bezár
 

film

2012. 03. 21.
Filmalap: tiszta lappal indulnak tovább a producerek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rendeződhet a producerek tartozásainak ügye a kormány keddi határozata értelmében, amely rendelkezik a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) megszüntetéséről és a tartozások rendezéséről.

prae.hu

"Befejező szakaszához érkezett az MMKA tartozásállományának konszolidációja. A Magyar Közlöny 2012. évi 32. kiadványában megjelent kormányhatározat értelmében a normatív támogatási igények kivételes, egyszeri elismerésével a visszatérítendő támogatások, azaz a producerek tartozásainak ügye rendeződhet" - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán az MTI-vel.

Az összegzés szerint az intézkedés csaknem százötven filmelőállítót - többségében ismert filmgyártó céget - és egyéb mozgóképszakmai szervezetet érint.

"A visszatérítendő támogatások - melyeket az MMKA részlegesen vagy egyáltalán nem érvényesített a támogatottakkal szemben - összességében közel 1,6 milliárd forintot tesznek ki" - olvasható a közleményben. Ezzel az összeggel a producerek tartoznak az MMKA-nak.

A tájékoztatás szerint a 2010. december 31-ig teljesített, igazolt és a közalapítványhoz benyújtott normatív (ám készpénzre nem váltható) támogatási igények és a visszatérítendő támogatásból származó tartozások rendezésével a Magyar Nemzeti Filmalap "jelentős terhet vesz le a filmszakmai szereplők válláról".

Az 1069/2012. (III. 20.) számú kormányhatározat szerint az intézkedés határideje május 31.

A közalapítvány összességében mintegy 10 milliárd forintnyi tartozást halmozott fel az elmúlt években, amelynek a jelentős részét kitevő banki hiteleket a filmalap tavaly decemberig kifizette. A még fennálló adósságok rendezése folyamatosan zajlik.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
A 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról
Salamon András: Random

Más művészeti ágakról

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés