színház
2011. 03. 18.
Ismét Tarjáni Tavasz Salgótarjánban
Idén a korábbinál több színházi előadást láthatnak a nézők Salgótarján legnagyobb kulturális fesztiválján, a Tarjáni Tavaszon, amely április elsején kezdődik és május végéig tart.
Az eddiginél több bérletes és szóló színházi előadás került a programba, ezzel azt is felmérjük, van-e igény arra, amire szándék igen, hogy Salgótarjánban saját színházi társulat működjön - mondta Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), a város polgármestere pénteken sajtótájékoztatón Salgótarjánban.
Mint elhangzott, az évfordulók jegyében zajlik az idei Tarjáni Tavasz. A 45 éves József Attila Művelődési és Konferenciaközpontban színházi fotókból nyílik kiállítás, a 40. évébe érkezett Tavaszi Tárlaton az eddig díjazásban részesült alkotásokat mutatják be, a 30 éves Akkord Fúvósegyüttes tiszteletére pedig a Muzsika képekben című tárlatot rendezik meg.
A két hónapon át tartó fesztiválon koncertet ad Zorán, a Sebestyén Projekt, a Magna Cum Laude, Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra, lesz sportnap, népdalos találkozó, fellép a Magyar Állami Népi Együttes, a majálison pedig középkori utazásba csöppenhetnek a salgótarjániak.
A polgármester kitért arra, hogy az önkormányzat anyagi helyzete miatt november és február között bizonytalan volt, meg tudják-e idén rendezni a fesztivált.
Dönteni kellett, hogy áldozunk-e forrásokat nem kötelező feladatokra, de végül az önkormányzat 8 millió forinttal támogatja a rendezvényt, amelyben kiemelt szerepet kap a 27. Nemzetközi Dixieland Fesztivál május 13. és 15. között - hangsúlyozta Székyné Sztrémi Melinda.
Mint Tóth Csaba, a dixieland fesztivál igazgatója elmondta, a programok nagy arányban, 11-12 órában szabadtéren zajlanak, hogy minél több emberhez jusson el ez a muzsika. Két gálakoncertet szerveznek: az egyik, a Visegrádi Gála ötórás monstre koncert lesz cseh, lengyel, szlovák és magyar szereplőkkel. A résztvevők egyharmada korábban még nem lépett fel Salgótarjánban, a "régiek" közt van a Molnár Dixieland Band vagy Berki Tamás.
A dixieland fesztivállal párhuzamosan zajlik a III. Tarjáni Tavaszi Borfesztivál. Telek András szervező közlése szerint idén tíz borászatot hívnak meg; a három napos kóstoláson hetvenféle bort lehet megízlelni, majd a zsűri és a közönség egyaránt megválasztja a fesztivál legjobb borát.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Interjú Nagy Emmával