bezár
 

zene

2012. 01. 11.
Nemzetközi újévi cimbalomkoncert Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi újévi cimbalomkoncertet rendez a budapesti Szlovák Intézetben csütörtökön este a Cimbalom Világszövetség.

prae.hu

Herencsár Viktória cimbalomművész, a világszövetség elnöke elmondta az MTI-nek, hogy idén hatodik alkalommal rendezik meg a hangversenyt a magyaron kívül cseh, szlovák és görög zenészek részvételével. Az újévi cimbalomkoncert ötlete a Szlovák Intézet egyik korábbi igazgatójától származik és nagyon sikeresnek bizonyult.

A címbalmosok szünet tartása nélkül mintegy másfél órát játszanak sokféle stílusban a klasszikus daraboktól, mint Paganini, Bach, Bartók és Janácek művei, a dzsesszen át a cseh, szlovák, görög és magyar népzenéig.

Palojtai Érsek Ágnes virágénekeket ad elő és örökzöld slágereket. Herencsár Viktória cimbalomművész két saját szerzeményét adja elő először ezen a koncerten. A bemutatón újdonság lesz, hogy úgynevezett effekt pedálon játszik, Martonosi György pedig elektromos dobon kíséri. A hangverseny végén valamennyi szereplő együtt muzsikál, énekel és a közönséget is bevonja a dalolásba - foglalta össze a műsort Herencsár Viktória.

Idén három görög zenészt is meghívtak. Részvételüket a XVII. kerületi Görög Kisebbségi Önkormányzat finanszírozza.

Hat év óta olyan országokból hívnak meg zenészeket, amelyek támogatják a muzsikusok utazását. Így szerepelt Budapesten többek között angol, amerikai, ukrán, német és moldáviai cimbalmos. A világszövetség 1991-ben alakult, 30 ország csatlakozott hozzá, akkor megtartotta első kongresszusát is.

Azóta kétévente összeülnek a tagországok zenészei, Budapest a székhelyük, és szponzorok pénzéből tartják fönn magukat. A köztes időben a világszövetség zenei centrumként működik - magyarázta az elnök-asszony, aki cimbalomművészként megkapta 2008-ban a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét és a Magyar Örökség-díj birtokosa is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Roskó Gábor és a Project333
Balogh Ádám lemezéről

Más művészeti ágakról

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés