bezár
 

színház

2011. 05. 25.
Sikerrel szerepelt a Baltazár Színház Brüsszelben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy sikert aratott kedd este a Baltazár Színház társulata a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben - jelentette be közleményben Göncz Kinga (MSZP) európai parlamenti képviselő, aki meghívta az Európa Unió székhelyére Magyarország egyetlen, értelmileg sérült hivatásos színészekből álló színtársulatát.

"A mai produkció arról győzte meg a jelenlévőket, hogy a társadalmi beilleszkedés támogatása, az előítéletek lebontása micsoda értékekkel gazdagíthat bennünket" - fogalmazott a képviselő az előadás után.

"Szerencsére szép számmal vannak olyan magyarországi kezdeményezések, amelyekre egész Európában fölfigyelnek, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Ezek egyike a Baltazár Színház, amely 1998-ban azért alakult meg, hogy az értelmi fogyatékossággal élő emberek a tehetségükből éljenek meg. Előadásaik önmagukban értékes művészi produkciók, nem azért keltenek érdeklődést, mert a megszokottól eltérő szereplőgárda adja elő" - fejtette ki Göncz Kinga, aki az Európai Parlament fogyatékosokkal foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának az egyik alelnöke.

A képviselő elmondta, hogy a parlamenti fórumon merült föl a Baltazáréhoz hasonló színtársulatok brüsszeli meghívásának a gondolata. A magyarországi színház az első, amely bemutatkozott az unió székhelyén.

A Baltazár Színház a Szép Ernő műveiből készült, Fiúk, lányok című darabot adta elő nagy sikerrel kedd este a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben. A társulat a megalakulása óta tizenegy előadást hozott létre.

"A Baltazár Színház művészeinek a teljesítménye különösen elismerésre méltó annak ismeretében, hogy a társulat állami támogatás nélkül működik. Hazai és nemzetközi sikereik az alapítók és a tagok elkötelezett, fáradhatatlan munkájának az eredménye. Örülök, hogy ezt a nagyszerű előadást, és ezeket a nagyszerű művészeket a brüsszeli közönség is megismerhette" - fejtette ki Göncz Kinga.

A színházi előadás után a kulturális intézet közönsége két filmet tekinthetett meg: az esélyegyenlőség és a társadalmi integráció témakörében a De Jure Alapítvány 2011-es pályázatán első díjat nyert "Kerek a világ" című produkciót, Szalai László és Tuli Gergely alkotását, valamint a Budapesti Korai Fejlesztő Központ munkájáról készített dokumentumfilmet.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban

Más művészeti ágakról

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés