bezár
 

art&design

2008. 06. 24.
Szocreál stílusú képek utaztak Hómezővásárhelyről Debrecenbe
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Rákosi-korszak festészetét bemutató debreceni kiállításra három szocreál stílusú alkotást kölcsönöz a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum, ahonnan kedden indították útba a festményeket - tájékoztatta Nagy Imre, az intézményt is irányító Tornyai János Múzeum igazgatója az MTI-t.

prae.hu

 A debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban júliusban nyíló kiállításon bemutatják Benedek Jenő Mit láttam a Szovjetunióban? című, nagyméretű, 1950-ben készített olajfestményét, Czene Bélának a békekölcsön jegyzésről szóló munkáját és Kiss Ernő Rendőr leszek, az új nemzedék című alkotását. Utóbbi kép egy parasztlány rendőrré válásának egyik momentumát örökítette meg, azt a pillanatot, amikor a társak körülveszik, és először próbálja fel az egyenruhát.

Nagy Imre elmondta: a képeket Hódmezővásárhely is kölcsön kapta öt évre a Magyar Nemzeti Galériától a kiállítóhely megnyitásakor. Most a debreceni kulturális központ és a fővárosi intézmény között kötött külön engedéllyel utazhatott el a három alkotás.

Az elszállított festmények helye nem marad üres a hódmezővásárhelyi múzeumban: kiállítják ugyanis a nemzeti galériától szintén kölcsön kapott Scholtz Erik-képet, mely a Falu ünnepe címet viseli. Két magángyűjtőtől származó festményt is láthat a közönség: Diener Dénes Rudolf fiatal tervezőmérnököt ábrázó olajfestményét, valamint egy ismeretlen művész Az új traktor című alkotása is a falra kerül.

A most Debrecenbe került festmények novemberben, az ottani tárlat zárását követően kerülnek ismét vissza a dél-alföldi településre.

A Hódmezővásárhelyről Debrecenbe utazó képek közül Benedek Jenő Mit láttam a Szovjetunióban? című alkotását a szocreál stílus egyik remekeként tartják számon a korszakkal foglakozó művészettörténészek. A festményért az alkotó az elsők között vehette át a Munkácsy- díjat.

nyomtat

További írások a rovatból

art&design

Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató

Más művészeti ágakról

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés