bezár
 

irodalom

2011. 10. 31.
Nagyváradi könyvmaraton harmadszor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harmadik alkalommal rendezik meg a Nagyváradi Könyvmaratont a Szigligeti Színházban november 4-én és 5-én.

prae.hu

Frissen megjelent magyarországi és romániai magyar, elsősorban nagyváradi kötetek és szerzőik mellett a nagyváradi közönség megismerkedhet a magyarországi Spanyolnátha művészeti folyóirattal és a lap munkatársaival, például Vass Tibor főszerkesztővel.

A Várad kulturális folyóirat legújabb különszámát pedig Szűcs László főszerkesztő mutatja be a kétnapos rendezvényen, amelyet a kulturális folyóirat mellett az Europrint Kft és a Riport Kiadó szervez - olvasható az Aradon megjelenő Irodalmi Jelen című folyóirat honlapján.

A meghívott szerzők között szerepel Markó Béla is. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke két verseskötetéről, a Visszabontásról és a Miénk itt a térről beszélget majd pénteken.

A III. Nagyváradi Könyvmaraton főtámogatója a Szigligeti Színház, amely egyben a rendezvény helyszíne is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról

Más művészeti ágakról

Frankenstein a Vígszínházban
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés