bezár
 

színház

2011. 07. 21.
Színházi estek Velencén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyarock Dalszínháza előadásában a népszerű Hungária együttes történetét feldolgozó Made in Hungária című musical bemutatásával kezdődik meg szombaton Velencén az augusztus közepéig tartó színházi esték rendezvénysorozat.

Szkéné színház

A Velencei-tó parti építési munkálatok miatt az előadásokat nem a szokott helyen, a kastélypark szabadtéri színpadán, hanem a velencei északi strandon, fedett rendezvénysátorban tartják - közölte Máté G. Péter, a programok szervezője csütörtökön az MTI-vel.

A szombati nyitány után a második előadás egy héttel később, július 30-án lesz: a Bánfalvy Stúdió előadásában a Figaró házassága című vígjátékot láthatja a publikum.

Augusztus 6-án a Trója című vígoperát viszi színre a Sziget Színház, augusztus 13-án pedig a Fogi Színház előadásában a Négy férfi gatyában című zenés vígjátékon szórakozhat a közönség.

Velencén tizennégy évvel ezelőtt rendeztek először előadást a Kastélypark Színpadon.

Az akkor két estére szóló operett- és musicalválogatásból álló műsor azóta kibővült, és mintegy évtizede már komplett előadások, darabok kerülnek színre a színházi esték keretében. Eddig ötvennyolc előadást tartottak, többféle műfajban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Dedikáció a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Danczi Csaba László emlékére
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés