bezár
 

zene

2012. 01. 23.
Gyöngyössy Zoltántól február 4-én vesznek búcsút
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gyöngyössy Zoltán Liszt-díjas fuvolaművésztől, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárától február 4-én 11 órakor az Újpest-Kertvárosi Szent István plébániatemplomban vesznek végső búcsút, majd hamvait 13 órakor helyezik örök nyugalomra a Megyeri temetőben - közölte a Zeneakadémia hétfőn az MTI-vel.

prae.hu

A tragikus hirtelenséggel, életének 53. évében december 29-én autóbalesetben elhunyt Gyöngyössy Zoltánt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Újpest Önkormányzata egyaránt saját halottjának tekinti.

Gyöngyössy Zoltán ihletett előadója volt a kiváló magyar kortárs zeneszerzők műveinek, Kurtág György és Kurtág Márta úgy fogalmazott: megtiszteltetés, hogy kompozícióikat a fuvolaművész játszotta lemezre.

Megszólaltatta Szöllősy András, Sári László és mások alkotásait is.

Gyöngyössy Zoltán 1958. február 20-án született. Alapfokú tanulmányait a híres komlói Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdte, 1972-től a pécsi Művészeti Szakközépiskolában folytatta. 1976-tól Pröhle Henriknél tanult a Zeneakadémia fuvola szakán, ahol Pernye András, Kistétényi Melinda, Láng István, Kurtág György és Simon Albert is a tanárai közé tartozott. 1981-ben kitüntetéssel diplomázott.

Tagja volt a Claudio Abbado vezette Európa Kamarazenekarnak, kezdetben a Budapesti Fesztiválzenekarnak; rendszeresen részt vett a Szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál munkájában. Játszott a Componensemble, az UMZE és az Intermoduláció együttessel.

Számos kortárs zeneszerző ajánlotta neki darabját. Többször is elnyerte az Artisjus díját, 1993-ban Liszt Ferenc-díjat kapott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
Az Anima Musicae Kamarazenekar tavaszi kínálata
Bérczesi Jazz Band koncert a Hunnia Bisztróban
A Tame Impala legkevésbé inspirált albuma

Más művészeti ágakról

Frankenstein a Vígszínházban
Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés