bezár
 

színház

2011. 09. 09.
Prózai darabbal kezd az M Stúdió
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Prózai darabbal kezdi az évadot szombaton, szeptember 10-én a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínház.

Szkéné színház

Az Isten szeme című előadás a 2005-ben elhunyt Tar Sándor író A mi utcánk című műve és más írásai képezik. A mozgásszínházban láthatóktól némileg eltérő stílusú darabot rendező budapesti Rácz Attila vezetésével augusztus 22. óta próbálja a társulat - olvasható a társulat honlapján, a www.m-studio.ro oldalon.

A produkció kiindulópontját képező mű egy zárt falusi közösség széteső világát örökíti meg szociográfiai pontossággal és költői szépséggel.

Az Isten szeme előadás számos reflexiót tartalmaz Tar Sándor ügynökmúltját illetően, viszont mégsem a hatalmi rendszerek által besúgásra kényszerített emberek sorsproblémájára fókuszál, hanem a megváltás reményében az elnyomó hatalomtól nem vezérelt közösségi hallgatást próbálja meg szóra bírni.

Az M Stúdió 2005-ben alakult meg Sepsiszentgyörgyön az abban az évben Kolozsváron, a Babes-Bolyai Egyetem színház és televízió karán végzett fiatal színészekből és táncosokból.

Az M Stúdió Uray Péter művészeti vezetésével Erdélyben jelenleg egyedüliként képviseli a Nyugat-Európában már korábban meghonosodott színházi formavilágot, amely a tánc- és mozgásszínház, a zene és a vizuális színház eszközeivel fejezi ki magát.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés