bezár
 

színház

2012. 03. 20.
Tarlós szerint Bozsik Yvette-et megfélemlítették
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A főpolgármester szerint megfélemlítették Bozsik Yvette-et, aki emiatt nem veszi át a Trafó Kortárs Művészetek Háza irányítását.

Szkéné színház

Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában kedd este úgy fogalmazott: nincs oka nem gyanakodni, hogy a Kossuth-díjas táncművészt, koreográfust "egy bizonyos, önmagát liberálisnak nevező gondolkodói kör részéről olyan brutális és nemtelen támadások érték, hogy azt mondta: neki a családi élete, a gyerekei többet érnek annál, mint hogy kikészüljön".

Bozsik Yvette levelére hivatkozva megjegyezte: a művészt "kicsinálták", mielőtt elfoglalhatta volna hivatalát.

A főpolgármester konkrét személyeket nem nevezett meg, szavai szerint nem tudja bizonyítani feltételezését, s az érintettek sem ismernék el a dolgot.

A városvezető sajnálatának adott hangot Bozsik Yvette ügyében, és szólt arról is, hogy noha az intézményt jelenleg a régi igazgató viszi, a vezetői posztra szinte azonnal új pályázatot kell kiírni.

Előzőleg Bozsik Yvette levélben tájékoztatta Tarlós István főpolgármestert arról, hogy lemondana a Trafó vezetéséről. A kinevezett igazgató július 1-jétől vette volna át az intézmény irányítását, miután a főváros az ő öt évre szóló kinevezését támogatta, a Trafót 13 éve vezető Szabó György pályázatával szemben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

Damian Kocur: Kitörés előtt
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés