bezár
 

irodalom

2011. 10. 20.
Lemondásra szólította fel Szőcs Gézát az LMP
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lemondásra szólította fel Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárt az LMP frakcióvezető-helyettese. Karácsony Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jövő évi költségvetés egyik legnagyobb vesztese a kulturális ágazat lehet, amelynek érdekeit az államtitkár nem képviseli megfelelően.

prae.hu

A politikus úgy fogalmazott, hogy az elmúlt másfél évben a kulturális kormányzat, élén az államtitkárral, semmit sem tudott elérni, leszámítva azt, hogy a miniszterelnök "Szőcs Gézát nem tette lapátra".

Karácsony Gergely felhívta a figyelmet, hogy a kabinet tervei szerint a kulturális területen jövőre 25-30 százalékos forráskivonást hajtanak majd végre. Ha ez megtörténik, akkor az ágazat a tönk szélére kerül, ami pedig óriási leépítésekkel járhat, miközben múzeumok, levéltárak és megyei könyvtárak zárhatnak be - mondta.

"Ha Szőcs Géza valóban kultúrembernek tartja magát és fontos számára a kultúra, akkor veszi a kalapját és lemond" – összegezte véleményét a frakcióvezető-helyettes.

Karácsony Gergely arra is kitért, hogy képviselőcsoportjuk módosító indítványokkal próbálja elérni, hogy ne csökkenjen a kulturális terület támogatása.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés