bezár
 

építészet

2011. 04. 18.
Műemléki világnap: díjak és elismerések
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A műemléki világnaphoz kapcsolódva idén is odaítélték a magyar műemlékvédelmi szakma díjait, valamint a műemlékek és a régészeti örökség megóvása érdekében kifejtett kiemelkedő munkát elismerő miniszteri kitüntetéseket - közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) a díjátadó napján, hétfőn az MTI-vel.

prae.hu

A KÖH tájékoztatása szerint a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága két ICOMOS-díjat adományozott.

Az egyiket a budapesti Rácz-fürdő történeti előzményeinek feltárásáért, a mértéktartó kortárs építészeti környezet mellett a műemléki értékek szakszerű és szemléletes bemutatásáért, a másikat pedig az egykori sopronbánfalvi pálos-karmelita rendház integrált szemléletű, fenntarthatóságot és a műemléki értékek védelmét szolgáló helyreállításáért, az illeszkedő, új rendeltetés kialakításáért.

A bizottság Citrom-díjjal kívánja felhívni a figyelmet - a nyolcvanas évek elején még példamutatóan helyreállított - szakályi Kaposmenti Tájház "eltűnésére", amelyhez a tetőszerkezet egy részét elpusztító tűzvészt követően a nemtörődömség és a műemlék-elhanyagolás vezetett. Citrom-díjat ítéltek a Budai Várhegy várfalában a Karakas pasa torony közelében félbemaradt mélygarázs-építésnek is, amelynél a beruházó visszalépése miatt látványos rombolás, vizuális és fizikai sebhely, valamint a környező történeti értékek fennmaradását is súlyosan veszélyeztető helyzet keletkezett.

A műemlékvédelemért Forster Gyula-díjat adományozott a nemzeti erőforrás miniszter Brutyó Mária okleveles restaurátorművésznek a hazai monumentális festészeti emlékek, ezen belül is a mozaikok kiváló szaktudással és magas szinten történő restaurálása területén végzett csaknem harminc éves tevékenységének elismeréseként.

Ezt a kitüntetést kapta Dávid Ferenc művészettörténész is a hazai műemlékvédelem és a művészettörténeti kutatás meghatározó személyiségének fél évszázados példamutató és újító kutatói munkásságáért; valamint Széphegyi László okleveles építészmérnök az építészeti értékek megőrzése iránt tanúsított elkötelezettsége, valamint két és fél évtizedes, a műemlékvédelem területén magas szinten, sok alázattal végzett következetes, kitartó és példamutató hatósági munkája nyomán.

A régészeti örökség megóvásáért Schönvisner István-díjjal
tüntették ki Palágyi Sylvia régészt, a történettudományok kandidátusát több mint négy évtizedes pályafutása során elért kiemelkedő eredményeiért, különös tekintettel a balácai római kori villagazdaság feltárása, hazai bemutatása és nemzetközi hírnévre emelése érdekében végzett iránymutató tevékenységéért; valamint Müller Róbert középkoros régészt, nemzetközi rangú kutatót a hazai régészeti örökség feltárásában, a hazai és nemzetközi szakmai közéletben, valamint a régészeti örökség védelmében kifejtett több mint negyven éves, magas színvonalú tevékenységéért.

Forster Gyula-emlékérmet ítéltek Fábián Éva okleveles építészmérnöknek, Kaposvár történeti építészeti értékeinek és arculatának hiteles megőrzése érdekében a város főépítészeként kifejtett tevékenységét elismerve; Fülöp István okleveles gépészmérnöknek, a gödöllői Városvédő Egyesület elnökének Gödöllő és környéke építészeti arculatának és értékeinek megőrzéséért kifejtett erőfeszítéseiért és az elért eredményekért; valamint Kertész Margitnak, a KÖH vezető főtanácsosának a kulturális örökség népszerűsítésében páratlanul eredményes Kulturális Örökség Napjainak megszervezéséért és ismertté tételéért.

Forster Gyula-emlékérmet adományozott a nemzeti erőforrás miniszter Lázár Lenke újságírónak a Kő újság saját kiadásban, minden ellenszolgáltatás nélkül történő megjelentetése és terjesztése által a műemlékvédelem területén végzett hiánypótló tevékenységéért; Ludwig Emil művészettörténésznek a kulturális örökségi emlékeknek a sajtó eszközével történő szakmailag hiteles bemutatása, népszerűsítése érdekében kifejtett több évtizedes tevékenységéért; valamint a Wekerlei Társaskör Építészklubjának az értékmentő szemlélet népszerűsítése és ezáltal a műemléki jelentőségű területté nyilvánított Wekerle-telep értékeinek szakszerű megőrzése érdekében kifejtett önzetlen és példaértékű munkájáért és eddig elért sikereiért.

Schönvisner István-emlékéremmel jutalmazták Deli Ferenc nyugalmazott tanítót, a fiataloknak a múlt tiszteletére való neveléséért, illetve a Hajós és környéke régészeti öröksége megőrzése érdekében önzetlenül vállalt, több mint félévszázados vigyázó gondoskodásáért; Hesztera Aladár okleveles restaurátort magas színvonalon és művészi igényességgel végzett restaurátori munkásságának és a középfokú restaurátorképzés terén szerzett érdemeinek elismeréseként; Salétli György borsodi falugazdászt, amatőr régészeti, őslénytani és néprajzi kutatót számos régészeti lelőhely felkutatásában, megmentésében és ismertté tételében játszott szerepéért; valamint Somlósi Évát, az MTA Régészeti Intézetének főrestaurátorát több mint negyven éves, rendkívüli szakértelemmel, aprólékos gonddal és hallatlan türelemmel végzett restaurátori munkájáért.

Tamási Judit, a KÖH elnöke régészeti lelőhely megtalálásáért és bejelentéséért elismerő oklevélben és könyvjutalomban részesítette Imre Gábort, a FŐTÁV munkatársát, akinek bejelentése nyomán a XI. kerületben nagyméretű, díszes sírépítményhez tartozó faragványokat, köztük egy latin nyelvű sírfelirattal ellátott kőemléket találtak a régészek.
A műemléki világnapot az ICOMOS kezdeményezésére immár több mint két és fél évtizede ünneplik április 18-án.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával

Más művészeti ágakról

színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
gyerek

Szombaton rendkívüli gyereknapot hirdet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés