bezár
 

zene

2011. 10. 26.
Csütörtöktől harmonikafesztivál Dunaszerdahelyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harmonikafesztivál kezdődik csütörtökön a dél-szlovákiai Dunaszerdahelyen, a háromnapos eseményen három koncertet láthat és hallhat a közönség.
Az immár a huszonegyedik fesztivál megrendezését az idén befolyásolja a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság, emiatt a szokásos négy helyett csak három koncertet rendeznek, az első helyszíne a dunaszerdahelyi zeneiskola, a másik kettőt pedig a Vermes-villában tartják meg - mondta Rácz Tibor, a fesztivál alapítója az Új Szó című pozsonyi napilapnak.

A három nap alatt többek között meghallgatható Eva Ptacinová (Szlovákia), Marcela Halmová (Csehország), Alexander Poelujev (Oroszország) koncertje is.

A fesztivál keretében rendezik meg pénteken a Coupe Jeunesse nemzetközi ifjúsági harmonikaversenyt, amelyen cseh, magyar, szlovák, lengyel, szerb és ukrán fiatalok mérik össze a tudásukat.

A harmonikafesztivált a pozsonyi Állami Konzervatórium Szőke Márta Harmonika Módszertani Központja szervezi Dunaszerdahely városa támogatásával, a Nemzetközi Harmonikaszövetség égisze alatt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés