tulajdonosa, művészeti vezetője - tudatta hétfőn Facebook-oldalán a színház.

Mint írják, a művészt hosszan tartó betegség után december 28-án, hétfőn hajnalban érte a halál. Búcsúztatásáról később adnak tájékoztatást.

Szkéné színház

Éless Béla 1940. április 23-án született Kassán. 1963 és 1973 között a Tatabányai Bányász Színpad tagja, a társulat alapító rendezője, 1974 és 1984 között a Budapesti Perem Színpad alapítója, művészeti vezetője, rendezője volt.

A Magyar Rádió rendezője volt 1976 és 1985 között, 1986 és 1988 között a József Attila Színház rendezője és színésze volt. 1987 és 1996 között a Tatabányai Jászai Mari Színház alapítója, 1989-től igazgató-művészeti vezetője, 1997 és 2008 között a Budaörsi Játékszín alapítója, igazgató-művészeti vezetője volt.

Éless-Szín néven magánszínházat alapított, amely 2009 óta működik.

Számos filmben és sorozatban játszott, játékfilmjei mellett a közönség láthatta például a Kisváros és a Szomszédok című tévésorozatban is.

Munkásságáért 2006-ban a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki, 2020-ban Gobbi Hilda-életműdíjat kapott.

Kép: www.centralszinhaz.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A nyelvi virtuozitás örömszínháza A nyelvi virtuozitás örömszínháza
Bogusław Schaeffer: Színpadi kompozíciók, Kalligram, 2020
Samuel Beckett: Az utolsó tekercs / A régi dallam a Digital Theatre kínálatában
színház

Virtuális? Mai és élő Virtuális? Mai és élő
A Textúra 2020 stream előadásáról

Más művészeti ágakról

irodalom

Mesterházy Balázs: Törecsek (részlet) Mesterházy Balázs: Törecsek (részlet)
Verses regényrészlet a Prae folyóirat Ragály-számából
art&design

Derkósok munkái virtuálisan
26 képzőművész pályamunkáit vonultatja fel idén is a Derkovits Gyula ösztöndíj
gyerek

Last words: halljátok meg a kihalás szélére sodródott élőlények utolsó hangjait Last words: halljátok meg a kihalás szélére sodródott élőlények utolsó hangjait
Virtuális kiállítás, online foglakozás gyerekeknek és tárlatvezetés a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés