bezár
 

színház

2011. 11. 06.
Gyergyószentmiklósi vendégjáték Bozsik Yvette rendezésében a Merlinben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című darabjának magyarországi bemutatóját láthatja a közönség november 10-én csütörtökön a Merlin Színházban; a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely koprodukciójában készült előadás rendező-koreográfusa Bozsik Yvette.

Szkéné színház

Magyarország egyik legelismertebb koreográfusa második alkalommal rendezett a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban. A produkció megszületése a több éves együttműködés eredményeként is felfogható, hiszen Bozsik Yvette-előadások már 2003 óta szerepelnek a színház repertoárján.

2009-ben az ő rendezésében született meg a Játszótér című előadás is, amely a belföldi és magyarországi turnék fő műsorszáma volt és jelenleg is számos fesztiválra kap meghívást - olvasható a Merlin Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írták, Bozsik Yvette egyszerre ártatlan és provokatív színházi világa most nem csupán táncban jelenik meg, hiszen Iványi Marcell filmet is forgatott az előadáshoz. A kivetített film jelenetei hol megelőzik, hol követik vagy szimultán kísérik a színpadi akciókat, amelyek Gyergyószentmiklós főterén és annak környékén játszódnak burleszk némafilm stílusban.

A produkció ajánlója szerint a kiindulópontul szolgáló szöveg szerzője, Peter Handke olyan nyelvi világot konstruál, amilyet egy kamerával Andy Warhol is mutatott: nem válogat a történések között, mindent leír, megörökít. Az író ablaka a pályaudvarra vagy a főtérre néz, íróasztalát az ablak mellé állítja és leírja, amit lát. A szöveg nélküli abszurd előadásban színészek és táncosok alakítják a sokfajta karaktert, az utcákon és tereken látható furcsa és hétköznapi emberek sokaságát. Az előadás a lírai, humoros, és groteszk jelenetek váltakozásával beszél az emberi kapcsolatok és a magány viszonyáról.

Peter Handke darabját májusban mutatták be Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban

Más művészeti ágakról

Yorgos Lanthimos: Bugonia
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés