bezár
 

építészet

2011. 10. 10.
3 év alatt harmadával csökkent a lakások értéke
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Duna House összesített Országos Lakásindexe történeti mélypontra került, a fogyasztói árindex-szel korrigált adatok szerint ma a lakások 30 százalékkal érnek kevesebbet, mint 2008 elején - közölte elemzésében az ingatlan franchise hálózat hétfőn az MTI-vel.

prae.hu

A végtörlesztés lezárulásáig - február végéig - még további, mintegy 5-10 százalékos árcsökkenés várható a Duna House szerint. A végtörlesztés hírére - szeptember közepétől - 30 százalékkal csökkent az adásvételek száma az eladók kivárása miatt, a jogszabály törvényre emelkedésével aztán újra élénkült a piac.

A fővárosban legnagyobb arányban a 20-as éveikben járó fiatalok vásárolnak lakást, átlagban 11 millió forintnál többet költenek az első lakásuk megvásárlására. Vidéken a 20-as, és a 30-as korosztály egyenlő arányban van jelen a vásárlói oldalon, de a fiatalabbak a kisebb, olcsóbb lakásokat keresik.

A pesti oldalon nőtt a kisebb lakások népszerűsége, ez a 20-60 négyzetméter közötti alapterületűeket jelenti. Budán 20 százalékkal többen vásároltak 20-40 négyzetméter közötti lakást a harmadik negyedévben, mint korábban. Budapesten nőtt az olcsóbb fajlagos árú lakások iránti kereslet, ma az 5-10 millió forint közöttieket keresik.

Pest megyében látványosat zuhant a nagyméretű - a 160 négyzetméteresnél nagyobb - lakóingatlanok iránti kereslet. Helyette a 40-100 négyzetméter közöttieket keresik leggyakrabban.

A 10-15 millió forint közötti lakások árai emelkedtek, míg a 35 millió forint felettieké esett a harmadik negyedévben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Szaúd-Arábia gigantikus beruházása

Más művészeti ágakról

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés