bezár
 

irodalom

2011. 04. 18.
Lemondtak a Széchenyi Akadémia vezetői
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Április 20-i hatállyal lemond tisztségéről a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, Dobszay László és ügyvezető elnöke, Ferencz Győző - tájékoztatta a testület hétfőn az MTI-vel.

prae.hu

Mint a közleményben Ferencz Győző fogalmaz, a lemondás oka részben tiltakozás a Széchenyi Akadémiát ért méltatlanság ellen, részben pedig azt jelzi: úgy érzi, nem tudta kellő súllyal érvényesíteni a testület érdekeit.

"A következő közgyűlésig azonban, amelyet hamarosan összehívunk, és amelyen meghatározzuk a további teendőket, az ügyvezető elnöki feladatokat ellátom" - írta Ferencz Győző.

A testület két vezetője azután mond le tisztségéről, hogy a végszavazás előtt álló új alkotmány-javaslatban szerepel a Magyar Tudományos Akadémia mellett a Magyar Művészeti Akadémia szabadságának védelme és szervezeti önállóságának biztosítása, az MTA önálló alapszabállyal rendelkező társult intézményeként 1992-ben létrehozott Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia azonban kimaradt a javaslatból.

Ferencz Győző az MTI-nek a múlt héten úgy nyilatkozott: "az lett volna a legszerencsésebb, ha az alaptörvényben az állna, hogy Magyarország kormánya garantálja a tudományos kutató- és a művészeti alkotómunka szabadságát, és nem neveznének meg külön testületeket."

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről
Olvasószeminárium Péczely Dórával a Másik Műhelyben

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
gyerek

A Móra könyvkiadó és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében
Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés