bezár
 

film

2011. 04. 20.
Bírság a Magyar Mozgókép Közalapítványnak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kezdeményezésére 2 millió forintra bírságolta a Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMKA) a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), mivel az több alkalommal jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást - ez derül ki a Közbeszerzések Tanácsa honlapján megjelent határozatból.

prae.hu

Leghosszabb az a lista, amelyben filmszakmai ellenőrzésre kötött szerződéseket az MMKA. Összesen 48 szerződés tartozik ebbe a körbe, az átlagos megbízási díj 30 és 40 millió forint közé esik.

A közbeszerzési törvény szerint akkor kell egybeszámítani a szerződéseket, ha azok megkötése egy költségvetési évre esik, és a tárgyuk, továbbá a rendeltetésük azonos. Itt mind a három feltétel fennállt, így közbeszerzést kellett volna kiírni az ellenőrzésre.

A kifogásolt szerződések között volt még az MMKA könyvelőjének a határozatlan idejű megbízása és az ingatlanhasznosítás is.

Miután a jogsértés már nem reparálható a KDB 2 millió forintos bírságot szabott ki a közbeszerzések mellőzése miatt. A bírság összegénél figyelembe vette, hogy az MMKA még nem állt ilyen eljárás alatt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Tudósítás az első DIA filmklubról
Darren Aronofsky: Rajtakapva

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés