bezár
 

színház

2008. 05. 31.
Gazdag nyári program Zsámbékon
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint száz program szerepel az idei nyári zsámbéki színházi kínálatban, a minden eddiginél gazdagabb sorozat június 21-én veszi kezdetét.

Farkas Csilla szervező az MTI-nek elmondta, hogy a most 26. alkalommal rendezendő kulturális eseménysorozaton a színházi mellett képzőművészeti, zenei és gyermekeknek szóló programok váltják egymást.

Újdonságként mozi is indul, a színházi előadások előtt Végh Zsolt színész-rendező válogatásában alternatív filmeket ismerhet meg a közönség. A színielőadások nagyobb részét a 15 hektáros hajdani katonai rakétabázison berendezett Zsámbéki Színházi Bázison mutatják be - tette hozzá.

A rendezvénysorozat a Biblia Éve jegyében zajlik. Ennek megfelelően június 21-én, szombaton a Horváth Csaba rendező-koreográfus nevével fémjelzett Passió című előadást mutatják be, a mű témája a tízparancsolat és a modern ember kapcsolata. A romtemplomnál június 28-án Az ember tragédiája kerül színre Vidnyánszky Attila rendezésében, a beregszászi társulat közreműködésével.

Ugyancsak újdonság a rakétabázison szervezett képzőművészeti alkotótábor Land Art címmel. Itt Szombathy Bálint művészeti vezető irányításával természetes anyagokból, fűből, fából, szalmából készült alkotások mutatkoznak be, amelyeket június 26. és 29. között láthat a publikum - tette hozzá Farkas Csilla.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Horváth Nóra: FRENÁK PÁL ABÉCÉDAIRE-JE - Átjárások a filozófia és FrenÁk organikus mozgásnyelve között
színház

Mindjárt, egy pillanat – a MU Színház bemutatója
Sándor L. István: A Katona és kora. Az indulás irányai
színház

A Dagerrotípia Fodor Tamás rendezésében a Stúdió K színházban

Más művészeti ágakról

Megjelent a Csaknekedkislány új albuma
A közelmúlt román prózájából
Andrei Kutsila Amikor a virágok nem hallgatnak című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés