bezár
 

irodalom

2011. 04. 14.
Százak szavalták Tóth Árpád versét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Debrecen mezővárossá válásának 650. évfordulója határozta meg a IX. Debreceni Költészeti Fesztivál programjait, amelynek csütörtöki zárónapján 650 középiskolás szavalta egyszerre a 125 éve született Tóth Árpád Április című versét.

prae.hu

A Kölcsey Központ előtti Baltazár téren huszonöt debreceni és egy ceglédi középiskola tanulói voltak jelen, őket a Debrecen című dallal köszöntötték, amelyet Jantyik Zsolt író-zenész és az Ady Endre Gimnázium diákjai adtak elő.

"Városnak lenni felelősség, iskolavárosnak pedig különösen az" - fogalmazott ünnepi köszöntőjében Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára. Mint kiemelte, a több tucatnyi általános és középiskola diákjai, valamint a Debreceni Egyetem több mint harmincezer hallgatója közösségként teszi Debrecent valódi iskolavárossá a mostanihoz hasonló együttes programokkal.

Az ünnepi programok csütörtökön délután is folytatódnak a Baltazár téren és a Kölcsey Központban: a diákok felolvasással, színielőadással, néptáncbemutatóval, képzőművészeti kiállítással várják az érdeklődőket. A költészeti fesztivált este Koroknai Árpád és az Acoustic Gallery műsora zárja, amelyben debreceni költők megzenésített verseit adják elő.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról

Más művészeti ágakról

színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
gyerek

A Móra könyvkiadó és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés