bezár
 

zene

2012. 03. 21.
Kilenc fővárosi zenekar részesül a NEFMI 1,4 milliárdos támogatásából
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilenc zenekar részesül abból a csaknem 1,4 milliárd forintos összegből, amelyet fővárosi komolyzenei együttesek rendkívüli támogatására csoportosított át a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI).

prae.hu

Réthelyi Miklós, a szaktárca vezetője egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a kormány döntésének értelmében 1 milliárd 380 millió forintot csoportosítottak át budapesti zenekarok támogatására.

Mint azt a NEFMI Kultúráért Felelős Államtitkárságán az MTI érdeklődésére szerdán közölték, az összeg nagy részét három zenekar között osztották fel. A Budapesti Fesztiválzenekar 500 millió, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 300 millió, a Concerto Budapest pedig 480 millió - ebből tartozásállománya rendezésére 180, működéséhez pedig 300 millió - forintos támogatásban részesül.

A maradék 100 millió forint hat további együttes között oszlik meg: a Duna Szimfonikus Zenekar 10 millió, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar 15 millió, az Óbudai Danubia Zenekar 15 millió, a MÁV Szimfonikusok 20 millió, a Zuglói Filharmónia Szent István Király Zenekara 30 millió, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara pedig 10 millió forintot kap.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
Az Anima Musicae Kamarazenekar tavaszi kínálata
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban
Zeneszerzés az érzékek és a technológia határán

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
építészet

A lakozási válságról
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés