bezár
 

építészet

2011. 05. 29.
A rakpartok 150 éves történetéről nyílt kiállítás a Duna-korzón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapest dunai rakpartjainak kiépítését és elmúlt 150 évét idézi föl egy vasárnap nyílt szabadtéri kiállítás a pesti Duna-korzón.

prae.hu

A magyar uniós félévhez és a Duna-stratégia elfogadásához kapcsolódó, A rakodópart kövei – Duna-parti Világörökségünk című kiállítást Horváth János, az Országgyűlés korelnöke, az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti elnöke nyitotta meg vasárnap délután a Petőfi szobor mögötti pesti Duna-korzón.

A világörökségi panoráma elegáns alapvonalát jelentő partműveket, amelyek eredetileg árvízvédelem, kikötő, rakodás, piac és közlekedés céljaira épültek, a kiállítás több mint 200 korabeli fotón, festményen, metszeteken, rajzokon és terveken mutatja be - közölte az MTI-vel a kiállítást a Külügyminisztérium támogatásával rendező Budapest Világörökségéért Alapítvány.

A rakpartok fölött a vele együtt látszó Világörökség-városkép változásai is nyomon követhetők.

Az alapítvány közleménye szerint a kiállításnak külön jelentőséget ad a rakpartok közeli műemlékké nyilvánítása, valamint a világörökségi törvény közeli országgyűlési elfogadása.

A kiállítás, amelynek kurátora Kolundzsija Gábor urbanista, június 27-ig tekinthető meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Szaúd-Arábia gigantikus beruházása
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról

Más művészeti ágakról

színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat
A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés