bezár
 

színház

2012. 02. 02.
Harmadik bemutatójára készül a Tomcsa Sándor Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idei évad harmadik bemutatójára készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, amely ezúttal főként a gyerekeket várják a nézőtérre: a társulat a Terülj, terülj, asztalkám című népmesét dolgozza fel - írja a Krónika című kolozsvári napilap csütörtöki számában.

Szkéné színház

Az elmúlt években olyan mesejátékok szerepeltek a Tomcsa Sándor Színház repertoárján, mint A császár új ruhája, a Skatulyácska vagy a Csipkerózsika, népmesét most először visznek színre - mondta el Csurulya Csongor, a társulat művészeti vezetője, a darab rendezője, aki ugyanakkor azt is reméli, hogy a darab a felnőttek tetszését is elnyeri.

A héten már a hatszereplős zenés-táncos darab főpróbái zajlanak, a bemutatót a tervek szerint vasárnap tartják meg.

A díszlet központi eleme egy kézzel festett óriási meséskönyv, amelynek forgatása révén különböző helyszínek tárulnak a nézők szeme elé és elevenednek meg a különböző jelenetek. A könyvet a Skatulyácska díszletét is tervező képzőművész, Biró Boglárka készítette, a táncos koreográfia Lőrincz József munkájának köszönhető.

Február folyamán összesen tíz alkalommal lesz látható az udvarhelyi színpadon a népmese. A rendező tervei szerint - mivel a darab nem fény és térigényes -, meghívásra akár a környékbeli településeken is bemutathatják.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés